Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

414 Az országgyűlés képviselőházának 152. ságban bejelentette a belkereskedelmi hivatal létesítését, éppen a Külkereskedelmi Hivatal keretén belül. Erre legyen szabad megjegyeznem, hogy furcsa intézmény ez a Külkereskedelmi Hivatal s éppen, mert kereskedelemről van szó, no vegye rossz néven a miniszter úr, de a miniszter úrnak van a legkevesebb beleszólása. Ez éppen a rendszerből következik. Arról sem tehet a miniszter úr, hogy egy ilyen hivatal felállítását szükségesnek látja, mert jól érzi, hogy itt valami hiba van, de nem a kereskedelemben van a hiba, hanem a termelésben. Méltóztassék áthárítani a felelősséget minisztertársára, mert mint Piukovich t. képviselőtársam tegnap egy interpelláció keretében kifejtette, a termelésben olyan hibák vannak, amelyeket máról-holnapra már nem is tudunk meggyógyítani. (Szöllősi Jenő: Nincs magyar mezőgazdasági és termelési politika!) Ez a belkereskedelmi hivatal, előre látom, legyen szabad ezt a kifejezést használnom, aktagyár lesz. Fizikailag lehetetlen, hogy ha a Külkereskedelmi Hivatal a mai hivatali helyiségében megmarad, ott eredményes, alkotó munkát folytasson. Méltóztassék a miniszter úrnak két hetenként elmenni a hivatalba, azt fogja látni, hogy ott minden két hétben hurcolkodás folyik az egyik szobából a másikba. Az a szerencsétien tisztviselő alig kezdett egy aktába, már jön a gondnoki hivatal, hogy kedves barátom, menj egy másik szobába. (Szölősi Jenő: Minden íróasztal ketté van osztva!) Nem is szólva arról, hogy a Külkereskedelmi Hivatal igen fontos ügykörükben működő referensei sokszor órák hosszat kénytelenek felekkel tárgyalni és a munkájuk megáll. De mindez hol van attól, ami történik az lígynevezett külkereskedelmi irányításban. Az előadó úr azt mondta és ez volna hivatása a Külkereskedelmi Hivatalnak, hogy, irányítsa a külkereskedelmet. Legyen szabad egy kis példát előhoznom, amely az ellenkezőjét bizonyítja. Ne illessenek azzal a váddal, hogy hazabeszélek, mert a halüzletet hozom az igen t. Ház elé, de ez egy olyan ügy, amely élénken rávilágít a hibákra. Tudni kell, hogy az évi államközi, illetőleg a német-magyar megbeszélések a pontyexportra vonatkozólag minden év augusztusában megtörténnek. Ez így ment évek során át az utóbbi esztendőkben a legteljesebb megelégedésre történt minden kontingens elosztása, a lebonyolítása, stb. Az idén mi történt? Augusztus elején az egyik tízezer holdas nagybirtokos urunk merészet gondolt, kiváltotta iparengedélyét és 'halnagykereskedést nyitott, összeállt egy bécsi céggel, kiszaladtak Berlinbe és azt mondták, kérem, itt van egy nagy pontytermelő, ez hivatva van az eddig zsidó kézben volt pontyexportot kivenni abból a bizonyos kézből. (Malasits Géza közbeszól.) Sainos, nem mi bonyolítottuk le azt, hanem a Hitelbank. (Pándi Antal: Jankó viehBésán Elemér!) Mondván az a bizonyos bécsi úr kinn a németeknek: »Kérem, az ár 1:1 márka lesz. íme egy termelő, ez megelégszik ezzel az árral, nem szükséges tehát, hogv többet adjunk a magyaroknak.« Amikor a Külkereskedelmi Hivatal és a földmívelésügyi minisztérium urai megjelentek Berlinben, akkor egyszerűen azt mondták nekik a német urak: »Hát mit akarnak az urak? Ha egy nagy magyar termelő megelégszik ezzel az árral, akkor miért kívánnak önök többet?