Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

^04 Az országgyűlés képviselőházának lí lezni és elhomályosítani nem szabad és nem is lehet. (Gruber Lajos: Kérem, megállapította a vezérkar kiküldötte, (hogy ehhez a politikának nem volt köze!) Elnök: Gruber képviselő urat mégegyszer figyelmeztetem, méltóztassék csendben máradni. Kabók Lajos: Köztudomású, hogy a bányamunkások sztrájkja befejezést nyert és most folyamatban van egy eljárás, amelynek következményeit azok a szerencsétlen sorsban lévő bányamunkások viselik el és ebben a szerencsétlen helyzetükben most nincs részükre segítség, hanem maguk kénytelenek ezekkel a következményekkel megbirkózni, ezeket elviselni. En magam is nagyon jól ismerem a bányamunkások sorsát és helyzetét; több, mint húszesztendős kapcsolatom van a bányamunkásokkal, — hiszen 1922-től 1926-ig éppen a tatabányai kerületet képviseltem itt a Házban s kapcsolataim azóta is megvannak — és ennek alapján igenis, jól tudom, hogy a bányamunkásság igen szomorú helyzetben van, a bányamunkásság végzi a legnehezebb testi munkát, a legegészségtelenebb munkát. Éppen ezért a bányamunkásság ügyét nem lehet elintézni azzal, hogy most befejeződött a sztrájk, hogy folyamatban vannak a büntetőeljárások és ezzel vége mindennek. Szerintem most, a termelés folyamatossága alatt kellene az egész bányamunkáskérdést, az egész sérelem- és panaszkomplexumot elővenni, (Ügy van! bal felől.) tüzetesen végig kellene menni a panaszokon és sérelmeken, és az iparügyi miniszter úrnak szerintem igenis, módot lehet találni arra, (Horváth Géza; Kell is!) hogy ezeket a sérelmeket orvosolja, mert ha ezek a sérelmek nem volnának meg, akkor maga ez a sztrájk sem törhetett volna ki, bármilyen ígéretek hangzottak volna is el velük szemben. T. Ház! Ez olyan probléma, anmly a kormány szociálpolitikai tevékenységéhez elsőrendűen hozzátartozik és ha a kormány ebben a íkérdésben nem teszi meg kötelességét, akkor — már előre megmondhatom — egyrészt nagy hibát követ el, másrészt még mélyebbé teszi a bányamunkásság körében az # elkeseredést, a gyűlöletet azokkal szemben, akik a bányamunkások sorsán segíteni nem akarnak. A bányatársulatok legjobb tudomásom szerint, igen gazdag ipari vállalatok; egyikükmásikuk azt sem tudja, hogyan és miképpen rejtse el a vállalat tiszta hasznát. Amikor ez a tányállás, akkor igenis, rá lehetne szorítani a bányatársulatokat arra, hogy valóban a mainál megfelelőbb megélhetést biztosító munkabéreket fizessenek, ne olyan nyomorúságos^ béreket, amelyekből a lét fenntartása csak az életkörülmények legsúlyosabb megszorításával lehetséges. (Malasits Géza: Cinegekoszt mellett elefántmunkát kell végezni!) Ha a kormány most kezd ehhez a munkához, akkor még az-t az előnyt is megszerzi a maga számára, hogy nem a bányamunkások fellépése következtében, hanem a maga elhatározásából kezdett hozzá a bányamunkások körében tapasztalható sérelmek és bajok orvoslásához. Legyen szabad remélnem, hogy a kormány ebben az irányban megteszi kötelességét. Egyébként a tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Megay Károly jegyző: Müller Antal! Elnök: Müller Antal képviselő urat illeti a szó. Müller Antal: T. Ház! Előttem felszólalt . ülése 1940 november 18-án, hétfőn. képviselőtársam legutóbbi fejtegetésével egyetértek mert az a párt, amelyhez szerencsém van tartozni, szintén igyekszik a magyar munkásság helyzetén segíteni, javítani. Éppen a bányamunkások helyzetéről is több ízben volt szó és a miniszter úr kijelentette, hogy amint a sztrájk befejeződik, amint a tárgyalás lehetősége nyitva lesz, nem zárkózik el minden jogos igény kielégítése elől és igenis iparkodni fog a bányamunkásság helyzetén segíteni. A miniszter urnák ezt a kijelentését az egész kormányzópárt helyesléssel vette tudomásul. (Horváth Géza: Katonai élelmezést a bányavidékeken! — Mozgás. — Elnök csenget.) Ami a munkások egyéb kérdéseit illeti, ezekben nemes verseny folyhat közöttünk, pártok között, de nem hiszem, hogy volna olyan magyar képviselő, aki ne iparkodnék, hogy a magyar munkásság nehéz helyzetén javítson. (Ügy van! Ügy van!) Itt csak az eszközök tekintetében lehet közöttünk eltérés. Egyik másik párt másképpen fogja fel ezt a kérdést. Én például nem helyeslem, — mint ahogyan nem helyeseltem az elmúlt évtizedekben sem soha — a szociálemokrata pártnak azt az elvi álláspontján, hogy a munkanélküliség kérdését munkanélküli segéllyel oldjuk meg. (Kabók Lajos: De hát nem tudnak munkát adni!) Nálunk, Magyarországnál sokkal gazdagabb államok sem bírták ezt ki, Anglia, talán a világ leggazdagabb állama sem bírta ki a munkanélküli segélyek folyósítását. Hogyan bírná ki akkor egy olyan ország, mint Magyarország? (Horváth Géza: Németországban nincsen munkanélküli! — Mozgási) Elnök: Csendet kérek! Müller Antal: Nekünk inkább onnan kell példát vennünk, Németországtól, hogy munkaalkalmat és munkalehetőséget teremtsünk. (Horváth Géza: Ügy van!) Hála Istennek, ma nem az a helyzet és a közelmúltban sem volt az a helyzet, hog-y itt munkanélküliségről kellett volna beszélnünk, sőt volt idő a közelmúltban, amikor inkább munkáshiánnyal kellett számolnunk. Ez a mai idő természetesen rendkívüli idő, éppen ezért kell törVényes intézkedésekkel már most előre gondoskodnunk arról, hogy maid esetleg egy béketermelésre való állításánál ne következzék be nagyobb munka: nélküliség. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Ház! Az iparügyi minisztérium öt esztendeje áll fenn és ez alatt az öt esztendő alatt igazán szép eredményeket ért el, annak ellenére, hogy — amint a tárca előttünk fekvő költségvetése is mutatja — elég szerény, elég gyenge dotációban részesül. Ennek ellenére a minisztérium öt évi munkálkodásáról nemcsak a kormányzópárt, hanem az ellenzéki pártok részéről is tárgyilagosan megállapították, hogy igenis szép eredményeket ért el. Az ipari termelés évek óta emelkedik és ez nemcsak a köz

: munkák és a katonai munkák nyújtásának eredménye, hanem ebben erősen közrejátszott az általános ipari fellendülés is. A megnagyobbodott ország területén még nagyon sok iparfejlesztési lehetőség adódik és én hiszem, hogy ezeket a lehetőségeket mind az iparügyi r minisztérium, mind pedig közgazdasági tényezőink ki fogják aknázni. A Társadalombiztosító Intézet jelentéseiből megállapítható, hogy az ' ipari ^ munkásság száma úgy alakult, hogy míg pár évvel ezelőtt alig 500.000 bejelentett szakipari munkás volt, ez a szám most több mint 800.000-re emelkedett Már egyedül ez a szám. is mutatja és igazolja, hogy az ipar gyakorlásában, az ipar közgazda-