Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-154
492 Az országgyűlés képviselőházának ÍJ ben kifogásokat lehet emelni szociális téren, kifogásokat lehet emelni a bánásmód terén és a bérpolitika terén is, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) csakhogy nem a sztrájk a módja annak, hogy ezek a kérdések rendeztessenek, hanem az a módja, hogy le kell ülni a tárgyalóasztalhoz s a munkaadónak és a munkásnak nyugodtan meg kell beszélniök (ügy van! Ügy van! jobb felöl. — Közi Horváth József: Azért kell törvényes érdekképviselet!) a differenciákat, meg kell tárgyalni a kérdéseket s akkor rendet lelhet teremteni. (Hcrváth Géza: Ez i^az!) A megoldás egyedüli módja az lett volna: felvenni a mun&at és tárgyalni. A kormányban megvolt erre minden jóindulat, megvolt minden jóakarat, megtörtént az erre való felszólítás, de sikertelen volt. Túl vagyunk már rajta. {Egy hang jobbfelöl: Miért sztrájkoltak? — vitéz Várady László: Mert politikát kevertek bele! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ezt nem lehet mondani! — Szölló'si Jenő: Kenyérpolitika volt! — Zaj. — Elnök csenget.) Ebben a kérdésben most már csak az a nagy veszteség érdekel bennünket, amely a közgazdaságot és a bányászcsaládokat érte. Örömmel kell azonban üdvözölnöm az iparügyi miniszter úrnak az állami költségvetés indokolásában kifejezett azt az elhatározását, hogy elő fogja terjeszteni a munkakamarára vonatkozó törvényjavaslatot a jövő év folyamán. (Helyeslés.) Akkor könnyen eljuthatunk ahhoz a tárgyalási módhoz, hogy differenciák esetében a munkaadó és a munkás egyaránt leülhet a tárgyalóasztalhoz s a kormány felügyelete alatt eliminálhatják mindazokat a nézeteltéréseket, amelyek a tőke és a munka harcában mindig voltak, vannak és lesznek a jövőben is. (Úgy van! Ügy van!) , Elismerésemet fejezem ki az előadó úrnak azért a nagyvonalú ismertetéséért, amelyben elénk terjesztette az iparügyi kormány költségvetését. Ajnikor végigmegyek az ő gondolatmenetén, akkor három probléma áll elém, amely az iparügyi kormány feladatainak alaptételét alkotja; ezek: az energia-kérdés, a nyersanyagkutatás és az iparfejlesztés problémája. Energiaszükségletünk ellátására a már előbb említett szénbányák állanak rendelkezésire és mint energiaforrásra, majdnem kizárólag szenünkre kell támaszkodnunk, mert a gáz, a petróleum és a vízierők elenyésző kis részét alkotiák energiaellátásunknak. v Ezen a téren meg kell kongatnom a vészharangot és fel kell hívnom az iparügyi m\nlszter úr figyelmét arra, hogy súlyos idők elé nézünk a következő évtizedekben. Nem egyéni megállapítás az, amikor kifejezem azt a véleményemet, -hogy szénellátásunk a következő évtizedekben súlyos problémák elé fog kerülni, hanem előttem van az ország egyik hírneves tndósánaV. Vitális István dr. műegyetemi tanár, geológusnak a Földtani Intézetben a folyó évben tartott előadása, amelyben az ország szén ellátását a következőkép vázolja (olvassa): »Feketeszénben, barnaszénben és lignitben számítható összes szénvatryonunk 3000 millió tonna. Ebből a mai technikai ismeretek között biztonsággal kibányászható 1400 millió tonna.