Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-154
Az országgyűlés képviselőházának 154. az ipari termelés folytonosságának legelsőrendű feltétele. Nekem tehát számot kell vetnem iparunk eme ágazatának további fejlesztésével, abból a szempontból is, hogy magunknak egy olyan programmot csináljunk, amely igényeinket valóban a helyzet optimális kihasználásával kielégíti, hogy a következő, a háború által megzavart nyersanyag- ellátási helyzetünket biztosítani tudja. Ha mindezeket lefordítjuk magyarra, tehát a gyakorlati élet oldalára, akkor oda kell konkludálni, hogy ha tehát nekünk vannak itt lehetőségeink, amely ( lehetőségek nyersanyaghelyzetünk megjavítására alkalmasak, akkor a mi kötelességünk, hogy ezeket időt nem kiméivé, azonnal megvalósítsuk. Látok itt bizonyos nehézségeket és problémákat a textiliparnak a jövőben történő foglalkoztatása terén, különösen a pamutipar foglalkoztatása torén, amelyben a legutolsó esztendőkben már 30 millió kilogramm a felhasznált mennyiség, az igényelt nyersanyagmenynyiség, 24-ről, 25-ről lementünk 39-ig fokozatosan arra a számra, amelynek egyrészét előrelátó politikával igyekeztünk pótolni műgyap jávai, műrosttal, a német és az olasz piacról beszerezve, akkor még devizanehézségek iáiltal előírt igények kielégítése céljából — mondom, ezt a 30 millió kilogramm nyersanyagot nem hiszem, hogy a jövőben nekünk külső piacokról zavartalanul módunkban volna beszerezni. Ha itt bizonyos nehézségek fognak beállani, amelyek már mutatkoznak ma is, ezek több oldalról fogják káros hatásukat érvényesíteni. Először is annak a 80.C00 munkásnak, akik ma a textiliparban keresik kenyerüket, lényeges száma kénytelen lesz majd munkahelyét elhagyni, a kormány kénytelen lesz nézni, hogy ezeknek a száma napról napra hogyan redukálódik. A másik oldalon :áll a' fogyasztás igényeinek kielégítése. A cirkuláló nagymennyiségű pénzzel szemben — amely ma bent van a forgalomban, — ezzel szemben kell nekünk valami értéket nyújtani, amivel szemben a pénz vásárlóképes. A textiláruk ma jelentős részét vezetik le, úgy a falusi lakosságnál, mint a városi lakosságnál a forgalomba bevetett pénz értékének. , Tudnám folytatni. Kár azonban indokolni egy témát, aminek indokolása csak gyengíti az állítást, amely állítás az, hogy a r textilipari nyersanyagok biztosítása az ország elsőrendű gazdasági, szociális és egyébirány u szükségletét képezi. ' Mit gondolnánk, ha körülnéznénk:• Olaszországban és Németországban? Ott látjuk azt, hogy az elmúlt esztendőkben, amikor még távol voltunk attól, hogy zavarok álljanak be a nemzetközi forgalomban, létesítették igen nagy kapacitással és az üzemeknek igen nagy számával azokat a cellulózé gyárakat, amelyek műanyagokat, rostokat, a pamut pótlására alkalmas anyagokat és műgyajjjut, amely a gyapjú pótlására alkalmas, állítottak elő. A mi iparunk feldolgozza ezeket, hiszen ma már tiszta nyersanyagból nem állítanak elő és ma ^már nem volna újság, hogy ezek nagyobb mértékben feldolgoztassanak. Mi tehát azt várnánk, hogy a kormány elsőrendű szükségletének lássa azt, hogy ebben az országban egy ilyen nagyméretű üzemet létesítsen, amely méltó volna ahhoz, hogy a koironány azt mondhassa: itt történt valami az iparpolitika terén. Ennek az üzemnek a létesítését még jobban indokolná az, hogy ennek az üzemnek a nyersanyagát alkotó cellulózé visszatért feniyőerdeinkbolr bőségesen kitermelhető, a másik nyersanyag pedig, a nátronlúg viszont konyhasóban KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. ülése 1940 november 18-án, hétfőn. 