« • De ez nem volt elég. Az illető új halnagykereskedő kapott 7000 mázsás kontingenst, a régi Hitelbank pedig 3000 mázsás kontingenst, a mi 50 esztendő óta működő cégünk pedig nem ülése Ï9J/.0 november l^-én, csütörtökön. kapott semmit. (Egy hang a szélsőbaloldalon? Nyilasok vagytok!) De hogy ne igazságtalanul vádoljak, nem a miniszter úr, hanem a földmívelésügyi miniszter úr kiadta az intézkedést, hogy a pontyexport szabad, mindenki vihet ki pontyot. De hogyan vigyek ki, amikor a partnerem már ott van lekötve? (Gr. Zichy Nándor: Megelőzött Moskovics!) Ezt a példát nem mint egyéni sérelmet, hanem mint a Külkereskedelmi Hivatal működésének hű tükrét voltam bátor felhozni. Pozitív tudomásom van róla, hogy ezt a. Külkereskedelmi Hivatal ellenezte, sőt nagyon kemény harcot vívott a földmívelésügyi miniszter úrral, mégis így történt. (Szöllősi Jenő: Ja, az nagybirtokos úr!) Ezért voltain bátor azt mondani, hogy a miniszter úrnak van a legkisebb beleszólása a Külkereskedelmi Hivatal ügyeibe. De ha már itt tartunk, nem végeznék tel•jes munkát, ha nem fejezném ki legteljesebb elismerésemet a Külkereskedelmi Hivatal tisztviselői karával szemben. Fel kell hívnom a miniszter úr szíves figyelmét arra, hogy ez a tisztviselői kar többet érdemel a most beígért státusrendezésnél. Ez a státusrendezés jó lesz a 125 pengős tisztviselőknek, de nem lesz jó azoknak, akik ma óriási munkát végeznek és akiknek munkáját a státusrendezéssel megfizetni az állam nem fogja. Bízom azonban a miniszter úrban, hogy ebben a kérdésben valamilyen megnyugtató megoldást fog találni. (Szöllősi Jenő: Bizony, nagy pénzek forognak!) Nem akarok csak kritizálni, tehát dicsér nem is kell. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Még azt isf Nehéz!) Csatlakozom az előadó úr sza vaihoz, amikor ő a m. kir. postáról a legteliesc'bb elismeréssel szólt. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kivéve a zsidó propagandát!) Ezeket a kinövéseket meg kell mondani és azok valószínűleg meg fognak szűnni. Nem mulaszthatom el azonban, hogy a miniszter úr figyelmek f elhív jam a nyugati pályaudvar postahivatalában található állapotokra. (Rapcsányi László* Felbontogatják a leveleket!) Ebben az épületben — nem kell többet mondanom — 1300 ember dolgozik. Ez lehetetlen állapot. Egy másik intézmény, amely igen jól bevált és amelynek jövőjét éppen a magyar tranzitkereskodelem szempontjából igen fontosnak tartom, a nemzetközi szabadkikötő. Itt legyen szabad felhívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy ha már kaptak hajók építésére 9 millió pengőt, akkor tessék már azt a kis milliócskát hozzátenni, hogy megépíthessék még a gyapjúraktárt, a tűzoltóhajót — ami igen fontos volna — és a nagy gőzdarut. Ez a pénz nem fog kárbaveszni. A vasútról és egyebekről csak az a megjegyzésem, bogy nem tudom, hogyan fogja a miniszter úr a 48 millió pengőből megcsinálni a renoválásokat, a pótlásokat és az új berendezéseket. Lehet, hogy talán majd kapunk megnyugtató választ. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Az elődök mulasztását is ki kellett pótolni!) Igen, például a Bethlen-éráét! (Bajcsy-Zsilinszky Endre: A későbbi érák!) Most pedig legyen szabad áttérnem e>gy olyan kérdésre, amely a tárgytól látszólag talán eltér, de érzelmileg nem. Magasházy László igen t. képviselőtársam tegnapi beszéde során igazi, lélekből fakadó felszólalásában a szegedi gondolatot említette meg, mint olyant, amely ebben az országban olyan alapvető munkát végzett, amely alapvető munkáinak a gyümölcseit élvezzük. Én nem becsülöm le a szegedi