Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-720

720 /Az. országgyűlés képviselőházának 157, Ugyanebbe a sorba, a gazdasági okokból előálló iskolai ártalmak sorába tartozik az iskolai tisztálkodás is. Az egyik nagy vidéki város tisztiorvosa a következőket mondja (olvassa): »Ujabb vizsgálataink, sajnos, arról győztek meg bennünket, hogy a tisztátalanság az iskolában egyre nagyobb mértékű lesz.« Azt mondja továbbá, hogy (olvassa): »Ennek a tisztátalanságnak oka igen sokféle és közismert.« ö maga nem is hivatkozik részletesen ezekre az okokra, de mi megmondhatjuk, ezek az okok a szülők vagyontalanságában, kenyértelenségében, a tüzelő- és szappanhiányban rejlenek; ezeknek következménye az a baj, az a szociális ártalom, amelyet ez a tisztiorvos szóvátett és amelyről más vidéki városokból és falvakból is vannak értesüléseink; ezeknek következménye az, hogy az elemi iskolások igen nagy része parazitás fertőzésben szenved és nagy részük feltűnően tisztátalan. Hogy azután milyen hatása és következménye van ennek az állapotnak fizikailag és lelkileg, hogy milyen rombolást végez a gyermek lelkében az a körülmény, hogy ilyen állapotban kénytelen iskolába menni, arról kérdezzük meg a tanítókat; kérdezzük meg, hogy milyen kivetett, megbélyegzett és emberkerülővé vált felnőtt lesz abból a gyermekből, akit parazitás fertőzéssel kitiltanak az iskolából. Idetartozik az iskolaorvosi, iskolanővéri intézmény kiszélesítésének, az iskolafógászat rendszeresítésének, az iskolai tüdőgondozás és fürdés megteremtésének lehetősége, még a mai rendkívüli viszonyok között is, amikor pedig a gyermek nem is első számú a gondozásra előjegyzettek, az ellátandók között. Azt hiszem, hogy a közoktatásügyi kormányzatnak a többi tárcától meg kell szereznie a fedezetet erre a célra ezen a télen. Gondolni kell természetesen arra is, hogy milyen bajok voltak ezen a tavaszon, ezen a nyáron az iskoláztatással az árvizek következtében. Száz és száz, talán nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy ezer és ezer iskolásgyermek nem mehetett iskolába, mert Magyarországnak az árvízzel elöntött tanyavidékén el voltak zárva az iskolák attól, hogy a gyermekek elérjék. Most látjuk, hogy ősszel ugyanez a baj ismétlődik. Azok a tanyavidékek, amelyekről hetekig nem jártak a gyermekek iskolába, az őszi nagy esőzések következtében újból el vannak zárva. Szaporodik a mulasztott napok és hetek száma, a gyermek sohasem tudja pótolni ezt a tanulmányi elmaradást, nem tudja követni azokat a szerencsésebbeket, akik elé nem tolul ilyen akadály. Sokszor beszéltünk már a tanyai gyermekeknek felállítandó városi internátusokról, ar; róL hogy a tanyai gyermeket meg kell menteni attól, hogy elkallódjék a tanyák világában. Ezeknek a vidékeknek tavaszi és őszi elöntése, tehát ez a kétszeres intés fokozottabban sürgeti ennek a kérdésnek megoldását. Beszélnem kell végül arról, hogy az egyre emelkedő és egyre elviselhetetlenebbé váló gazdasági nyomás most még élesebbé alakítja a közoktatás osztályjellegét. Ha gondoskodunk, mert, gondoskodni kell az iskolás gyermekek elemi, fizikai szükségleteiről éppen a gazdasági lehetetlenülés miattiakkor most fokozottabban kell^ foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy a munkás- és parasztrétegek gyermekeinek az eddiginél sokkal több gazdasági előnyt nyújtsunk azért, hogy az iskolákban magasabbra is juthassanak. A nyolcosztályos népiskola megalkotásával