Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-153

•Âz országgyűlés képvîselőházának 153. kolnU kifejezés miatt figyelmeztettem a képviselő urat. f Pándi Antal: Bocsánatot kérek, én Olaszországban éltem s nekem talán hevesebb vérem van, mint a nyugodtterrnészetű magyaroknak és talán ezért használtam ezt az erösebb kifejezést. T. Ház! Szabadkereskedelemről beszélni manapság utópia. Ma a kereskedelem és a szabad szó nem fér egymás mellé. A háború oly helyzetet teremtett, hogy bizony nekünk ma már nem úgy kell termelnünk és nem úgy kell kereskednünk, hogy ezt mindenkinek a kényekedvére bízzuk. Ma a termelést és a kereskedelmet nem lehet az egyes egyén haszonvágyára bízni, hanem ez ma már súlyos kormányprobléma, mondhatnám a legsúlyosabb kormányfeladat. Ebben a vonatkozásban sajnálattal látom, hogy a kormány nemcsak ötéves, de még kétéves tervet sem állított elő. Mi mindig csak akkor szaladunk, amikor az árvíz már elönti a földünket és nem akkor gondoskodunk a legsürgősebb tennivalókról, amikor a hó még a hegyekben ül. Ugylátszik, a kormány is úgy képzeli el a segítséget, hogy az egykézreiidszert helyezi működésbe. Az egykéznek igenis vannak fontos feladatai, így például az aruelosztás, ennek lebonyolítása, ilyenformán létesült a gabonaegykcz, a burgonya-e^ykez. Erről az utoobiról óhajtok beszélni kereskedői szempontból. Egy konkrét esetről kívánok megemlékezni. Egyik régi olaszországi ismerősöm tői kaptam levelet, amelyben közli, hogy 100 vágón burgonyára volna szüksége. Én mint képviselő nem vállalkozom ilyenfajta üzlet lebonyolítására, pláne mint nyilas képviselő semmiféle üzlet lebonyolításában részt nem veszek, felmentem tehát a minisztériumba. Onnan a burgonyaközponthoz küldtek. Elmentem oda is azzal a levéllel, — mondtam, szívesen lefordítom plasz nyelvről magyarra — amelyben ismerősöm közli velem, hogy az én kedves városomnak — amelyet a magyar területbe szeretnék bekapcsolni — 100 vágón burgonyára volna szüksége. Átadtam ezt a levelet de a burgonyaközpont még ma sem válaszolt neki. Ügyiátszik, valami nagy zűrzavar van a burgonyaellátás körül. Vidéken lakom és így tudom, hogy olyan burgonyatermésünk van, amilyenre régóta nem emlékezünk, azonban az értékesítése oly szervezetlen, hogy szörnyűség. Nem tudom, hogyan bonyolítják le az értékesítést, azt azonban tudorn, hogy az ilyen természetű áru értékesítésének a fagy beállta elptt kell megtörténnie, mert különben az áru a vagonban megfagy és vége a nagy burgonyatermés értékesítésének. A gyakorlatban azonban az értékesítés így néz ki, amint a felhozott példából látszik. Ez azért van, mert a kormánynak nincsen előre elkészített programmja. így jártunk a gyümölcstermésünkkel is, amikor annak értékesítésére a kormánynak nem volt előre elkészített programmja. Félek, hogy az idei burgonya-, kukorica- és egyéb termésünkkel ugyanúgy fogunk járni, mint akkor a gyümölcsterméssel. T. Ház! A keresztény magyar kiskereskedők támogatására ismételten felhívom a, kormány figyelmét. Oly társadalmi rétegről van szó, amely nem improduktív. Ez a réteg nem állami fizetést élvező elemekből áll, hanem adófizető kisemberekből. A zsidókat t egyes szakmákban immár kezdik lehetetlenné tenni és ha ezek megszűnnek adófizető alanyok maradni, akkor nyomban gondoskodni kell arról, hogy ott álljanak a keresztény adófizetők, akik szívesen fizetik az adót a zsidók helyett. Most áttérek egy olyan intézményünk