Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

; 502 Az,: országgyűlés képviselőházának 15û. ülése. 1940 november 18-án, hétfőm* nek következtében a munkanélküliség tünetei bontakoznak ki. Az iparügyi miniszter úr ma már nincsen abban a helyzetben, mint az elmúlt esztendőben, amikor nagy munkakonjunktúráról adhatott számot s jóllehet a kormány ötéves gazdasági terve még nagyrészt nincs megvalósítva, máris azt látjuk, hogy itt bizonyos visszafejlődés van és a miniszter úr a múlt évi megállapításával szemben már nem beszélhet munkakonjunktúráról', mert igenis határozottan niunkanélküliség állapítható meg ' és megállapítható az, hogy ez egyre jobban fejlődőben van. (Müller Antal: Hála Istennek, nem így van!) A t. képviselő úr talán nem figyelte úgy meg az e téren;tapasztalható jelenségeket, mint nekem alkalmam van ezt megfigyelni. Én igenis jól tudom, hogy munkanélküliség van kifejlődőben, mert a gyárak munkáslétszáma •— azt lehet mondani — hétrőlhétre csökken, a munkaidő csökken és több helyütt csak tígy tudják a munkaidőt 48 órám tartani, hogy a gyári munkáslétszámot csökkentik. (Graber .Lajos: Ebben igaza van!) Az öt-, négy- és háromnapos munkaidő he; tenként már sokhelyütt észlelhető és különösen az öntőszakmában mutatkozó anyaghiány miatt súlyos a helyzet. Ez nem elszigetelt jelenség, mert jól tudjuk, hogy az öntőszakma kisebb tevékenységének következményeit egjr egész sereg szakma meg fogja érezni. Az építőipari tevékenység, amely szintén az egyik legfontosabb kulcsipar, már igen gyenge lábon áll, mert az anyghiány a legnagyobb mértékben mutatkozik ezen a téren is. Az építőipari tevékenység nemcsak a téli időjárás közeledése miatt csökkent, hanem csökkent a fokozódó nyersanyaghiány miatt is. Az iparügyi miniszter úrnak szerintem mindent el kell követnie a nyersanyagellátás terén, mert ha nem történik ezen a területen körültekintő intézkedés és a nyersanyag eloszlása nem lesz megfelelő, bár nem akarok jóslásokba bocsátkozni, mégis azt mondhatom, hogy akkor itt a tavaszra egészen katasztrofális helyzet alakulhat ki. Az egyedüli helyes megoldás szerintem ennek a katasztrofális helyzetnek ellensúlyozására az, hogy az önhibájukon kívül munkanélküliségbe jutottakról állami segélyezés útján kell gondoskodni. A kötelező állama munkanélküli segélyezést be kell vezetni, mert az ínségakciók a munkanélküliség nagy problémáját nem oldhatják meg. Az ínségakciók a munkást lealázó helyzetbe,, koidussorsba taszítják, mert a juttatás részükre alamizsnaszámba megy és minden törvényes vagy szerzett jog nélkül, kegyes adományok formájában jelentkezik. A kötelező állami munkanélküli-segélyezés keretében a munkás törvényes anyagi jogot kap, hogy ha önhibáján kívül munkanélküliségbe jut, akkor ne megalázó koldussorsban legyen része, hanem az őt megillető állami segélyezésben. Minthogy a munkanélküliség kialakulását számos okból lehetetlen lesz leküzdeni, ezért a kötelező munkanélküli-segélyezés bevezetése elsőrendű állami feladat, amely elől a kitérés vagy elzárkózás nagy társadalmi katasztrófához vezethet. A munkaidő szabályozásának kérdése szorosan összefügg a munkanélküliség kialakulásával. Ebből a szempontból igen örveudetesaz iparügyi miniszter úrnak az a rendelkezése, •-4- amely részben kívánságunk alapján is történt — hogy a munkaidő szabályozására vonatkozó rendeletét teljes mértékben visszaállította. November 16-tól tehát ismételten teljes mértékben az egész iparban