497 szintén visszatért bányáinkban minden nehézség nélkül kitermelhető, tehát két olyan nyersanyag tért vissza a cellulózéban és a nátronlúgban, amelyek eme gyártáshoz feltétlenül szükségesek. Azt várnánk tehát joggal, hogy a kormányzat előre látván azokat a nehézségeket, amelyek a textilipari nyersanyagok pótlása íierén mutatkozni fognak, azt az iparpolitika fejlesztést, amelyben, mondom, egyet kell értenünk, tettekkel dokumentálná és megmutatná mindazok számára, akik itt kicsinyhitűek é» azt képzelik, hogy iparosodásunk jelentős lépésekkel való előbbre vitele egyes szomszédainknál nem kedvező fogadtatásra találna, mondóim ennek ellenkezőjét beigazolandó, a kormán v elhatározná magát arra, hogy létesít egy a mai viszonyokhoz mért igen nagy kapacitású — 10 millió kg. körüli számra gondolok — üzemet, ahol cellulózét tudna előállítani papiros-anvag számára és cellulózét annak a műanyagnak a számára, amivel a későbbiekben pamutgyárainkat, textilipari üzemeinket is elláthatnánk. Ennek jelét nyomokban sem tudom felfedezni, A másik, amit meg akarok említeni, hogy szóltak itt előttem szóló kormánypárti képviselő urak arról, hogy vízierő rnűtelepeink fejlődnek, elismeréssel méltatták a kormányzat bölcs politikáját, hogy Ungvár környékén 5000 lóerős erőműtelepet állítottak fel, másutt 3000 lóerőset, ezzel szemben, ha méltóztatnak megnézni a lehetőségeket, akkor láthatják, hogy nem messze Ungvártól, van vízierő kihasználására lehetőség — ez a vízierő 56.000 lóerőt képviseli — és lent, a most visszatért Erdélyben van lehetőség 160.000 lóerejű vízierő kihasználására. Olyan számok ezek. hogy ha ösz•szehasonlítható számnak elmondom a bánhidai ^p.ntrálé adatát. — ez a köznont 00.000 lóerőt termel — akkor látjuk, hogy a két vízi erő nagyobb energiát képvisel, mint a bánhidai centrale által termelt elektromos energia kétszeresét Mi történik? Itt vannak ezek a lehetőségek. Jól tudjuk, hogy szénben szegények vagyunk. Jól tudjuk azt, hogy elektromos áramra fel tudunk építeni ipartelepeket, ipari termelési ágakat, amelyek ma nem volnának nálunk létesíthetők. Fel tudnánk építeni például, hogy csak egyet mondjak, a műgummigyártást, amellvel majd az újabb helyzetben pótolni fogjuk az eredeti gummit, mint ahogy a külföldi rjamntszállítások kiesésekor pótolnunk kell majd ezt az utóbbi nyersanyagot is. Milyen jól jönne majd akkui-, ha mód lenne egy ilyen üzem felállítására, amelyben műgummit tudunk előállítani. Mindezek a lehetőségek itt vannak, tálcán kínálják fel magukat, csak hozzájuk kell nyúlnunk. Es mit látunk? (Varga József iparügyi miniszter: Hozzá is nyúlunk!) Egyetlenegy ilyen tevékenységet tudok a kormányzat részéről, amely az iparosodás jelentős előmozdítását van hivatva szolgálni és ez a pénzügyminiszter úr és az előadó úr által bejelentett aluminiumgyár létesítése. Ismételem, ezek volnának azok a lehetőségek, amelyek adódnak, ezzel szemben, ha azt, amit a kormány bejelentett, objektíven megvizsgálom, az a következőképpen néz ki. A mi alumíniumgyártásunk ma nagyjából fedi e. szükségletünket. Ha vannak bizonyos, kisebb eltérések, akkor a meglévő két üzemnél létesíthető bővítésekkel abba a helyzetbe kerülhetünk rövid időn belül, hogy az ország teljes aluminiumszükségletét fedezhetjük. Az a kérdés, hogy gyártsunk-e exportra alumíniumot. 78