Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

Az országgyűlés képviselőházának 152. ülése 194-0 november lU-én, csütörtökön. 415 -gondolatot, hiszen magam is egy szerény harcosa voltam annak, azzal a különbséggel, hogy, én idehaza a gyűjtőfogházban szolgáltam. KI kell azonban térnem tőle, amikor azt állítom* «hogy a szegedi gondolatnak a kereskedelem és St. gazdasági élet terén, a politikai életiben, de legfőképpen a társadalomban és az új nemzeti szocialista társadalomban sokkal vitálisabb «életlehetősége van és ez az, amit mi hirdetünk -«s amit — hiszem — önök is követni fognak. Ez a magyar nemzeti szocializmus. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez for% megvalósítani mindnyájunk reményét és szeretett hazánk álmait. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A költségvetést —> bármennyire szeretném is — nem tudom elfogadni. (Éljenêés és tap$ a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Spák Iván jegyző: Laky Dezső! Elnök: Laky Dezső képviselő urat illeti a szó. Laky Dezső: T. Ház! Meglehetősen könnyű <a helyzetem, amikor beszédemet megkezdem mert egyfelől egyetértek előttem szólott t. képviselőtársamnak azzal a véleményével, hogy az. előadó úr ragyogóan felépített és a problémákat minden részében kitűnően feltáró előadást tartott előttünk és érintette mindazokat a kérdéseket, amelyek e tárcával összefüggésbe hozhatók. Másfelől pedig, midőn lazt a kötelességemet kellene teljesítenem, hogy Zimmer képviselőtársam beszédéhez kapcsolódjam, bár abban nem igen tudok olyan támpontokat találni amelyekhez fűződőén okfejtéseimet elindíthatnám, miután Zimmer képviselőtársam mégis említett egy problémát, amelyről jómagam is szólani kívántam — tudniillik a Külkereskedelmi Hivatal átorganizálását — már elöljáróban is azt hangsúlyozhatom, hogy beszédem során én is a leginkább előtérben álló kereskedelem — egyaránt bel- és külső kereskedelem — kérdéseivel óhajtok foglalkozni. T. Ház! Aki a régi idők költségvetési vitáinak naplóit lapozza át — és éppenséggel nem kár, ha néha nem sajnáljuk a fáradságot ezeknek az olykor-olykor szinte elavult, megsárgult lapoknak átforgatására — hatalmas különbséget vehet észre az egykori és mai időknek a kereskedelmi tárcát érintő vitaanyaga között. Ezt a »más« vitaanyagot azzal lehet legjobban jellemezni, hogy amíg régebben szinte kizárólagosan a külkereskedelem problémái kerültek szőnyegre és szinte csak elvétve és mellékesen, többnyire a napisajtó hasábjain tudtunk például információt szerezni a tőzsde vagy a kereskedelmi és iparIcamarák közgyűléseivel kapcsolatban a kereskedők kérdéseiről, manapság a belső kereskedelem problémái legalább olyan mértékben polgárjogot nyertek a viták során, mint amilyen polgárjog az uzus szerint valaha a külkereskedelem kérdéseit illette meg. Talán nem kár, ha egy jól ismert dolgot mondok s arra hivatkozom, hogy jóirányú fejlődés az, amely a belső kereskedelem kérdéseit jobban felszínre hozza; mert bármekkora a külkereskedelem útján bejövő és kimenő áruk tömege és pénzben kifejezett értéke, ezek mennyisége és értéke messze elmarad ama javaknak tömege és értéke mögött, amelyek a belső kereskedelem útján jutnak el a termelőtől a fogyasztóig, vagy egyébként jelentkeznek a belső kereskedelemben. Megbízható számítások szerint a belső kereskedelem csatornáin mozgó áruk értéke legalább nyolcszoríízszer akkora, mint a külkereskedelmi forgalom tárgyát képező áruk értéke, ami mutatja azt, hogy mennyire helyes az, ha a belső kereskedelem ügyét alaposan szemügyre vesszük* T. Ház!, A kereskedelem jelentőségéről szólva beszélnem kell mindenekelőtt a kereskedői társadalomról, annál inkább, mert a sokszor joggal felhánytorgatott kifogások^ amelyek a kereskedelem munkájával szemben emeltetnek, akkor nyernek valódi tartalmat és igazi élt, ha a kereskedőnép felépítésével tisztában vagyunk. A kereskedelemmel foglalkozók száma Magyarországon nem nagy: százalékban nem több, mint körülbelül 5%, ennyi volt Csonka-, Magyarország területén. E kereskedőrétegben 200.000 kereső jutott hozzá ahhoz a jövedelemtöbblethez, amellyel a kereskedelem közvetlenül járul hozzá a magyar nemzeti jövedelemhez. Megbízható számításaink vannak arra vonatkozólag, hogy mekkora ennek a kereskedelmi értéktermelő munkának pénzben kifejezhető értéke. És noha természetesen a konjunktúra változásával ez a jövedelem vál~: tozik, és magas konjunktúra idején több, vi- • szont depresszió esetén kisebb, ha csupán egy átlagszámot tárok a t. Ház elé s azt mondom, hogy megközelítőleg évenként 400 millió pengőre becsülhető az az összeg, amellyel a kereskedelem munkája növeli a nemzeti jövedelmet, akkor rámutattam már arra is, hogy egy olyan foglalkozási ágazattal állunk szemben, amely képviselői számára nagymérvű, átlagjövedelmet garantál akkor is, amelyhez aránylag foghatót más foglalkozási ágakban nem látunk. T. Ház! Ha ezt a kivételes pozíciót megi állapítjuk, akkor azt is meg kell állapítani, hogy én sem vagyok eltelve azzal a meggyőződéssel, hogy ez a magyarnak nevezett, régebbi kereskedelem minden ízében át lett volna hatva attól a gondolattól, hogy a kereskedő is tulajdonképpen hivatást teljesít, olyan hivatást, amelynek legszentebb kötelessége az, hogy a maga munkaterületén, a tőle telhető erővel a magyar nemzeti összesség, érdekeit szolgálja. Nem lehetetlen, hogy eb-. ben van valami része — talán nem is egészen kis, hanem nagyobb része is — annak, hogy ennek a kereskedelemnek az összetétele nem volt olyan fajilag, amilyent kívánatosnak mondhattunk volna. Szinte szemünk láttára történt a legutóbbi 50—60 vagy legfeljebb TO esztendőnek során egy olyan átalakulás, amely mellett ma is szinte döbbenettel kell mea-állnunk. Hiszen az a kereskedelem, amely a XVIII. század végén, sőt még később is. az 1830-as évek elején színmagyar kereskedeléni. volt (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) s magyar és keresztény erkölcsök jegyében végezte a munkáját, nagyrészt kicsúszott a magyar kézből, és a magyarok szerepe sokszor jelentős mértékben háttérbe szorult. T. Ház! Senki sem vitathatja azt, hogy azok a törekvések, — s ebben a tekintetben a J kormány olyan törekvéseire leszek bátor rámutatni, amelyek egészen félreérthetetlenek — . amelyek a kereskedelem körében a keresztény elemek jogaihoz mérten sokkal nagyobb szerepet kívánnak juttatni, talán még nem jutottak el az érvényesülésnek addig á fokáig, amelyet valamennyien szívünkből szeretnénk. Ez azonban nem a kormány és nem az úgynevezett rendszer bűne, (Ügy van! Ügy van}. ; jobbfelől) hanem egyszerűen annak követkéz?- v menye, hogy ahol egy kényszerű, kellemetlen,, adottság van, azt máról-holnapra minden por-