ülésé 104Ó november 15-én, pénteken. Í6Í ügyére, amelynek fejlődésót örvendetesen veszem tudomásul. Velem együtt t. képviselőtársaimnak nagy csoportja jelent meg nemérgiben a vámmentes szabadkikötőben. Mit láttunk ott? Én, aki a kereskedelmi életben forgok, azt tapasztaltam, hogy az a kikötő pár év leforgása alatt óriási mértékben fejlődött, egyik raktár a másik után épült, egyik kikötömedence a másik után létesült. Ez valóban szép magyar fejlődés. Viszont az én kereskedői szememmel azt is láttam, hogy minden raktárépület zsúfolásig tele volt áruval, sőt ponyva alatt szabadon tárolt a rengeteg áru. Ha ilyen fejlődő intézményt látunk, ha ilyen tapasztalatokat szűrhetünk le, akkor igenis kérnem keli a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy a raktárak építését nagyobb lendülettel mozdítsa elő, mert hiszen ott már ma is újabb nagy raktárépületekre van szükség, hát még a közeljövőben, amikor majd megépülnek e vámmentes kikötő hajói, amelyek majd Bél-Amerikába igyekeznek és amikor majd ismét megindul a szabad külkereskedelem. Az kétségtelen, hogy ma, a lefojott kereskedelem mellett rakhelyhiány mutatkozik, mi lesz akkor, ha istenigazában megindul a forgalom? Én már előre gondolok uraim arra, hogy mi lesz akkor, ha egy magyar tengerjáró hajó, amely magyar^ találmány, amely Budapestet tengeri kikötővé tette, leszalad majd Egyiptomig, vagy — és ezt is természetesnek találom -nemsokára a Volgán viszi majd fel a magyar ipari termékeket és onnan hozza el a nyers termékeket? Ennek a gyönyörű intézménynek tehát követelem és kívánom a fejelesztését, ez igenis a magyar élniakarásnak egy gyönyörű példáját mutatja. Vita van a magyar raktározási életben, ennek a kérdésnek a kereskedelmet érintő lebonyolítása körül. Nem lehet hogy két szeretett intézményünk, az egyik a vámmentes kikötő, amely raktározással is foglalkozik, a másik a Futura, amelynek igen előkelő hivatása van a magyar gabona- és terménykereskedelem lebonyolítása tekintetében, vitatkozzék a felett, hogy ki kezelje Magyarországon a raktárakat. Újságcikkekben már szóvátettem, hogy nem tűrhető meg a raktáraknak idegen kezekben való tartása. Ma minden bank rendelkezik közraktárakkal és raktárakkal. Ez nagyszerű üzlet nekik, de viszont a közraktári és raktári üzemnek nem lehet célja, hogy hasznot szerezzen, hasznot teremtsen, hanem ez segítőkéz akar lenni a magyar termés értékesítésének lebonyolításában. Ne engedjük tehát a raktárakat olyan kezekben, amelyek keresni, nyerészkedni akarnak, hanem igenis kívánom, hogy ezek állami kezelésbe menjenek át. A raktárak sohasem voltak privát kézben, hanem a közületek, a városok kezeiben voltak s nem a kereskedők és a bankok kezében. Ök keresni akarnak. Az állam nem akar keresni. Az állam, ha^ megépíti a közraktárt, segíteni akarja a terményértékesítést és az áruértékesítést, megelégszik tehát azzal, ha a közraktár a saját rezsijét meg tudja szerezni. A vámmentes szabadkikötő nemcsak a rezsijét keresi meg, hanem a kormányunk által a költségvetésben megállapított támogatást majdnem kétszeresen visszaadra. Mit látunk ebből! Azt látjuk, hogy milyen egyszerű tétel a kereskedelemügyi minisztérium kezében ez a kérdés. Igenis abból a feleslegből, amelyet egyjólmenő közraktáron megszereznek, minden évben építsenek még egy további raktárát, ez az intézmény tehát önmagát fejleszti. Amikor azt mondom, hogy a közraktárakat ki kell venni a zsidó bankok