Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-724
ïM ' Àz országgyűlés képviselőházának hogy ajánlja fel autóját és^ teherautóját egy kis kocsiztatásra a szomszéd gazdaság megtekintésére» iskolakultúra megnézésére, a városfejlesztés tanulmányozásaira, vagy, néprajzilag, geológiailag más magyar tájak megismerésére, akkor ezek között a szeparált, elválasztott magyar tájak között, amelyek mind kitermelték t a maguk magyar típusát, nagy lelki áramlás indul meg, amely jó értékeket ömleszt át egyikből a másikba és eredményképpen kialakul az egész, teljes magyar egyéniség. (Elénk helyeslés és taps.) A középiskolában úgy gondolom — az előbbi gondolatokra utalva — az igazi szociális nevelést, mint ahogyan a másik oldalon az előbb említett autó- és vonatsegítést, mert aki erősebb, annak segítenie kell még a Biblia szerint is a gyengébbet. Pál apostol mondja: »Nem azért vagyunk, hogy magunknak szolgáliunk, hanem hogy az erőtlenek erőtlenségét is hordozzuk.« Ez a magyar ideál, ez a lovagiasság szelleme, nem pedig az erőtlenek erőtlenségének kihasználása, lázongásra odadobása, kikaparása a geszitenvének, kikanairgatás önérdeknek és az öncélnak a szolgálata. (Ügy van! Ügy van!) A középiskolákra is feltétlenül gondolni kell a nevelés terén. Gyönyörű új módszerváltozások és fejlődések vannak. De meg kell állapítani azt, hogy ennek az ijfúságnak a nemzeti nevelése még nem teljes. (Egy hang jobbfelől: De nem ám!) Ismétlem és újból utalok arra, nem akarok számtalan példát felsorolni, csak azt említem, hogy amikor a középiskolás gyermeket, vagy azt a tanoncgyermeket a nagyon szükséges nagyszerű honvédelmi ismeretekre tanítják, akkor ezeknek az ismereteknek a felét ad'ák, s ez a fele a fegyverfogás, mert a másik fele a magyar lélek, (Ügy van! Ügy van!) a magyar katonai eszmény, katonai ideál odaállítása. Nem káromkodó leventeoktatókra, hanem kemény, okos és nevelőkészségű leventeoktatókra van szükség. (Éljenzés és taps.) örömmel látjuk, hogy vannak a tananyagban olyan kezdeményezések, amelyek a leekeszerűségből ki akarják vetkőztetni a könyvet, a tantárgyat és egy kis módszert, új gondolatot, kedvet ragasztanak hozzá. Erőteljesen kell továbbmennünk ezen az úton. Ne tessék ezt megbántásnak venni, vagy félremagyarázni, de az erőteljes gondolatokat a tanítóktól, a tanároktól és azoktól kell összeszedni, akik végzik ezt a munkát és nem azoktól, akik a négy fal között a zöld asztal mellett csinálják meg. (Rapcsányi László: Igaza van!) T. Ház! Magyarországnak most egészen új életútja nyílik. Sok szónok nagyszerűen megrajzolta az új Magyarország, az új lelkületű magyar ember lelki alkatát. Sokat beszéltünk erről, azonban úgy érzem, nem elég ezt itt szép szónoklatokban elmondani, ezt realizálni is kell a tantárgyakban, az oktatásban, a nemzetnevelésben, az új pedagógia módszereivel és új útjain olyan módon, hogy a magyar ifjúságot elindítva az új magyar életre, úgy végezzük el ezt a munkát, hogy ez az új magyar ifjúság az új Európába maradéktalanul bele tudjon illeszkedni úgy, hogy az ő ősi hagyományait se hagyja el, a magyar lélek pedig csak gyarapodjék, növekedjék benne, mert ez: az új ezredév biztosítéka. (Taps a jobboldalon) Befejezésül legyen szabad csak azt mondanom még, hogy teljesértékű magyar életre gondolunk. t A teljes értékű magyar életnek