Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-733

Az országgyűlés képviselőházának 157. dővel Széchenyi István a magyar fajtáért, a magyar népért. T. Ház! A kultúrpolitika gondolatvilágában az egyik legfontosabb feladatnak kell lennia a faji, a népi öntudatra-nevelés kérdésének, Ha az ember akár a nyugati népek felé, akár a Balkán népei felé néz, látja, hogy a körülöttünk lévő kisebb nemzetekben is nagyon erős a faji és népi öntudat. Ezt kell kitenyésztenünk és a lelkek mélyéből kibányásznunk, hogy a magyar nép büszke legyen a maga népi öntudatára, magyar mivoltára és magyar fajtájára s akkor nem fog könnyen elveszni a körülöttünk lévő népek tengerében. Hogy egy nép kicsi, vagy nagy nép-e, azt nem mindig a szám határozza meg. Lehet egy nép száma kicsiny, de lélekben nagy. Láttuk ezt a finneknél, (Úgy van! Ügy van! « középen.) akik azért voltak nagyok most és azért lesznek is nagyok, mert lelkileg nagyok. A lelkük acélozódott és vérteződött fel mindenre és ez az, ami a finn faji és népi öntudatot felszínre hozta és amire ma is büszke minden finn. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ebben a gondolatban dolgozik a népfőiskola. Nem azt kérem a miniszter úrtól, hogy a népfőiskolák címe alatt állami iskolákat csináljon. Azok maradjanak meg abban az állapotban, ahol jelenleg vannak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) En csak azt kérem, hogy nézze jó szemmel és támogassa erkölcsiekben és anyagiakban ezeket az iskolatípusokat, mert bennük valóban öntudatos magyarokat, öntudatos gazdákat nevelnek, akik büszkék foglalkozásukra, akik nem fognak menekülni a faluból és nem fogják a városi proletariátus számát szaporítani. (Ügy van! a jobboldalon.) Több ilyen népfőiskola van az országban, A vezetése alatt álló mezőgazdaságig kamara fennhatósága alatt tíz esztendeje működik a pilisi népfőiskola, amely három éves^ tagozatával gyönyörű eredményeket ért már eddig el. Mondhatom, hogy ha ezt az intézményt népszerűsíteni tudjuk, akkor elterjesztettük azt az iskolatípust, amely ízig-vérig magyar, mert nem idegenekből kellett átültetni, hiszen Tessedik Sámuel és az utána következő magyar pedagógus generáció termelte ki a magyar talajból. (Bodor Márton: Hátha ínég talajt is kapna!) T. Ház! Szeretném megkérdezni a kultuszminiszter úrtól, hogy mi lesz Erdélyben azokban a falvakban, ahol a magyar nevű oláhok laknak, amely falvak még 80—100 évvel ezelőtt •magyarok voltak, amelyben az emberek nevei magyarok s még a ló neve is magyar — Csákó, Szellő, stb. —, de az emberek már egy szót sem tudnak magyarul. Kérdem, milyen nyelvű oktatás lesz ezekben a falvakban? Mert lehetetlenség, hogy ezeket az oláh tengerben elmerülni engedjük, lehetetlenség, hogy ezt a magyar fajtát hagyjuk pusztulni, amikor nem bevándorlás, nem is szaporodás, hanem a magyar öntudat igen nagymértékű hiánya okozta az eloláhosodást és ezzel a magyar fajtának azt a szörnyű nagy veszteségét Erdélyben, amelynek ott az egész vonalon tanúi lehetünk. (Ügy van! Ügy van!) Ezért Erdélyben a gyermekek oktatásában a magyar gondolatot és szellemet kell tovább folytatni, mert az a nemzet, amely lemond a gyermekek neveléséről, lemondott jövőjéről. Nem lehet megengednünk a folyamat tovább folytatódását, meg kell azt állítani és a filmet visszafelé kell pergetni. T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam a tanyai népoktatásról is beszélt. Bizonyos jogülése 1940 november 21-én, csütörtökön. 