Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-714

Tïir Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 19 UO november Él-én, csütörtökön. ha református és katolikus egyformán teljesiti az ö hitének parancsolatait, akkor annak a nemzetnejK neüés, szinte szent az eiete. Üa egy községben látják azt, — akármilyen kereszténység is él aoban a községben — hogy az egyik vallásfelekezet szépen teljesíti kötelességeit, mint, valami jó ragály, úgy megy át ez a másikra és megjavul, megkovászosodik tőle — hogy az Evangélium szavával fejezzem ki magam — az egész fain lelke. Ez életkérdése a szentistváni állameszmenek és — ismétlem — ez nemcsak a papok dciga, ez egy nemzeti szent örökség, amellyel sáfárkodnia kell miß »Jenkinek és amelyeit eiöosoröan a kormányzat ieielös, ameiy a nemzetnek, az államnak az ügyeit vezeti. Eggyütt élt itt ennek az országnak ezer esztenuejeoen a nacionalizmus és a kereszténység. iNem lehet elválasztani egyiket a másiktól. iNmcsen talán a világnap egy országa sem, ahol annyira összenőtt, -szinte egy te^tua és vérré vált a kereszténység a nemzette], mint ahogyan itt náiunk eggyé vált a kereszténység a magyarsággal. (Meskó Zoltán: Ijgy van!) Volt egy ido, amikor el akarták ezt a kettőt választani, amikor a szabadság neveben bejevatkoztak a legszentebb lelkiismereti szabadság kérdésébe és a lelkiismereti szabadságot éppen a szabadság neveben verték bilincsbe; amikor péld&ùi az áilam jogán kiemelték a házasság felDonthatatlanságát, szentségét és egyeduivalóságat; amikor

t beledobtak a nemzet életébe azt a Makray igen t képviselőtársam által említett ostoba és gonosz trázist, hogy »politmai egyház«; (Mesko Zoltán: Ügy van!) amikor Pázmány Péter egyetemén a folyosókon lázítottak minden ellen ami szent és keresztény; (Ugy van! Ügy van!) amiKor a felekezeti oktatást ki akartaK venni a kereszténység kezéből ; amikor azt hirdették, hogy a vallásiból nem iehet politikát csinálni. T. Ház! Ha valaki ki akarja zárni a kereszténységet a politikából, az állam vezetéséből ,az változtassa meg a keresztényság lényegét. A kera^zténység lényege az, hogy világítson, hogy fáklya legyen, nem pedig arra való a kereszténység az Evangelium szerint, hogy véka alá rejtsék. De ha valaki ki akarja zárni a kereszténységet az állam vezetéséből, az változtassa meg a magyar nemzeti eszme lényegét is, mert a magyar nemzeti eszme a kereszténységen épül fel, a vallástól várja, hogy belevilágítson az ő útjaiba, hogy megszentelje az embereknek, a magyarságnak a lelkét. A papságról is sok szó esik itt. Engedtessék meg nekem, hogy őszintén elmondjam, hogy mi papok hogyan gondolkodunk erről a kérdésről. (Halljuk! Halljuk!) En magyar ember vagyok, egyszerű magyar ember gyermeke, akinek a karjai a kapán és kaszán edződtek keménnyé, de megedzette karjaimat a fegyver is, amikör fiatal koromban kiálltam a hazámért és életemet kockáztattam. (Éljenzés.) Ennek a karnak, ennek a papi karnak azonban van és lesz ereje és lesz minden paptársamnak elég ereje arra, hogy a keresztet magasra emeljük az idők minden háborgása közepette. (Helyeslés és taps.) Mi nem fogunk elmenni katakombákba, mi nem hagyjuk kisemmizni magunkat az állam vezetéséből. Nekünk igenis jogunk, sőt kötelességünk az, hogy beleszóljunk az állam vezetésébe, hogy politizáljunk. