Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-721
Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 19 W november ti~én, csütörtökön, 721 álló eszközökkel a magyar irodalom és a magyar művészet értékeit eljuttatni ezekhez a mély tömegekhez. Berzsenyit, Vörösmartyt, Aranyt, az újakat, az igazi magyar népdalt ismertettük meg velük. Ezek a népdalok kezdik elfoglalni az operettek és a könnyű slágerek helyét. Egész korszakokat tártunk fel és ismertettünk azok előtt a munkások előtt, akik ezeknek a korszakoknak irodalmával, a magyar irodalomnak különféle korszakaival nem ismerkedhettek meg az iskolában. Azt azonban mégsem adhatjuk, amit a Nemzeti és az Opera tud adni, a magyar és a külföldi klasszikusokat, a Tragédiát, a Bánk bánt, Shakespearet. Kivonatokat hiába adunk, amit egyes előadók a pódiumon nyújtanak, az nem pótolja azt a mélységes hatást, amit a teljes mű és a színpad tud gyakorolni és kiváltani. A gazdasági íielyzet rosszabbodása pedig még jobban elzárta ezeket a tömegeket a színháztól és elsősorban ettől a két színháztól. Csak az az út áll tehát rendelkezésre, amelynek megnyitása a miniszter úrtól függ. Az ő tilalmának megszüntetése jelentené azt, hogy ezek a munkástömegek újból találkozhatnak azokkal a nagy nemzeti értékekkel, amelyek épp a nyomorúság és gazdasági bajok következtében zárultak el előttük. Vegye revízió alá a miniszter úr azt a tilalmat, amelyet az elmúlt évben kiadott, épp az azóta rendezett úgynevezett munkáseloadások alapján és ezzel egyik legnagyobb és legértékesebb kultúrtettet cselekszi, amit ezekben a napokban cselekedni tud. T. Képviselőház! Azok a kérdések, amelyeket felszólalásomban érintettem, legnagyobbrészt olyanok, amelyek a jelenlegi gazdasági viszonyokból fakadnak, amelyeket tehát most azonnal és a rendelkezésünkre álló gazdasági eszközökkel is orvosolhatunk és megoldhatunk. Valóban a legbiztosabb takarékpénztárba hordja a kultuszkormány azt a pénzt, amelyet a nép megfelelő oktatására, a nép gyermekeinek felemeléséire fordítunk, amellyel a nép gyermekeit arra neveljük, hogy az ország vezető testületébe is a legkiválóbbak és minden osztály legkiválóbbjai emelkedhessenek fel. Mivel azonban ennek pénzügyi ellátását a kultuszkormányon és a kultuszköltségvetésen' keresztül nem látom, a költségvetést, sajnálattal, nem fogadom el. (Helyeslés half elől.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Megay Károlv jegvző: vitéz Faragó Ede! vitéz Faragó Ede: Mélyen t. Ház! Amikor a kultusztárca költségvetését tárgyaljuk, én elsősorban a magyar falura gondolok. Szeretem ezt a fővárost, nagyon szeretem, mtéigis, amikor az ember sok csillogását, ragyogását, szép épületeit és nagy kultúráját látja, valahogy úgy érzi és úgy érzem, mintha egy ékes, csillogó primadonna pompázna itt az országban, amelyet körülállnák igen szegényes magyar édesanyák, falusi parasztasszonyok. Ennek az óriási nagy különbségnek a falu és a város közt valahogy meg kell szűnnie. A magyar kultúra jövendőjét nagyon .sokan hangoztatták itt — és ez örvendetes jel — a magyar kultúra jövendőjét, az igazi magyar kultúrát azonban a falu fogja meghozni a maga tiszta fajiságával. a maga tiszta, nagyszerű, hamisítatlan magyar értékeivel. Ezekből kell táplálkoznia, ezekhez kell visszatérnie a magyar jövendőnek. Ha az ember nagyszerű tisztavizű r hegyi forrást talál, sokszor látja, hogy a forrás vize ihatatlan, ha behullja a lomb