Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-743
Az országgyűlés képviselőházának 157. T. Ház! Kövíden igyekeztem itt felvázolni -a legfontosabb diáikszociális intézkedéseket. Azok az eredmények és maguk az intézkedések természetszerűen következnek elvi felfogásomból, amely szerint a magyar nép minden fiának joga van a hivatása betöltéséhez bármilyen helyen szükséges alapműveltség megszerzéséhez, mert csak így tudja megállni helyét a nemzeti életben, de joga van képességei terjedelméhez és tehetsége irányához mérten a magasabb műveltség megszerzésére is. .mert csak így frissülhet fel a nemzet vezető értelmiségi rétege. Mindenkinek meg kell értenie ebben az ország ban. elsősorban a tanítóknak és a tanároknak, hogy a népek versenyében nem a kasztszerüen megmerevedett középosztályra, hanem a magyar népi erők bőven buzgó forrásából folytonosan gyarapodó és kielégülő egészséges és fejlődő értelmiségi rétegre van szükségünk. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) olyan rétegre, aminő a történeti magyar középosztály a múltban volt, mert hiszen folytonosan szívott magába rétegeket a polgári és a jobbágyi osztályból. (Ügy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Szükségünk van művelt, jellemes, erkölcsös, keresztényül gondolkozó és szociálisan érző magyar ifjak százezreire, mert csak ezzel a hadsereggel tudjuk az előttünk álló küzdelmekben a csatát megnyerni. A mi f magyar népünk fiainak keresztény magyar műveltséget adunk az iskolában, amely képessé teszi őket a magyarul élésre, de megfelelő műveltséget kell adnunk azoknak a honfitársainknak is, akik bár történeti közösségben élnek velünk, más népi közösségből szakadtak körünkbe. Gondoskodnunk kell és gondoskodunk is a hazai nemzetiségek gyermekeinek anyanyelvükön való oktatásáról és neveléséről, (Helyeslés a jobboldalon.) hogy a magyar haza iránti hűséggel jól összeférő népiségüket megőrizhessék és sajátos hagyományokon épülő korszerű kultúrájukat is kifejleszthessék. Gondoskodnunk kell arról is, amit itt Mester képviselő úr említett, hogy a magyar nép fiai minél nagyobb számban megismerjék ezeknek a. köztünk élő nemzetiségeknek életét, műveltségét, szellemiségét. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) mert csak ezen az úton haladva tudjuk az együttélést továbbra is biztosítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Ma 1142 népiskolában, 29 polgári iskolában és 14 középiskolában folyik az országban német, szlovák és rutén nyelven a tanítás. Ezenkívül a német nyelvet rendszeresen tanító 654 középés középfokú iskoláról nem szólva, mert hiszen ott nem nemzetiségi nyelvet tanítunk, hanem egy nagy kul túrnyelvet, — 57 népiskolában, 37 középfokú- és középiskolában tanítanak még nemzetiségi nyelvet a magyar nyelvű oktatás során, amely számban azonban az erdélyi adatok még nem foglaltatnak benne. A nem magyar tannyelvű iskolák kérdése különös jelentőséghez jutott most hazánk területének harmadszori gyarapodása által, amikor vegyes nyelvű és nemzietiségű régi magyar területek kerültek vissza a hazához. A visszacsatolt részen és a trianoni országterületen élő német, szlovák, rutén és román állampolgárok gyermekeinek módot kell adnunk, hogy az alapműveltséget és a magasabb középiskolai műveltséget is saját anyanyelvükön itt e hazában 'Szerezhessék meg, a magyar nyelv megtanulásának természetszerűleg a kötelezettsége mellett Ebben az irányban az évKÉPVrSELÖHAZI íTAPLÓ VII. llése 19 AO november 21-én z csütörtökön. 743 százados magyar hagyományok nyomán haladunk. Elvetjük az utóbbi évtizedekben ránkkényszerített és magyarnak nevezett idegien szellemiség törekvéseit (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Haladunk a régi úton toivább, mert tudjuk, hogy senkit magyarrá lenni nem kényszeríthetünk. (Ügy van! Ugy van! jobbfelől-) Senkit sem bÍThatunk nemzetisége elhagyásiára, miként ezt éppen a mi felvidéki és erdélyi magyar testvéreink példája bizonyítja. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Am ő visszatérésük a magyar közösségbe mern a terűiéit és a népesség számszerű gyarapodása által lett korhatároló fordulat a történelemben, hanem éppen azáltal, hogy az ő tudatos magyarságuk és minden elnyomás és kényszer ellenére tovább élő önbizalmuk új erőforrásokkal gyarapította a mi erkölcsi javainkat. (Éljenzés, jobb felől.) Ezért a példaadásért és ezért az erőgyarapodásért igen sokkal tartozunk a mi hazatért testvéreinknek és a jövő esztendőben legfontosabb feladatunknak éppen a visszacsatolt oinsza.gr észtek művelődésének gondozását kell elismernünk. (Helyeslés a jobboldalon és r a középen.) Erről a munkáról ez a költségvetési előirányzat még nem ad számot, az erdélyi közoktatás és művelődés intézményeire fordítandó összegek nem szerepelnek az itt ismertetett tételek között, de munkánk már két hónap óta folyik. Az iskoláikban megindult a tanítás, e héten a kolozsvári egyetem is megkezdte működését és a többi intézmények is életrekeltek, folytatják működésüket, hogy betetőzzék a különböző, egymástól sokáig elszakadtan élt, de most ismét egyesült orszagré-szak magyar népének lelki egyesülését. Kérem a költségvetés elfogadását. (Éljenzés és taps a jobb- és baloldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetését altalánosságban elfogadni? (Igen!) A Ház a tárea költségvetését általánosságban elfogadja. Következik a költségvetés címenkinti megszavazása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. Miskolczy Hugó jegyző (felolvassa az 1—12. címeket, melyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a tárca költségvetésének részleteivel is végeztünk. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, a t. Ház tudomására hozom, (Halljuk! Halljuk! jobbfelol.) hogy legközelebbi ülésünkben a napirend megállapítása után a miniszterelnök úr szóbelileg kíván válaszolni Csia Sándor képviselő úrnak a titkos szervezkedés tárgyában tegnap elmondott interpellációjára. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Ezután javaslatot teszek arra, hogy legközelebbi ülésünket holnap d. e. 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a még le,nem tárgyalt két tárcát, a velük kapcsolatos költségvetési fejezetekkel együtt. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még az^ ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 110