Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-702

702 Az országgyűlés képviselőházának 15? Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék konkretizálni állításait. Palló Imre: A Széchenyi-gimnáziumban történt, a tanuló Koppány István. (Meskó Zoltán : Mit szól hozzá, államtitkár úr?) Négy éven át volt a tanítványom, szín jeles tanuló és ez történik vele azért, mert egyszerű nyomorult gyerek. Tovább megyek. Sok tanító érzi azt, hogy benne tehetség van, mert magával hozta az anyaföldből és dolgozik, megszerzi a polgári iskolai tanári okiervelet és a polgári iskolai tanári oklevél birtokában tíz évig könyörög, kér, harcol, hogy átkerüljön a polgári iskolához az. őt megillető helyre és nem lehet. Miért? Azért, mert van egy 2000/1940. számú elnöki rendelet, amely azt mondja, hogy csak akkor mehet át, ha lemond az állásáról és mint segélydíjas először 80 vagy 100 pengő fizetéssel megmutatja, hogy alkalmas a polgári iskolai pályán a továbbműködésre. Kérdem: ha 15 évig alkalmas volt az elemi iskolában és megbecsülést érdemlően munkálkodott, akkor miért ne lehetne átvenni a polgári iskolába'? Tessék ezt a rendeletet megszüntetni és lehetőséget adni arra, hogy aki megszerezte magának a képesítést, a polgári iskolában munkálkodhassék. T. Ház! íme ez a rövid szemrevételezése & magyar kultúréletnek. Ebből már megállapíthatom azt, hogy a magyar közoktatásügyi politika, amely száműzni igyekezett a magyar parasztság, a magyar munkásság és a magyar kisiparosság gyermekeit a szellemi pályáról, amely a kultúra értékes harcosainak nem adja meg sem az erkölcsi, sem az anyagi megbecsülést, amely az egész magyar kultúráiét vezetését a kritikusak kezére bízza, az egész magyar társadalom tanúskodása mellett csődbe jutott. Minden csőd felszámolással jár, de a magyar közoktatásügyi és művelődésügyi politika irányítói, a, mindenkori kultuszminiszterek középosztály-politikájának végrehajtói nem vonták le a következményeket, nem számoltak fel, neim képezték át magukat. Ha nyilas magyarral vannak együtt, akkor új korszellemről, új időkről beszélnek, de mégis folytatják tovább liberális nevelésügyi politikájukat, aminek következtében t azután nincs nálunk elég orvos, nincs elég mérnök és nincs elég tanári, és eljön majd az az idő, amikor nem lesz elég tanító sem. A mérnöki kamara 1200 mérnököt kíván és nem tudják pótolni a hiányt, mert nincs. Ez mind a magyar közoktatásügyi politika csődje. Ez egy fejetetejére állított közoktatásügyi kultúrpolitika, amelyet csak akkor lehet megváltoztatni, ha teljes rendszerváltozás következik be, (Felkiáltások jobbfelől: Ahá, ahá!) amely végre megnyitja a magyar iskola és magyar tudomány minden kapuját a tehetség' előtt és amely mellett csak a szorgalom, a munka és a tudás fog érvényesülni. (Űpv van! Ügy van! a szélsobaloldalon. — Br. Vay Miklós: 1918-ban már volt rendszerváltozás!) Kulturális törekvéseink akkor helyesek, ha az ország minden kulturális megnyilatkozását a nemzeti és szociális érdekközösség szolgálatába igyekszünk állítani. Le kell tehát mondanunk azokról a művészi megnyilatkozásokról, amelyek a magyar népi közösségre közömbösek, vagy époenségigel veszélyesek. A magyar kultúrpolitikának csak egy lehet a vezérelve: az élethez fordulni és mind a tudományt, mind a művészetet a népi közösség szolgálataiba állítani, (Helyeslés.) A liberális éra szabadkutató, a politikus, a népi közösségtől távol élő életidegen művész és tudós '. ülése 1940 november 21-én, csütörtökön. alakjára nincs többé szükség.