az alappillére a hit. Nem szabad a vallásoknak sem eltűrniök azt, hogy a vallás köpenyege alá itt szociális érzéstől megtosztott emberek mint' 7. ülése 1940 november 21-én, csütörtökön. bástyák mögé bújjanak s élhessék a maguk kényelmes, tunya életét mások kárára. A hites a nemzeti öntudat és a szociális érzés a másik feltétele ennek a magyar életnek. Kívánom és kérem, hogy a kultuszminiszter úrnak sikerüljön ezt az új életet megvalósítania, mert mi êzt a magyarabb életet akarjuk és kívánjuk. A költségvetést ebben a reményben megszavazom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! Élvezettel hallgattam igen t. képviselőtársamnak a magyar fajvédelmet támogató beszédét, de engedje meg a képviselő ur, hogy az őt megelőző szónokok beszédébe kapcsolódjam beié. Ezt nem pártszempontból teszem, mert erről az oldalról, közülünk valók, de^ két olyan illusztris szónoka volt a vallás- és közoktatásügyi tárcának, mint Varga Béla t. barátom és Makray Lajos igen t. képviselőtársam,- ez a két kiváló papképviselő, akik itt világosan, magyarul megmondották, amit mi valamennyien érzünk, hogy ebben az országban csakis vallási alapon lehet a nemzetet fenntartani,^ természetesen a felekezeti türelmesség jegyében. Nagyon jól mutatott rá igen. t. Varga Béla képviselőtársam, hogy volt idő, amikor nem szívesen használták ezt » a kifejezést, hogy: vallás- és közoktatásügyi miniszter, vallás- és közoktatásügyi minisztérium, szívesebben kultuszminiszterről beszéltek. Éz volt az a bizonyos liberális, szabadkőműves éra, amely ezt a szót: vallás, nem szívcsen vette a szájára, a vallást nem is szívesen látta az iskolákban, a nevelés terén. Már pedig az emberiségnek a legnagyobb kincse a vallás. Ha ezt a vallásos érzést az emberi lélekből kiirtanok, akkor szerencsétlenné tennők embertársainkat, különösen a nehéz megpróbáltatások idején, amikor annak a szegény embernek sokszor nincs más vigasza, mint a fohász a jó Istenhez, az ad neki bizakodást, az tartja fenn benne a reményt és sok ember ezért tartja meg talán az életet is. Volt korszak, amikor az embert lenézték, megvetették, maradinak mondták, ha a templom előtt meg merte emelni a kalapját. Volt korszak, amely a vallásoktatást az iskolákból ki akarta küszöbölni, mert jól tudták ezek a szabadkőműves vezetők annakiaején, hogy a vallás, a vallásos érzés a főakadálya annak, hogy az ő tévtanaikat és felforgató, trónokat leromboló, Istent megtagadó eszméiket terjeszthessék. Ez volt a szabadkőműves korszak, amely korszak nem is olyan régen még uralkodott ebben az »országban. Ha nem is a maga teljes egészében láttuk ezt a szabadkőműves uralmat, én még megértem a végét 1917-ben, amikor ilyen beszédeket, amilyenek ma akár erről az oldalról, akár a másik oldalról a valláserkölcsi nevelés és a valláserköcsi felfogás tekintetében elhangzanak, gúnykacajjal fogadták volna, ha lettek volna emberek, akik el merték volna mondani. Egészen más légkör, más levegő ez itt, mélyen t. Képviselőház. Aki abban benne volt és látta azt a nagy összetartást, amely akár a mi oldalunkon, a függetlenségi pártnál, vagy á másik oldalon a kormánypárton, a szabadelvű oldalon volt; tudhatta, hogy a szabadkőművesek mindenütt el voltak helyezkedve a pártokban is és egymást kölcsönösen támogatták. Ha nem is nyilvánosan tapsoltak, de a páholyok*