Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-155
586 Az országgyűlés képviselőházénak 155. ülése 19 W november 19-én, kedden^ kantsegélyző Egyesületnek jogosultjait valamilyen úton-módon kártalanítsa és az általuk befizetett rokkantjárulékok vagy biztosítási díjuk arányában nekik nyugdíjat vagy rokkantdíjat biztosítson akár az Oti. révén, akár valamely más biztosító intézet révén, akár pedig a családvédelmi alap vagy bármi más terhére, mert teljesen lehetetlen, hogy ezt az ö—10.000 megrokkant öregembert, akik pénzüket elvesztették, a kormány magukra hagyja és teljesen megingassa bennük a bizalmat azzal, hogy hiába fizették be keserves filléreiket, amikor arra kerülne a sor, hogy valamit kapjanak, akkor szőrén-szálán minden eltűnik. Még egy kérdést vagyok bátor megemlíteni és pedig a gyülekezési és szólásszabadság biztosítását, amit a belügyminiszter úrtól feltétlenül kérnünk kell. Előttem szólott Baky képviselőtársam na : gyón komoly dolgokat mondott a politikai rendőrségről, amihez én is tudnék adatokat szolgáltatni, például azt, hogy az illető embert, aki engem figyelt, bevettem magamhoz, én is megfizettem őt, a rendőrség is megfizette és ezzel el volt intézve az egész dolog. (Derültség a szélsőbaloldalon.) De mindez nem intézhető el, csak akkor, ha politikai szabadság van az országban, ennek pedig legjobb kifejezése a gyülekezési és szólásszabadság. Teljesen képtelen állapotnak kell tartanom azt, mélyen t, belügyminiszter úr, hogy mi képviselők se tudjunk most gyűléseket tartani, mert nem kapunk rá engedélyt. Ez a közhangulat rontására szolgál, mert mindenféle szóbeszédnek és híresztelésnek felülnek az emberek, mi pedig nem tudjuk a közönséget kellőképpen felvilágosítani és nem tudunk választóinkkal megfelelően érintkezni. A költségvetés mellett iratkoztam fel és a költségvetést elfogadom, azonban mégis el kellett mondanom ezeket a kifogásokat és észrevételeket, mert az a szándékom és az a célom, hogy a belügyminiszter úr lássa meg, hogy ezeknek megoldására feltétlenül szükség van, különösen az említett politikai vonatkozásban: a gyülekezési és szólásszabadságnak a jelenleginél sokkal szélesebbkörű biztosítására. Amint voltam bátor említeni, a költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik'? Megay Károly jegyző: Matolcsy Tamás. Elnök: Matolcsy Tamás képviselő urat illeti a szó. Matolcsy Tamás: T. Képviselőház! A magyar nemzet jövője a magyar faj testi és lelki erejétől, egészségétől függ, éppen ezért a magyar nemzeti szocializmus programmját a rendszer hangoskodó és látszatintézkedései helyett a pozitív fajvédelemmel fogja megoldani. (Mozgás jobbfelől.) A pozitív fajvédelem kétirányú: egyrészt a fertőzőknek, a zsidóságnak kikapcsolása, kitelepítése révén a teljes aszemitizmus, másrészt a magyar faj megerősítése -egészségének, munkaképe sségénejj; biztosítása által. T. Ház! Jelen felszólalásomban a pozitív fajvédelemnek csak ez utóbbi ágával kívánok foglalkozni. Mindenekelőtt azzal a sajnálatos ténymegállapítással kell kezdenem, hogy a jelenlegi rendszerben, a jelenlegi jövedelmi viszonyok kirívó egyenlőtlensége mellett a magyar dolgozó társadalom széles rétegei nem tudják maguknak biztosítani a mindennapi létminimumot sem. Számtalan szegény ember keres fel engem, akiknek betegségét a rosszultápláltság okozza s akiknek leromlott szervezete nem tudott ellentállni a kórokozókkal szemben; s hogy e& így van, azt legjobban bizonyítja Johan államtitkár úr »Gyógyul a falu« című munkája, amelyben ő is megállapítja, hogy a falusi munkásoknak és gyermekeiknek mintegy 65%-a rosszul táplált és mindössze 35%-a tartozik a kielégítően vagy pedig jól tápláltak sorába. Pedig egész magyar gazdasági és társadalmi berendezkedésünknek úgy kell átalakulnia, hogy testben és lélekben egészséges magyar fajt, katonanemzetet neveljünk. T. Ház! A jelenlegi rendszer ez irányban — valljuk meg őszintén — vajmi keveset tett és amit tett, az nem átfogó intézkedés, hanem terv nélküli kapkodás csupán. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy mérhetetlen felelősség terheli a kormányt azért, hogy a mezőgazdasági munkásság széles rétegeinek szociális gondozásáról, orvos- és gyógyszerellátásáról mind a mai napig nem gondoskodott. Teljesen tarthatatlan állapot az, nogy szemben a gyárosok és városok világába szakadt munkással,, teljesen kiesnek a szociális biztosítás minden ágából azok, akik legjobban rá volnának szorulva, a mezőgazdasági munkások, akiknél pedig eléggé tekintélyes számban találunk öthat-nyolc-tízgyermekes famíliákat. Teljesen tarthatatlan ez és a sok egykeelleni beszéd helyett sokkal jobb volna, ha a kormány megcsinálná a mezőgazdasági munkások biztosítását. Mintegy másfél millió keresőre, családra becsülhető azoknak a száma, — napszámosok, parasztok és törpebirtokosok — akik igényjogosultak lennének a mezőgazdasági munkásbiztosításra. Különböző számítások történtek ezen a téren, és mind arra az eredményre jutott, hogy ez mindössze 50—60 millió pengőbe kerülne. Kérdezem én a t. Háztól, hogy ha 770.000 ipari munkás szociális biztosítása közei 100 millió pengőbe kerül és ezt kibírja az ipar és kibírja az egész gazdasági rendszer, akkor miért nem bírná ki a másfél millió magyar paraszt 50—60 millió pengő biztosítási összegét is? Hogy ez így van, mutatja a visszacsatolt Felvidék esete, ahol a mezőgazdasági munkásság ma is éppen úgy élvezi a szociális biztosítás minden ágát, mint ahogy a gyáripari munkások is élvezik azt. Tarthatalan állapot az, amely most uralkodik: más a szociális berendezkedés a Felvidéken, egészen más itt nálunk az anyaországban és egészen más lesz Erdélyben. Feltétlenül szükséges tehát egy nagy, átfogó szociálpolitikai terv sürgős végrehajtása, amelyet időre meg kell valósítani, mert kapkodásnak ebben a kérdésben nincsen helye; tüneti kezeléssel nem érünk el eredményt, amikor itt egy általános rendszerbetegségről van szó. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyöntetű gondoskodás keresztülvitelét lehetetlenné teszi közegészségünk szétforgácsolt volta. Amikor a biztosítási intézetek, az állam, a főváros, a vállalatok külön-külön akarják megoldani a szociális kérdéseket, és sokszor egymástól teljesen függetlenül veszik fel a harcot egy-egy nagy népbetegséggel szemben, mint például a tuberkulózissal szemben, ezeknek a széthúzásoknak a következménye az, amit például évek óta látunk.az állam és a székesfőváros között, ami e kettő között már évtizedek óta húzódik. A székesfőváros állandóan azt hangoztatja, hogy az ő saiát be : tegei részére teljesen elegendők a korházi ágyak; hogy mégis ágyhiány mutatkozik, ez annak következménye, hogy a vidékről be.iövő szegény betegek terhelik túl a korhazakat.
