Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-704
704 Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 19W november 21-én, csütörtökön. Ne legyen ez pusztába kiáltott szó, mert ez a tanári társadalom a legnehezebb feladatot végzi el ott, ahol évente körülbelül 100000 növendéket tanít, T. Ház! Még csak egyet vagyok bátor ezzel kapcsolatban megemlíteni. A költségvetésben majdnem 1'4 millió pengő van előirányozva, nem állami középfokú iskolák tatarozására, építési államsegélyre, ugyanakkur állami gimnáziumok és polgári iskolák tatarozására összesen 200.000 pengő van felvéve, polgári iskolák építésére pedig 400.000 pengő, holott az indokolásban a miniszter úr is azt mondja, hogy több polgári iskolai épület anynyira rossz, illetőleg bérép öletekben való ideiglenes elhelyezése annyira neim megfelelő, hogy feltétlenül új épületekről kell gondoskodni, s ezért emelte fel 100.000 pengővel a tavalyi előirányzást, Azt kérdezem, hogy ebből a 400.000 pengőből vájjon hány polgári iskolát szándékozik a miniszter úr felépíteni 1 ? T. Ház! A nemzetnevelés akkor végzí el maradéktalanul feladatát, ha biztosítja a szolidáris nemzetté levest, ennek pedig sürgős követelménye az elmondott sérelmek megszüntetése és az egységes nemzetnevelői rendnek és érdekképviseleti szervének, a I nemzetnevelői kamarának megteremtése. A 30—40.000 főből álló nemzemevelői kamara egységes akarással, egységes: 'szellemmel, egységes vezetéssel biztosítéka a tökéletes haladásnak. Időm lejárt, nem tudok beszélni, az énekoktatásról, a művészneveléiftről. (Mozpás.) Végezetül csak a'zi't kell megállapítanom, hogy kultúrpolitikánknak nem szabad többé egy bár széppé -hazudott, de mégis visszavonhatatlanul letűnt világrend számára képeznie a jövő magyarjait Az új feladatok előtt álló új arcú magyarok számára korszerű tanrenddel bíró korszerű iskolákban kell megadnunk a korszerű kiképzést. A költségvetést nem fogadom ej. (Taps a Hzélsőbalóldalon.) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Bálás Károly! Bálás Károly: T. Ház! A vallás- és közoktatásügyi tárcának költségvetése akkor ad képet azokról a szolgálatokról, amelyeket tulajdonképpen a nemzet teljesít kultúrája érdekében, ha a főszámokat nézzük meg. A költségvetés 132V2' milliós -összegéből legyen szabad a három legnagyobb tételt kiragadnom: a népiskolák tétele 51,700.000 pengő, a középiskoláké 25,300.000!, az egyetemeké és a főiskoláké 20,700.000 pengő körül van. Megjegyzem, hogy ebben a kolozsvári egyetemnek, valamint a visszakapcsolt erdélyi részeknek költségei még nincsenek benne. Aligha van a haladni akarásnak reálisabb fokmérője egy nemzet részéről, mint annak megmutatása, hogy mennyit költ az illető nemzet a kultúrájára. Figyelembevéve azt, hogy ezeket az összegeket a magyar adózó polgárság akkor termeli ki, amikor ilyen hadiállapotfélében vagyunk, mozgósítások közepette, akkor láthatjuk meg tulajdonképpen^ ennek a kultusz-költségvetésnek nagy erőfeszítéseit és nagy teljesítményét, ha összevetjük ezt a 132 milliót azzal a 400 millióval, amelyet a honvédelmi tárca költségvetése képviselt. A kultúrának legszélesebb alapját természetesen mindenütt a! népoktatás adja meg, de a népoktatást sohasem szabad szembeállítani a felsőbb oktatással, mert a kultúra nem alulról, hanem felülről keletkezik és terjed el. Az