r Mindenkinek a népi közösség reális boldogi tásáért kell dolgoznia. A művész és a tudósi népe sorsának részese és nélkülözhetetlen együttküzdője legyen. Az eddigi magyar kultúrpolitika és kultúra vezetése sajnálatosan a kritikusok kezébe került. Ha egy szerencsétlen fiatal zsidó kinevezte magát kritikusnak, akkor az ő kritizálása alapján jelentették ki, hogy ez vagy az a művész futott be és ez vagy az az alkotás híres. Súlyos hiba nálunk, hogy a szabadelvű kritizálás, helyébe nem lépett a műélvezetek népszerűsítése. A művészi kritika helyett jöjjön a művészi szemlélődés, a szemléltetés, hogy minden érték népi közkinccsé váljék és ne muzeális érték maradjon. A kritikákból botránykrónikák lehettek. Sok kritikus árunak tekinti a művészetet, (Meskó Zoltán: Igaz. ez úgy van!) olyan árunak, amelyet a színház árul ki és a felfuvalkodott, mindent jobban tudók jeremiádokkal akadályozták művészi életünk újjáépítését. (Meskó Zoltán: Ügy van, ez igaz!) Nekünk kötelességünk a magyar népet hozzávezetni a, széphez, a nemeshez, a fenségedhez, mert ezzel nemcsak megismeri ennek a nemzetnek művészetét és kultúráját, hanem annak részesévé is válik. Ki kell tehát tárnunk a művészet és tudomány kapuját széltében-hosszában, hogv n munkásság, a gazdatársadalom, a kézművesség és az egész magyar dolgozó társadalom részese legyen a nemzeti kultúrközösségnek. T, Ház! Vegyük azonban a megengedett időhatáron belül bonckés alá mostani közoktatásügyi politikánkat. A nemzetnevelés eredménye nem egységes szellemű ifjúság. Sokszor teljesen ellentétek világnézetű táborok keletkeznek és ezt nemcsak az ellentétes szellemű tanári testület és tanárság eredményezi, hanem az ijúsági egyesületek is hozzájárulnak. Amikor az iskolából kikerülnek az életbe a fiatalemberek, már akkor világnézeti, társadalmi és politikai ellentétek állanak fenn köztük. Természetes, hogy ísnr nem születik meg a nemzetben az a szolidaritás. '. amelyre szükség volna. Még mindig különbséget teszlek vallási alapon magyar és magyar között. (Zaí a jobb és a baloldalon. — Felkiáltások: Hol? Hol tesznek különbséget? — Varga Béla: Ki teszi a különbséget? Tessék megmondani! — Meskó Zoltán: Ügy van! Tessék megmondani!) Kérem, még ma is létezik, csak vallási alapon ifjúsági mozgalom. (Nagy zaj a jobb- és a baloldalon és közében.) — Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Borzasztó! — Meskó Zoltán: Ez csak természetes! — Elnök csenget.) az Emerieana és a többiek. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Fog is létezni!^ ahelyett, hogy összefoglalnák az ijűságot minden vallási megkülönböztetés nélkül, s azon belül biztosítanánk vallásos nevelésüket. (Nagy zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen fejtegetéseket, amelyek láthatólag nagy felháborodásra vezetnek, lehetőleg kerülni. (Meskó Zoltán: Egyöntetű vallást még sem lehet csinálni!) Meskó képviselő urat kérem, méltóztassék nyugodtan maradni és a padcsapkodást abbahagyni. Palló Imre: Azért nem szabad belevinni ezt a kérdést... (Meskó Zoltán: Nem viszik bele! A református is, a katolikus is egyformán...! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Meskó Zoltán közbeszól.) Palló Imre: Majd megtárgyaljuk a folyosón, (Derültség.)