Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-155

Az országgyűlés képviselőháziak J55, üjésg 19%.Q, november 19-én

f kedden. 59ß nen rajta tartsa a kezét. (Maróthy Károly: Főleg a telefonon!) A telefonnak semmi köze ta politikai rendészethez. (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly:, Minden telefont végighallgatnak.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Zaj a szélsőbaloldalon.) b vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügymiminiszter: T. képviselő úr, ha egy kicsit tájékozva volna a dologról, nem beszélne így. Az természetes, hogy a politikai rendészet működése nem tetszik azoknak, akik sötétben akarnak maradni. (Ügy van! Ügy van! — Nagy taps a jobboldalon és a középen.) Ez egészen világos. (Maróthy Károly: Miniszter úr, ilyet mer mondani!?) Elnök: Csendet kérek! vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ne méltóztassék sötétben maradni akarni, tessék kilépni a világosságra minden kérdésben, akkor megkönnyítik a politikai rendészet szolgálatát egyfelől, másfelől pedig megszabadulnak nagyon sok kellemetlenségtől. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Ejnye, ejnye! A kritikát igy fizeti meg a belügyminiszter úr! Olcsó babér!) Én sohasem pályáztam olcsó babérokra, ezt aztán igazán nem lehet rám fogni! (Maróthy Károly: Bocsánatot kérek! így nem lehet beszélni, miniszter úr! — Zaj a jobboldalon. Maróthy Károly: Mi nem támadtuk a miniszter urat személyében.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter: Én sem támadok senkit személyében. {Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások: De igen! Ez támadás! — • Krancz Rajmund: Burkolt támadás!) Én senkinek sem mondtam azt, hogy amit kijelentek, azt magára vegye. Zaj. — Pándi Antal: Sohasem bujkáltam, nem is fogok! — Horváth Zoltán: Akinek nem inge. ne vegye magára!) Most talán röviden áttérek egy pár, a költségvetés tételeivel kapcsolatban -a költségvetés vitájában elhangzott észrevételre. Maróthy képviselő úrnak nagyon igaza van abban, (Felkiáltások a jobboldalon: Na látja!) hogy törvényeinknek és rendeleteinknek száma már be]áthatatlan és hogy itt egy dzsungellel állunk szemben. Ä kormány már régen foglalkozik ezzel a problémával, sőt dolgoztak is rajta, hogy valahogyan áttekinthetőbbé, egyszerűbbé tegyék azt a borzasztó anyagot, -amellyel itt szemben állunk. Ez a munka évekre terjedő munka, mert itt megint nem lehet hebehurgya módon cselekedni, hanem nagyon alaposan kell hozzáértő embereknek végigszántani azt az anyagot, amelyről azt lehet mondani, hogy évszázadok óta gyűlt egybe. Ebben a tekintetben teljesen igazat adok a képviselő úrnak. A képviselő úr ismételten hangoztatta önálló szociális minisztérium szükségességét. Erre nézve csak a következőket legyen szabad röviden kijelentenem. Én magam volnék a legboldogabb, ha abban a helyzetben lehetnék, hogy Magyarországon ma ezt a hatalmi tárcát, ezt az odiózus és kellemetlen hatalmi tárcát el lehetne választani a szociális tárcától. Ez a próba megtörtént annakidején a népjóléti minisztérium felállításakor, és a tapasztalatok arra a meggyőződésre vezettek, hogy ezt a minisztériumot meg kellett szüntetni és egybe kellett olvasztani a belügyminisztériummal. (Zaj és felkiáltások a szélsőboldalon: Miért?) Miért? Azért, mert. sajnos, még messze vagyunk attól, hogy egész országunk népessége, át legyen itatva a szociális szolgálat fontosságától, ideértve még tisztviselői karunkat is olyan mértékben, hogy szociálpolitikát lehessen folytatnia egy olyan miniszternek, akinek nincsen a közigazgatás apparátusa a kezében. A népjóléti minisztériumban sok jó kezdeményezés volt, nagyon sok jó gondolat merült fel, de a végrehajtásnál akadályokba ütközött azért, mert a miniszternek nem volt hatalom a kezében. Ez az egyszerű oka annak, amiért ezt a szociális minisztériumot a belügyminisztériumba kellett beolvasztani. (Palló Imre: Most halljuk először.) Nekem az a törekvésem, — — sokszor hangsiílyoztam már — hog-y olyan szociális nevelést adjunk a publikumnak ós a közhatósági funkciókat végző minden ember-nek, hogy erre szükség ne legyen. De ma még: ezt a kettészakítást nem tartom jónak és időszerűnek. (Palló Imre: Ez szomorú önvallomás.) Ha szomorú dolog-, akkor is megmondom, mert őszintén fel kell tárni a helyzetet. Mátéffy képviselő úr észrevételezte azt, hogy azok a köztisztviselők, ideértve a jegyzőket is, akik ki vannak rendelve a felszabadult területekre, nem kapják meg családi pótlékaikat és hogy az a bizonyos szolgálati idő, amelyet ott^ töltenek, nem fog beszámíttatni. Ez így helyesbítést igényel, mert ha tényleges tisztviselőről van szó. akkor ez az idő beszámít, csak a nyugdíjasoknál nem számít be az idő. de családipótlékot ők is kapnak.' Peyer képviselő úrnak a társadalombiztor sításra vonatkozó megjegyzéseivel kell még röviden foglalkoznom, mert az ő állításai félreértésekre adhatnak' okot. Ö azt állította, hogy az állam nem tesz eleget abbeli kötelességének. hogy az öregségi biztosítás alapjához évi 4 millióval hozzájáruljon. Ez így nem áll. Az állam igenis 1931. óta nem fizeti be effektive Czt az évi 4 milliót a Társadalombiztosító pénztárába, ellenben a számlán javára írja. tehát tartozik vele és a kamatot is fizeti utána. Ez a kérdés tehát a Társadalombiztosító működését egyáltalában nem befolyásolja. (Maróthy Károly: Szeretem az ilyen adósokat, akik elismerik, hogy tartóznak! — Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter; Azért ilyet nem szabad mondani! — Zaj. — Palló Imre: A hadikölcsönök is adósságlevelek!) Peyer képviselő úr követeli tőlem a táp,pénzek felemelését és egyáltalában azoknak a járadékoknak felemelését, amelyeket az Oti. szolgáltat a biztosítottaknak. Az. hogy az Oti. által fizetett járadékokat felemelhetjük-e, yagv nem, az Oti. pénzügyi helyzetétől függ. Én az idén megint vizsgálat tárgyává fogom tenni az Oti költségvetési eredményeit és amennyiben, olyan helyzetet látok, amely lehetővé teszi a iáradékok felemelését, ezt természetesen meg fogom tenni, hiszen azok a pénzek a betegeket és p iáradékok élvezetére illetékes munkásokat illetik. Egyre azonban figyelemmel kell lennünk és erre figyelemmel leszek a kérdés megvizsgálásánál is, t. i. arra, hogy a legközelebbi múltban egy rendkívüli felfokozott, sőt mondhatom, bizonyos fokig erőltetetten felfokozott ipari tevékenységgel álltunk szemben, iparunk tehát sokkal több munkást foglalkoztatott és foglalkoztat még ma is, mint amennyit normális viszonvok köpött foglalkoztam képes lenne. Ennélfogva egészen biz

: tos, hogy a normális viszonyokra való áttéréá idején — ami lehet, hogy nagyon hamar bekövetkezik — a foglalkoztatott munkások lét-