emberiség nem úgy haladt, hogy egyszerre haladt minden ember, hanem mindig a szellemi úttörők révén és azok az eszmék, fölfedezések, találmányok lettek közkinccsé, amelyek valamikor, talán pár száz évvel ezelőtt csak egyetlenegy ember koponyájában születtek meg. Egy Voltának, Galileinek, Newtonnak > fölfedeaésedi akkor úgyszólván nem^ képviseltek gazdasági értéket, csak tudományos eszmét, míg ma millió és millió embert foglalkoztató iparok t is alapulnak rajtuk és az egész emberiségnek technikai haladása. Minden népnek szellemi, kulturális, kvalitását tehát nemcsak az alapokról, hanem a csúcsokról is kell megítélni és ezért nem szabad luxust látni abban, ha — mint ez a költségvetés is — a magasabb fokú tudomány ossáigi intézményeinek) kiépítésére nagy súlyt helyez, mert a nemzetek versenyében «loi mindig azok fognak haladni, amelyek a tudományosságban is állják a versenyt és a magyarság itt az európai népek kultúrversenyébe beágyazva sorsában azzal áll vagy bukik, vájjon a magvar szellem tud-e lépést tartani azokkal a tudományos teljesítményekkel is, amelyeket a modern szellemi élet az egész vonalon megkövetel. Sajnos mindennek anyagi előfeltételei t is vannak és az anyagi előfeltételek megadása tulajdonképpen a tudományosság lehetőségének megadása is. Itt a legnagyobb érdem az adófizetőt illeti, (Üpy van! ^ jobbfelől.) mert mindazok a tudományos intézetek, amelyeket felállítanak, amelyeket kritizálunk és amelyeknél mindig jobbakat és jobbakat követelünk, végeredményben az adófizetők erőfeszítéséből adódnak. Nagyon helytelen dolog az állam polgárait úgy tekinteni, hogy ott csak szociális követelések legyenek, hogy csak olyanok volnának, akik kapni akarnak, mert mindezeknek a fedezete az, ami a kapást, a juttathatást megadja, tehát végeredményben az adófizető és az adórendszer jósátra az, ami a kultusztárca jóságát és teljesítőképességét is meeralanozza. Vessünk azonban közelebbi pillantást közoktatásunkra. Itt nem szabad illúziókból kiindulni. Ie-en nagy teljesítmény volt az, nagyon fontos lépés, amikor a nyolcosztályos elemi iskolát létesítették, a falusi és városi ie-én veknek megfelelő gazdasági népoktatás kiépítésével. Be ne bízzuk el magunkat, mert még csak a kezdet kezdetén vagyunk, és nas-von sok a tennivaló. Itt az igények tekintetében szerény nézetem szerint az az első lépés, hogy megadjuk mindenütt azt, ami a minimális, ami nélkül nem lehet továbbmenni. Eleket jártam szűkebb hazámban. Nósrrád vármegyében, ott vizsgáltam a népiskolákat és különösen a római katolikus néoiskoláknál láttam, hogy bizony sok a tennivaló, sok a düledező iskolaépület. Nem is beszélve a nyolc-, illetőleg hatosztályú iskolákról, — az előbbi csak a paniroson van m* 1 *? — kevés a tanító, kevés a tanterem. Az első lénés tehát az, hogv mindenütt meglegyen legalább a minimális dolog, legalább iaren szerény mértékben két tanterem két tanítóval, és ha ez mindenütt megvan, akkor tovább haladhatunk. Nagvon kérem a mélyen t. vallás- és közoktatásiiírvi miniszter urat, hogy ezektől a népiskoláktól- amelyek itt legnagyobbrészt felekezeti, katolikus népiskolák, gondoskodását ezentúl se vonja meg. Szükséges volna azután bizonyos gondozásba venni a szegény vidéki intelligencia gyermekeit, akik kénytelenek vidékről beiönni és itt a középiskolát, a polgári iskolát felkeresni. Ha