életbelépett a munkaidő szabályozására vonatkozó rendelet. Ezzel egyidejűleg nagyon kívánatos, hogy a rendelettől eltérő munkaidőre engedélyt az-iparügyi miniszter úr ne adjon ki, mert ma már valamennyi szakmában — megítélésem szerint — elegendő számú, megfelelő képzettségű szakerö áll rendelkezésre. Nincs tehát semmi szükségnapi 12 órás vagy heti 70—80 órás munkaidőre.. Amikor a munkanélküliség emelkedik, nem tűrhető, hogy 70—80 órás munkaidő legyen.» Ezért az iparügyi miniszter úrnak gondoskodnia kell arról, hogy túlóra csak egészen elkerülhetetlen esetben legyen lehetséges, akkor, amikor másképpen a termelést megoldani nem lehet; máskor túlórát ne engedélyezzenek. (Grüber Lajos: És a túlóra díját fizessék meg!) Ez benne van a rendeletben. Különösen figyelemmel kell lenni arra is, hogy Erdély visszacsatolásával nagy számban özönlenek menekültek az anyaországba, főképpen Budapestre és annak környékére. Ezeknek elhelyezése is a munkaidő szabályozására vonatkozó rendelet tökéletes érvényesítését követeli. A munkaidőrendeletben van ugyanis elég sok egérút a túlórák fenntartására, ezért az iparügyi miniszter úrnak szerintem minden körülmények között gondoskodnia kell arról, amit már az előbb is mondtam, hogy túlórákat csak egészen elkerülhetetlen esetekben engedjenek meg. A fizetett szabadság szabályozására vonatkozó rendelet visszaállítása szintén örvendetes,, mert a munkások felé bizonyos megértésről tanúskodik. Ez alkalommal azonban szóvá kell tennem a rendelet hiányosságait, elsősorban azt, hogy vannak munkások, akik önhibájukon kívül soha nem juthatnak e fizetett szabadságélvezetébe azért, mert olyan üzemben dolgoznak, amelyre nem terjed ki a rendelet hatálya. Másrészt vannak olyan munkások, úgynevezett idénymunkások, akik ismét csak a saját hibájukon kívül nem élvezhetik a fizetett szabadságot, mert az idénymunka nem teszi lehetővé, hogy a munkaadónál egyhuzamban egy évet eltölthessenek. Szerintem ezen is segíteni kellene. Itt van például a hatalma«, nagy építőipar. Ebben számos szakmai munkás van, aki éppen az ipar helyzeténél fogva nem élvezheti a szabadságot. Ezért szerintem gondoskodni kellene róluk olyan módon, hogy állítsanak fel valamilyen közös pénztárt és egy ilyen közös pénztár létesítésével érvényesíteni lehetne az egy évnél rövidebb ideig eltöltött szolgálati időt. Ebben az esetben ez a munkásréteg is — amely számra nézve nem jelentéktelen — hozzájuthatna a fizetett szabadság élvezetéhez. Mert nem fogadható el az; az érv, t. Képviselőház, hogy azt t mondják, hogy ha nem dolgozza végig az egész esztendőt, akkor nincs kimerülve, akkor ő úgyis pihenhet. A munkanélküliség szomorú sors s a munka nélkül lévő munkás szabadideje egyáltalán nem hasonlítható össze a fizetett szabadság idejével. Ezért tehát kérnem kell a miniszter urat, hogy ebben a két kérdésben legyen szíves minél t hamarább^ intézkedéseket tenni, mert ezt a két kérdést széles körben már nagyon, de nagyon szorgalmazzák. A minimális munkabérek megállapítása terén is bizonyos stagnáció észlelhető. Fennáll még mindig olyan panasz, hogy régebben, a bizottság által 10—12 hónap óta meghozott határozatok nem kerülnek érvényesítésre, nem hagyra jóvá ezeket a miniszter úr és ezért azok a munkabérek, amelyek a határozat keretében , megszülettek, nem kerülhetnek érvényesülésre. Ezért ezen a területen is arra kell kérnem a miniszter urat, lássa be, hogy itt a halogatás nem jó és a munkásság* szenvedi ennek hátra-