Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-709

Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 19 W november 21-én, csütörtökön. 709 mond az, aki feláll és azt mondja: Kérem, nekem doktori diplomám van, hogy mer velem egy autodidakta ember így és amúgy beszélni? Hiszen lehetséges, hogy az a másik a nélkül a gyenge úton megszerzett doktorátus nélkül is sokkal előbbre való ember az agynak, a jellemnek, az erkölcsnek a színvonala és (Donath György: A tudás!) a tudásnak megszerzése szerint. Az egyetemek és a szakvizsgáik szétválasztása lenn© kívánatos. Az állásbiztosítá diplomáért vizsgázzanak úgy, ahogyan az ügyvédi és bírói vizsgát teszik le. A cél azonban az egyetemen kétségtelenül a szellemi tájékozódási képesség, a logikus gondolkodásmód, a szellemi munka módszeréinek megtanulása és a szellemi munka szeretetéinek a felkeltése. Mert aki szellemi munkával, mint tudományággal foglalkozott, az nagyon jól tudja, hogy mint ahogyan a szén kalóriájának a kitermelése is mindig emelkedik, ugyanúgy a fizikai munkaerőt és hatóerejének kihasználtsági fokát is állandóan emeljük. Ezt azonban — sajnos — nem mondhatjuk el a szellemi munkáról. A szellemi munkában egy mérhetetlen disszipáció van. Ha azt mondom, hogy ma a Taylorrendszerű ipar a fizikai munkaerőt már 95% erejéig tudja kihasználni, akkor nyugodt lélekkel állíthatom, hogy az állam és a nemzet azt a töméntelen pénzt, — Bálás professzor úr igen szeret hivatkozni az adóifizetésre, amiről ennem szeretem, ha beszélnek — amelyet az adófizető kiadott, a szellemi munkásoktól nem veszi vissza 95%-ában, legfeljebb csak — hozzávetőlegesen mondom — 30>—20, vagy 15%-ban, így állunk a szellemi munka hatófokát, illetően. Teleki PáL miniszterelnök úr egy egyetemi felszólalásában — és hozzáteszem, hogy én még miadíg sokkal jobban szeretem őt egyetemi dolgokról hallani (Derültséa és taps a szélső-baloldalon.), — azt mondta, hogy (mindegy, min tanul meg gondolkodni az egyetemi hallgató, ami szerintem teljesen helytelen tétel, csak tanulja meg a gondolkodást, ami szerintem is helyes tétel. Az egyetlen megoldást a szakképzés megnemesítésének egy új és hatalmas, feldolgozásra váró egyetemi tananyag beiktatásában látom, amelyet én írásaimban hosszú időn keresztül magyar problematikának neveztem. Lehet ennek a tananyagnak címe magyar nemzetpolitika, magyar problematika, a fontos a lényege. Ez a lényei pedig az, hogy a nemzetvezetéshez és nemzetneveléshez a XX.. század értelmében egy olyan közös, minden hivatást összefogó., belső szintézisében magyar tudásanyag szükséges, atmely minden vezetésre rendelt magyar szellemi munkás köziöls birtoka, közös nevelője és világnézeti alapja kell, hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az öl és gyilkol bennünket, hogy égig- érő részlettudásaink mellett a magyar kultúréletnek nincs szilárd és egységes alapzata, hogy elfinomodtunk a részlettudásban, a szakműveltségben, de primitív módon elhanyagoltuk a közös magyar életvezetés legegyszerűbb alapelveinek tisztázását a szellemi munkának ebben a felső rétegezésében. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A bonyolult dogmákban valahogyan már csak eligazodunk, csak a legegyszerűbb kérdésekben nem találjuk meg a nemzet közös útját és ez a mi kultúrpolitikánk legmélyebb belső ellentmondása és egyben tragédiája. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Megdöbbentő az a tény, hogy a magyarság valóban európai magas színvonalon álló sok technikai, gazdasági, tudományos, irodalmi és művészeti szektorában a nagy életnek elöljár és ugyanakkor a magyar létkérdések elemi csapásain sehol nem tudunk közösen eligazodni. Az egyes szaktudományokban valóban jártas, magas képzettségű férfiaknak sokszor elképesztő és megmagyarázhatatlanul naiv, pallérozatlan képzetei vannak a magyar sors életproblémáiról, melyekben valami úton módon meg kell találnunk a szintézist, ha nem akarunk véglegesen disszimiláltan elpusztulni, amikor legnagyobb nemzeti céljainkat éppen elértük, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen a területen elegendő utalnom arra a szörnyű zűrzavarra, amely nálunk a faj, a nép, a nemzet, a törzsközosség, a népi eszme, a magyar történelmi hivatás, a magyar biológiai célok, a magyar kuitúrértékeü; és a nemzetiségek fogalmai körül ijesztően kavarognak, [Ügy van! Ügy van!) irányítottan igen különböző politikai es világnézeti háztájakról, amit a magyar nemzet a maga kormányzatában, vagy állítólag, vagy őszintén — ezt nem kérdezem, ezt a kérdést nem teszem fel — megtagadott a világ színe előtt. Ezeknek a fogalmaidnak, eszméknek és céloknak tisztázása ma már kultúrpolitikánk legfőbb és legfontosabb feladata. Hiába tanítunk részleteket, hiába finomítjuk el a magyar kultúrpolitikát a maga részleteiben töméntelen pénzzel, akarattal és tehetséggel, mert, ha ezekben az alapkérdésekben nem találjuk meg az egészséges nemzeti ösztönök vonalát, a közös kulturális gondolkodásmódot, akkor mit értünk el? Valamikor azt mondták a régi nagy Kómáról, hogy azért volt nagy és azért uralta a világot, mert bármely részén élt is a világnak egy-egy római konzul, vagy kormányzó, ha soha egymással nem beszéltek is, mind egyformán gondolkoztak. (Ügy van! Ügy van!) Ez a kultúra alapja és nem a részletkérdésekben való elmerültség, amire ugyan végtelenül szükség van, de csak felső cirádáit, lombozatát képezi a lelkek gyökeréből felépített igazi nemzeti kultúrának. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Az egyetemeken és a főiskolákon egyaránt szükséges egy új magyar tananyag, amely a gyakorlati életbe kikerülő papot, tanárt, jogászt, tudóst, mérnököt, az állami, gazdasági, társadalmi és katonai vezetőséget, a nemzet szellemi elitjét összefogja egy közös tudásanyag-bán. Űj tudásanyagkeretre van szükség, amely szervesen összefogja az egyetemeken az összes fakultásokat és a magasabbrendű szakiskolákat. Aki a magyar nemzet pénzén és annak áldozatkészségéből tanul, — már pedig a tandíjfizető diák is abból tanul — az tanulja és ismerje meg a nemzet teljes életét, a nemzet céljait, bajait, közös eszméit és ideáljait, még mielőtt kikerül az életbe, bármire is készüljön mint szakember az egyetemen. Kell lennie egy közös tudásanyagnak, amely minden egyes vezető rétegbe kerülő magyar ember számára feltétlenül szükséges. A kultuszminiszter úrnak az volna a legnagyobb feladata és a maga tudományos, általam is elismert munkásságának a megkoronázása, ha az egyetemek és főiskolák magyar problematikájának a közös tananyagát a vezetése alatt álló összes szellemi erők igénybevételével és bármilyen anyagi áldozattal minél hamarább összeállítaná. Nincs ennél gyönyörűbb szellemi feladat. Nem a tanszékek felállítása az első feladat és azután