733 címet érzek arra, hogy erről a kérdésről néhány szót szóljak, hiszen tizenhét esztendeje folytatott munkám egyik gerincét éppen a tanyavilág sorsának jobbrafordulásáért folyó munka jelentette: alig van az Alföldös olyan tanya, amelyet ne látogattam volna meg. (Éljenzés.) T. Ház! Feltétlenül kívánatos a tanyai tanítók munkájának a jelenleginél nagyobb elismerése, hogy ne érezze a tanyai tanító azt hogy száműzetésben van a tanyán, amikor valóban nemzeti missziót teljesít, a legnemesebb feladatot végzi, mert ő az egyetlen kultúrlény, hogy így mondjam a tanyán, aki irányt ad a népnek és egybeforr vele a nép életével törődő munkájában. A szegedi tanyai tanító internátus ebből a munkából született meg s ennek folytatása nagyon kívánatos volna. A legnagyobb elismeréssel kell adóznom a kultuszminiszter úrnak azért, mert egy régi kívánságot téliesített, amikor a kornádi tanyai internátust felépítette. Tovább kell folytatni a tanyai internátusok építését, mert ha összehasonlítiuk, hogy milyen intenzív oktatást lehet belterületen folytatni egy ilyen internátussal egybekötött iskolában, szemben a hiányos felszerelésű tanyai iskolában folyatott oktatással, akkor csak arra a megállapításra juthatunk, hogy a jövendő magyar generációnak meg kell adni a lehetőséget s ezért az internátusok százait kell az országban belterületen építeni, hogy a külterületi tanyai gyermekek ezekben készülhessenek elő a jövendőre. T. Ház! Meg kell említenem a miniszter úrnak egy

/ másik újszerű munkáját is s ezért is elismerésemet kell kifejeznem, ez pedig a tanyai vándortanítói intézmény. Nem lehet minden tanyára iskolát vinni, mert vannak szétszórt tanyák, ahol kilométerekre csak egykét gyermek, csak egy-két tanya esik. Itt nem lehet iskolát építeni, mert olyan messziről kellene bejárniok a gyermekeknek, hogy a tanyai gyermekek ezt nem bírnák ki. Éppen ezért létesítette a miniszter úr a vándor tani tói intézményt, úgy, hogy összejönnek öten, hatan, vagy tizen, ahányan vannak, egy-egy háznál és ott oktatja Őket a tanyai tanító. Ez nagyszerű gondolat, mert oda, ahova intézményekkel nem lehet elvinni a kultúrát, oda el keli vinnie annak, aki személyesen tudja átadni ezt a kultúrát, vagyis a tanítónak. Ez úttörő munka, amelynek további kiépítését tisztelettel kérem ott, ahol még erre szükség van. Ezzel kapcsolatban kívánom megemlíteni a népművelési munkát, az iskolánkívüli népművelésnek áldásos munkáját a tanyák világában. Hihetetlen az az eredmény, amelyet itt el lehet érni és ezt hosszú évtizedes tapasztalat alapján mondhatom. Sokkal jobban vágyódik a tanyai kisember a kultúra iránt, mint a belterületi. Ha rendezünk egy tanfolyamot, vagy előadást kinn a tanyák között, zsúfolva vannak az iskolák és kultúrházak, míg a községek és városok belterületén nehezen lehet megtölteni egy kisebb termet is. Ennek a népművelési munkának egyik jelentős eszköze az az úgynevezett ponvva-népkönyvtár, amelyet Szabó Zoltán kedves barátom délelőtt volt szíves említeni. Legyen szabad nekem ennek bevezetéséről csak egy mondatot felolvasnom. Azt mondja ez a kis füzet (olvassa): »Az élelmiszerek piacait már régen megszervezték a nagyfogyasztás számára. Szakértőszemek vigyáznak arra, hogy hamisított és ártalmas anyagok ne kerülhessenek