« Ha ezt a mostani szükségletre, folvtonosan emelkedő iparosodásunk energiaszükségletére számítjuk át. akkor ő 76 esztendőben szabja meg azt az időt. amelyre jelenlegi szénkészletünk elegendő. Feltételezve azt, hogy a technika fejlődésével az 1400 millió tonnán felüli szénvagyonunk kiaknázása is lehetséges £. ülése 19U0 november 18-án, hétfőn.' j lesz, hozzáadunk egy 50%;os lehetőséget, akkor I is legfeljebb 100 esztendőre van ellátva közgazdaságunk szénmennyiséggel. Ehhez azonban hozzá kell fűznöm azt, hogy évről-évre emelkedik az ipar szénkövetelése, évről-évre emelkedik a magángazdaság fűtőszénszükséglete is és xá kell jutnia egyszer az Alföldnek is arra, hogy a szalma, a törek és a trágya nem tüzelőszer (Ügy van! Ügy van!), hanem a mezőgazdaság fontos felhasználási anyaga és át fog térni a szénfűtésre; akkor ennek az esztendőnek 120 millió mázsában megállapított szénfogyasztása a következő évtizedekben rohamosan emelkedni fog. Ennek következménye pedig az, hogy szénvagyonunk rohamosan csökkenni fog és nem áll messze tőlünk — három, négy, esetleer öt évtizednyire — az az idő, amikor súlyos ktrízis elé fog kerülni országunk energiaellátásának problémája. Az inarügyi miniszter úr indokolásában megemlítette a kárpátaljai vízierők felhasználását és most erre szeretnék néhány szóval kitérni. - Az ungvári vízierőmü 5000 lóerőt jelent a Tisza mfmtén^Kesznyéten emelt vízi erőmű 3000 lóerőt. Elenyésző csekélység ez ahhoz viszonyítva amire nekünk szükségünk van elenyésző csekélység akkor, amikor szembeállítom például az ismert bánhidai centrale 90.000 lóerőt jelentő enei-giaszállítási lehetőségeivel és azzal, hogy a főváros kelenföldi eentráléja 160.000 lóerőt jelent. Ezekhez viszonyítva az az ungvári 50Q0 lóerős vízierőmű, bár mindenesetre segítség, de elenyésző csekélység, különösen azokhoz a problémákhoz mérten, amelyeket nekünk meg kell oldanunk. Hiszen néhánv évtizedre. 50 esztendőre előre kell néznünk és gondolkodnunk kell arról, hoery hogyan fedezzük az ország energiaszükségletét. Itt felhívom az iparügyi miniszter űr "figyelmét arra. hogy a vízierők rendelkezésre állhatnak akkor, ha azokat nagyvonalúan kezeljük. Kárnátalján a felső Tisza völgye és a Tiszának Kárpátalián keresztül lefolyó öt mellékfolyóba feltétlenül alkalmas arra, hoí?y nagyméretű, nae-yobb lóerőszámot biztosító yízierőtelepet állítsunk fel, de akkor — igen t. inarügyi miniszter úr — nem szabad visszariadni aftól. hoer egész völe-yeknek falusorozatait lakoltassuk ki és telenítsük át oda. ahol más és iobb életlehetőség kínálkozik részükre, Kárpátaljának völgyeit pedig nagyméretű vidier őművekkel kell berendeznünk azé r t, hoery a jövő évtizedekről előre gondoskodhassunk. Ismétlem, ez na pry feladat s ez nao-von sok pénzbe fog kerülni, de más megoldás nincs, mert négy-öt évtized^ múlva a magyar bánvászat nem fogja tudni nyújtani azt az en^o-mmennyiséget, amelyre ipartelepeink fejlődésével arányosan az iparnak és a mezőgazdaságnak is szüksége lesz. Szükségesnek tartanám ennen ezeknek a nmblémáírnak meg-oldása céljából azt hoerv a földmívelésugyi minisztérium tárcáiéba tartozó víziogi osztálv tétessék át az inarügyi minisztérium tárcájába, mert túlhaladott álláspont az, hoe-v a víziogi osztáK ep^edüli feladata az öntözés. Ma a vízi erők felhasználása elsőrendű inari érdekké növi ki magát, úgyhosry át kell térni arra a gondolatra, hoe-v az ipari művek részére felduzzasztott vízWőműyeknek túlfolyó és föl nem használt vizét használják ma^d föl a mezőgazdaságban, mert az ő érdeke ott kezdődik, ahol a fel nem használt vízmennyiségeket' átadom a szántóföldeknek. (Helyeslés.) Ez az ügvbeosztás régebbi eredetű, tán a 70-es. 80-as évekből származik. A minisztériumok ügybeosztásában sok ilyen anomáliát