elértük, hogy az a nyomás, amely ülése 19UO november 21-én, ceütörtöJcün. a feltörekvő proletárgyermeket eddig is eltérítette a polgáritól vagy a gimnáziumtól, még élesebb lett. A Protestáns Tanügyi Szemlében olvashattuk tegnap ennek az állításunknak igazolását. Az ország népességének 35 százaléka a szegény parasztság, mégis csak 3 százalék a szegény parasztság gyermekeinek száma a gimnáziumokban. Azt mondfa ez a cikk, hogy csak minden 278-ik parasztgyerek kerülhet gimnáziumba. Tagadhatatlan tehát, hogy a felsőoktatás a középosztály privilégiuma. Ezt megerősíti egy ugyancsak elfogulatlan szemlélő. A kormány egyik folyóiratában olvasom, hogy »sajnos, ta^idíjmentességi rendszerünk még ma is inkább bizonyos roszszul felfogott osztályércleket szolgál, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem ismeri a tandíjmentességi rendszert, aki ezt mondja!) mint a széles rétegek felfelé törekvését«. (Kabók Lajos: Kormánylap írja! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Melyik kormánylap? — Kabók Lajos: A Híd! - Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Annak ellenére nem ismeri! Tessék eljönni hozzám és nézze meg! — Kabók Lajos: Fel kell világosítani!) Statisztikát közöltek nemrég arról, hogy a munkás és paraszt családokból kikerült tanulók száma az egyetemen például 35 százalék és ezt mint valami nagy vívmányt emlegették, mintha ez a nagy népcsoport olyan tartály volna csupán, amelyből csak mértékkel lehet meríteni, holott az az igazság, hogy a társadalmi osztályok arányát lehetőleg a felső iskolákban is betartsák. Ez csak akkor nem lehetne törvény, ha a tehetség társadalmi osztályokhoz lenne kötve, de ez nem áll, mert odalent igenis van tehetség bőven, ezek azonban éppen a mai gazdasági viszonyok következtében nem tudnak feltörni és elkallódnak a nyomorúsággal való birkózás kövekeztében. ' T. Ház! Beszélnünk kell, mint mindennapos kérdésről, a tanítóknak az iskolán kívüli elfoglaltságáról is. Ennek részben anyagi okai vannak, részben pedig a tanító a falunak az az egyetlen intellektuelle, akivel mindenki rendelkezik és aki mindent vállalni köteles, amit ráhárítanak. Valóban nem versenyfutás ez a tanítóság rokonszenvéért, amikor azt mondom, hogy fizetésüknek munkájukkal, feladatkörükkel való aránybahozatalát és mindennemű közoktatásügyi feladat alól való mentesítésüket kérjük, mert hiszen, amit a tanítók ellen vétkezünk, azt a gyermekek lelke ellen vétkezzük. Ennek súlyos következményei talán nem jelentkeznek a közeli napokban vagy a közeli hetekben, de jelentkeznek évtizedek múlva gyógyíthatatlanul és helyrehozhatatlanul, holott ina igen kevés jószándékkal és igen-igen kevés eszközzel tudnánk ezen segíteni. Ezek után^ a közoktatásüggyel Összefüggő mindennapi kérdések után engedje meg a kénvist-lőház. hogy néhány szót szóljak a magunk kérdéséről, egv olyan kérdésről, amely a közoktatásüfrvi tárcával van kapcsolatban és ez a munkáselőadások kérdése. Éveken keresztül lehetővé tették a munkásságnak azt, hotry az ország két legelső reprezentatív kultúrintézményébe, az Operába és a Nemzetibe elmehessen és ott a klasszikus előadásokat élvezhesse. Ez a találkozás éveken keresztül mindkét félnek, a munkásságnak és ennek a két kultúrintézménynek hasznára és épülésére szolgált. Olyan hálás közönsége azóta sem volt ennek a két kultúrintézménynek, mint ez a munkásközönség. Amióta elzárták előlünk ezt a két színházat, azóta mi igyekeztünk a rendelkezésünkre