és az avar. Hiába egészséges, hiába értékes, ki kell tisztogatni, vissza kell adni eredeti valódiságát, igazi értékét, örömmel látjuk azt, — és ezt talán nein vonja kétségbe senki sem — hogy a magas kultúra olyan hatalmas léptekkel halad Magyarországon. Valahol olvastam egy statisztikát arról, hogy a szomszédos államokban és a nyugati magas kultúrájú államokban az egyetemet, főiskolát és a középiskolát végzetteknek száma csodálatoskép aránylagosan nem több, mint nálunk. Ez dicséretes valami, de szomorú dolog az, hogy e mögött a messze eloreszáguldó városi kultúra mögött még csak nem is bandukol, hanem messze hátul lemaradva döcög a magyar falu. Amikor a magyar város lakossága nem olyan színtiszta, mint a magyar falué, amikor mi magyar jövendőről beszélünk és ezt a magyar jövendőt akarjuk építeni és építjük nehéz viszonyok között is, ugyanakkor azt látjuk, hogy a magy T ar jövendő építéséhez való igazi csengő tégla, az igazi tiszta érték, a magyar fajta itt nem szerepel olyan mértékben, mint ahogyan szerepelnie kell. Valami nagy elégtétel az, amelyet mindnyájan szemlélhettünk a kultuszkormány munkásságában is, amik'or a mi drága Erdélyünk egy része felszabadült. Igazán bámulatos módon és a sokat szidott magyar szervezést megcáfoló gyorsasággal rajzottak ki az erdélyi falvakba a kultuszminisztérium tisztviselői. Magam is beszéltem közülük egyes urakkal, akik elmondták, hol és miképpen járták a magyar falut, milyen nehéz viszonyok között, rossz utakon és súlyos akadályok ellenére hogyan keresték fel azokat, hoeryan állították fel az isk'olákat és hogyan indították meg a kultúréletet, az egyetemet Kolozsvárott és a többi főiskolákat, örvendetes ez a gesztus, ez a gyors ütem, ez a lelkes szervezés, de most valahogy úgy érzem, hogy ezt az adakozó magyar lelket jobban ki kell önteni a magyar falu felé. Ügy érzem, hogy a magyar város kultúrájára, ha nem is szükségtelenül többet, de aránylagosan sokkal többet fordítottunk, mint a falu kultúrájára. Lehetetlen az, hogy a kettő között ilyen óriási távolság legyen. Leihetetlen a magyar jövendőt a frissen asszimilált városi elemek lelkéből fakadóan elképzelni. Lehetetlen az, hogy ez a még kevés kivételtől eltekintve nem asszimilálódott városi elem teljesen, igazán és egészen el tudja képzelni azt, bogv mi a magyar jövendő és mik ennek feltételei és szükségletei, A faluban tudat alatt is ott van az ehhez szükséges készség és erő. A városban asszimilációra van szükség. Arra van szükség, hogy feltárjuk a magyar öntudat mélységeit, ezekből a rnélysétrekből nyissuk meg a magyar megújulás faji erőit és ezeknek a sodrába állítsuk be a magyar várost, mert ezeknek a faji erőknek a sodrában kell megtisztulniok és magyarabbá válni ok a magyar városoknak. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy eleget végzünk azzal, ha az iskolában neveljük a magyar öntudatot. Ne tessék azt hinni, hogy egy szén szavalat, egy lelkes hazafias vers és tüzelő szemek már magyar öntudatot jelentenek. A magyar öntudatnak mélyen a lélekben kell gyökereznie és a fajta erényeinek ismeretéből, a magyar nép munkabírásából, tudásából kell kialakulnia. Mint ahogv mondták, a magyar dalnak, a magyar népművészetnek — de feltétlenül id<3 soroljuk a klasszikus magyar értékeket is — az igazi magyar íróknak a munkáíábol, mindezekből az értékekből kell összetevődnie a magyar Öntudatnak és ennek imádságos lelkületet kell 107*