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Ezen az úton jártak a magyar papság nagyjai. A magyar papság kitermelte magából^ a Tomory Pálokat, akik nieg&a}tak a hazáért, a Kapisztránokat, azután a Prohászkákat, valamint a Majláthokat, akik szenvedtek Erdély elfoglalása idején a magyarságukért. A magyar keresztény papságnak, — kat'exochen — a Katolikus papságnak ezek voltak és ezek lesznek a papi ideáljai. (Ugy van! batfelől.) En nem azért lettem pappá, — Bajniss igen t. képviselőtársamat talán érdekelni fogja egy katolikus pap lelke — hogy elvonuljak a templomba imádkozni, mert akkor elmentem volna és elment volna minden paptársam szerzetesnek, trappistának vagy karthauzinak. En azért lettem pappá, hogy az én nemzetem lelkét, az én nemzetem és fajtám jelenét és jövőjét szolgáljam, szolgáljam úgy, ahogyan szolgálták a Tomoryak, a Kapisztránok, a Prohászkák és a Majláthok. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) — Meskó Zoltán: Jó ezt egypárszor elmondani! — Pándi Antal: Es cselekedni is!) így neveltek engem és azt hiszem, érdekli a t. Házat az, hogyan nevelődött a keresztény papság és hogyan érez a keresztény alsópapság. T. Ház! Ezekután engedtessék meg, hogy néhány konkrét kérdéssel fordultak a miniszter úrhoz. Ma is sokszor az a régi hang támad fel a kereszténység ellen, ma is ki akarják semmizni az állam vezetéséből, ma is van propaganda, ha talán kicsiny is, ha kevés is. amely az embereket erre akarja csábítani, amely lázit minden ellen, aimi pozitív és keresztény a magyarság életében. Ez ellen a szellem ellen teljesen egységes a magyar kereszténység, és amint mondottam, mi magyarok vagyunk, magyar keresztény papok és mi nem engedjük magunkat kisemmizni, kisemmizni buta jelszavak kedvéért, azért, hogy ne lássanak az emberek klerikálisnak, azért, hogy az emberek hódoljanak e^gy szellemnek, amelynek tulajdonképpen egyéni képviselője nincs is. Azt, hogy milyen a mai propaganda, t. vallásügyi miniszter úr, — mert hiszen én a beszédemet tulajdonképpen a vallásügyi miniszter úrhoz intézem — sokszor egészen apró, kicsiny dolgokban látjuk. Például olvastam egy Magyarországon megjelenő idegennyelvű lapban. amely egy obskúrus nevet hoz fel, — nem tudon, talán Afrikában vagy hol lehet ez a hely. a földrajzi ismeretemben nincs benne — hogy ott a fiatalemberek beültek a katolikus katedrálisba és végiggyóntatták annak 'a városnak a szépasszonyait és leányait. A cenzúra idejében, amikor mindent kitöröl a cenzúra, ilyen tendenciózus hírek fertőzhetik meg a magyarság lelkét. (Meskó Zoltán: Gyalázat!) Ez ellon emelem én fel a szavamat. (Meskó Zoltán: Gyalázat az ilyen arra, aki írta! — Gr« Apponyi György; Gyalázat a cenzúrára, amelv átengedte!) Mi nem gyűlölködünk, mert a kereszténység és mindenki, aki a kereszténységet élte és éli a maga katolicizmusában vagy reformátusságában, sohasem gyűlölködő, mi soha gyűlölködők nem voltunk, mi szeretjük a magunk hitét, de csak az szeretheti a magáét, aki a másikét is meg tudja becsülni. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon.) Aki gyűlölködik, az nem keresztény ember. Mi, a keresztény papság, ezért dolgozunk és ha valaki kíváncsi rá, azért is fogunk dolgozni a* mi nemzetünkért, nemzetünk lelkéért és annak egységéért. (Helyeslés a baloldalon.) A kultuszminiszter úr — most már mint kultuszminiszter urat említem — kolozsvári beszédében, amelyet nem akarok idézni, mert hosszú lenne, azután a tanítóság gyűlésén felhívást iatéaett a tanítósághoz és a. nemzet