Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-723

Az országgyűlés képviselőházainak 157. ülése 1940 november 21-én, csütörtökön. 723 gukba a tudást és sikertilt is őket odaállítani néhány tanító és lelkész mellé népművelő ki­segítőknek. Méltóztassék elhinni, hogy a ma­gyar fa) n igazi vezetése csak úgy lehetséges. ha ilyen összekötő kapocs lesz a nép és a vezető között, között, (Ügy van! Ügy van!) akinek lel­kén keresztül lélekáramlás tolyik a kettő kö­zött; igaz, hogy a ialuvezető ott él a magyar faluban a nep között, de azért nincs mindig vele, nem is lehet mindig együtt vele és nem ismerheti minden életmegnyílvánulását, gon­dolkodását úgy, mint ahogy a közüle való meg­érti. Utalok a hadseregre, ahol az altiszt tölti be ezt a szerepet, ntalok a falura, ahol a bíró tölti be ezt a szerepet a vezető .és a nép között. A népművelésbe tehát be kell vonni a magyar nép fiait és 'kisebb vezetőszerepet kell juttatni neki. A honvédelmi költségvetés tárgyalásánál említettem, hogy a hadseregben feltétlenül szükséges valamilyen kultúrtevékenykedés folytatása. Itt könnyen kapcsolódhatom ehhez a gondolathoz. Ügy érzem, hogy a magyar nép­müvelődésnek az említetteken kívül három nagy tennivalója van. Megkezdték már analfV bétatanfolyamoknak a hadsereg körében való szervezését, de a népművelésnek ezt a lehetősé­gét a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr­nak a honvédelmi miniszter úrral egyetértően kall megoldania és kölcsönsen kell kidolgozni azt a programmot, amely a hadseregnek nepmü­velödesi lehetőséget ad. (Helyeslés.) Tessék el­képzelni, hogyha szellemmel és lélekkel tölteke­zelt katonában a kiképzésen túl milyen hatal­mas új magyar erőt kapunk, ha valóban az ősi magyar honvéd szellemet fejlesztjük és ápol­juk. (Ugy van! Úgy van!) Azt hiszem, sok ilyen munka van, amelyet az egyes tárcáknak egy­más között kellene elvégfczniök, úgy érzem, a mi állami eletünk fejlődésének új utjai nyíl­nának meg akkor, ha a tárcák nemcsak apró személyi kapcsolatokon keresztül érintkezné­nek, hanem valahogy egy nagy közös, egységes frontba állnának es együtt munkálnák, együtt dolgoznák ki ennek a nagy frontnak reájuk eso szakaszát és együtt haladnának, mint^ ré­szek a frontban és nem mint önálló tárca tárca mellett. v A társadalmi egyesületeket is sokkal job­ban meg lehetne dolgoztatni. Szerettem volna elmondani ezt a gondolatot a belügyi tárca költségvetésénél, de mert kultúrgondolat, ide is illik, hiszen a népművelés keretében fel is használják a társadalmi egyesületeket. Van egy régi rendelet, amely megkívánja, hogy a tár­sadalmi egyesületek is belekapcsolódjanak ebbe a munkába, de ez eddig csak itt-ott szór­ványosan történt meg. Miért? Mert nincsen ott az a szervező ember, aki az életet isineri, aki a hivatalnokok munkájából, a rendelet gondo­lataiból valóságot, lényeget, életet, mozgást ko­vácsolna és varázsolna. A társadalmi egyesü­letek problémája nagymértékben megoldást nyerne, ha a társadalmi egyesületeknek a ma­guk nagy szabadsága mellett — azt hiszem, ez Kolumbus tojása, egyszerű dolog — a maguk életének élhetése és engedélyezése mellett elő­írnák, hogy egy nagy nemzeti szolgálatot is végezzenek s hogy a nagy nemzeti munkából mindegyik köteles legyen kivenni a maga ré­szét, íme, itt van egy gyönyörű nagy munka­terrénum, meg lehet oldani, évek óta készítek javaslatokat erről. Nem tudom, miért nem ju­tottunk odáig, hogy az ember a maga szolgá­latát felajánlhassa mindenféle magas kor­mánymegbizatás, rang vagy cím nélkül és ön­zetlenül, szerényen munkáljon Jti egy ilyen gondolatot olyan valaki, aki az életben sokat szervezett és aki csak eredményt, csak mun­kát r és előrehaladást akar és semmi egyeoet. A társadalmi egyesuiete&nek sok nemzeti mun­kareszt leüetne kiosztani, mindegyiknek a maga egyénisége szerint valót és ameiyik nem végezne el ezt a munkát, azt az egyesületet nyugodt lélekkel meg lehetne szüntetni, benki sem szólainatna tel annak a társadalmi egye­sületnek feloszlatása ellen, amely a nemzeti munkából így nem vette ki a részét (He­lyeslés.) Meg kell emlékeznem itt a cselédlányokról is. fia már mondották ezt, akkor megismétlem, mert ezt nem lehet eleget mondani. Hallom, hogy egy társadalmi egyesület foglalkozik a gondolattal, de ha a kormány egy társadalmi egyesületet valamilyen feladat elvégzésével megbíz, akkor a segítésen, az anyagi támoga­táson túl erőteljes ellenőrzést is kell ott vé­gezni. A végzett munkát ellenőrizni kell úgy, anogyan azt más téren is megteszik. A cselédleányokról gyönyörű szép cikkeket olvastunk, igaz, amit ezek a cikkek mondot­tak, hogy valóban a jövendő magyar anya az a falusi leány, aki itt a városban kis narancs­héjakon elcsúszik. Ezt a cselédleányt nevelni, segíteni, tanítani kell, de olyan módon, hogy szórakozzék is a mellett; nem agyonbeszélni és nem agyontanítani kell, mert akkor nem lesz kedve odamenni. Ha nemes szórakozást is kap­nak időközönként, akkor nemcsak az utcán fog­nak visongani, hanem elmennek olyan helyekre, ahol őket segítik. Legyen szabad itt megjegyeznem *- még csak nem is zárójelben, — hogy a cselédtartó háziasszonyokra is sok tanítás férne rá. Bá­mulatos, hogy az ember mindig ezeknek az egyszerű, kisképzettségű leányoknak a bírá­latát hallja a társaságban és vannait asszo­nyok, akiknek minden beszédtémájuk ebben merül ki. Milyen szomorú dolog, hogy olyan kevés van közöttük, aki odaállana a maga na­gyobb tudásával, intelligenciájával, nevelni ezt a tudatlan, egyszerű leányt, nem csak szidni és ócsárolni. (Meskó Zoltán: A templomba is elküldhetnék az asszonyok a cselédeiket, de a legtöbb helyen nem is engedik templomba!) Általában a városban rengeteg a hazugság. Hazugság az, amikor valaki felölt egy előkelő estélyi ruhát és alatta üres, tudatlan báb mo­zog. Ilyen nagyon sok hemzseg itt a városban. Ezeknek is nevelés és tanítás kellene. A cseléd­lányok védelme és nevelése valóban fajvédő ügy és elsőrendű ügy. (Egy hang jobbfelől: Ez az igazi fajvédelem!) Az országismeret is idetartozik és úgy gon­dolom, nem haszontalan dolog ezt megemlí­teni. A honismeretre, az országismeretre gon­dolok, a derék, jóravaló falusi emberek utaz­tatására; azokat, akik az ilyen közös munká­ból kiveszik a részüket, ingyen vagy nagyon nagy kedvezményes áron kellene utaztatni. Tessék megjegyezni jól, hogy Magyarország ismerete lélekben való gyarapodást, a magyar erőkben való növekedést is jelent és az ország érdekében olyan erőkkeh olyan tudásokkal ós ismeretekkel való gyarapodást, amit sem az iskola, sem más az égvilágon t nem pótolhat. Ha ezt az utaztatást megcsináljuk, megszer­vezhetjük, ha időközönkint egy-két kocsit — mint ahogyan azt már más oldalról hallottuk — odacsatolunk egy-egy vonathoz, nem fog tönkremenni a Máv. ezzel az áldozattal é3 ha mindenkinek, akinek autója és teherautója van, egyszer előírjuk nemzeti szolgálatnak azt,

Next

/
Thumbnails
Contents