Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

Az országgyűlés képviselőházának 152. vagyont, de igen sok munkáskéznek és család­nak biztosítanak kenyeret és megélhetést. Sokat hallunk ma szociális szellemről, szo­ciális feladatokról beszélni. Meg kell állapíta­nom, hogy megfelelő gazdasági alátámasztás nélkül eredményes szociálpolitikáról beszélni sem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Az igazi szo­ciálpolitikát céltudatos, tervszerű munkaalkal­mak teremtésével lehet és kell biztosítani s erre elsősorban alkalmasak az állami nagy közmunkák. Mintán a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium 1941. évi munkaprogrammjának összeállításában a lelkiismeretes szakszerűség és előrelátás mellett ezt a komoly szociálpoli­tikát látom érvényesülni, tisztelettel kérem az igen t. Házat, méltóztassék a tárca költségve­tését általánosságban és részleteiben is elfo­gadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.} Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül? Mocsáry Ödön jegyző: Zimmer Ferenc. Elnök: Zimmer Ferenc képviselő urat illeti a szó. Zimmer Ferenc: T. Képviselőház! Az elő­adó úr oly nagyszabású programmât adott és olyan kitűnően írta elő a jövő kereskedelmé­nek előfeltételeit, hogy ha mindez megvaló­sulna, nekem, de pártunk egyik tagjának sem volna hozzászólni valója. Azok az előfeltéte­lek, amelyek a jövő kereskedelme megterem­téséhez szükségesek, mint a piacrendezés, a piackutatás, stb., — legyen szabad kijelente­nem, bármilyen jóakarattal is akarja ezeket megteremteni a miniszter úr — a mai rend­szer keretében teljesen lehetetlen. (Pándi An­tal: Maga is érzi!) Legyen szabad ezzel kap­csolatban előadnom a dolgokat úgy, hogy ez He tekintessék pártszempontnak, hanem mél­tóztassék ezt a jövőre való tekintettel egyete­mes nemzeti érdeknek felfogni. Az előadó úr igen helyesen mondotta, hogy ad hoc-szerű kereskedők akadtak sokan és le­tört exisztenciák rohantak a kereskedelmi pálya felé, remélve ott meggazdagodást vagy legalább is megélhetést, nem törődve azzal, hogy a kereskedőnek nevelésre, szaktudásra és legelső sorban keresztény morálra van szük­sége. (Pándi Antal: Ügy van!) Ezt a jelensé­get a kereskedelem egyik kóros jelenségének kell mondanom és hogy ez elburjánozhatott, «hben egyedül a rendszer a hibás. Kormány­zatunk vagy nem tudta vagy nem merte észre­venni a történelmi evolúciók mibenlétét, érté­két és követelményeit. Elég volt azt mondani: ki a zsidókkal a kereskedelemből, máris meg­áílotlunk a félúton, nem vettük észre a világ­szerte rohanó fejlődést, annak tempóját. Nem tudták vagy nem akarták észrevenni, hogy az eddig uralkodó réteg ideje lejárt, hogy egy új rendnek, egy új igazságnak kell jönnie, amely a nép jólétét és a nemzet gazdagodását szol­gálja. Nem a kiváltságosok, a jó összekötteté­sekkel bírók hadát kellett volna támogatni, nem a gyenge eredményű átképző tanfolya­mokat kellett volna létesíteni, hanem elsősor­ban le kellett volna törni a bankárok egyed­uralmát, a, tőke politikai hatalmát, hogy^ az­után rendes bér- és árpolitikával új irányt szabva a termelésnek, biztosíthassuk a nemzet boldogulását. Tisztában kell lennünk " azzal, hogy egy társadalmi rend akkoí- egészséges és igazságos, ha a benneélő egyedek à javak arányosabb el­ülése 1940 november 14-én, csütörtökön. 413 osztásában részesülnek. Ehhez elsősorban a 1 * szükséges, hogy a munka értéke meg legyen, hogy a dolgozó megbecsülése fennálljon. Nem tagadom, fennáll bizonyos mértékben, de az a : munka kell, hogy megbeesültessék, amely a ! nemzet fejlődését biztosítja és a dolgozó a megbecsülésen felül ellenszolgáltatásokban kapja meg jutalmát. Csak így lesz gazdasági tényező a kereskedelem és így fogja szolgálni az egyetemes^ nemzeti érdekeket. Ha kormányzatunk felismerte volna ennek a tételnek igazságát, akkor olyan gazdasági programot nyújtott volna be, amelyben az igazi kereskedelem megtalálta volna életlehe­tőségeit. Mit ér az önellátási alap, mit érnek a kü­lönböző karitatív segélyezések, ha ezzel szem­: ben a vezető réteg karteljei, trösztjei és bámu­latos szervezettséggel megalapozott konstruk­ciói állanak? Ezekkel a páncélerődökkel szem­* ben a mai társadalom dégénérait testével, be­teg lelkületével nem tud megküzdeni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a társa­dalom hordja az igát, lealázottnak érzi magát és nem fog új egyedeket teremteni, el fog sor­vadni, ha csak fel nem kel benne még az utol­só életösztön, amely azután kíméletlen erővel fogja elsöpörni az életére törőkét. Ennek a helyzetnek a felismerése hiányzik a mai rend­szer képviselőiből, ez látszik a kormányzat minden intézkedésén. A kormányzat nem tud szabadulni, hangsúlyozom, hogy nem kész­akarva, de nem tud szabadulni a materializ­mustól, amely pedig mindent, ami ideális és eszmei, kigúnyol. Kormányzatunk csak addig népies és olyan tempóban dolgozik, mint ami­lyen mérvben, legyen szabad ezt kijelentenem és ezt nem is vehetik rossznéven, a saját ha­talmának megerősítését szolgálja. Ennek meg­felelően alakul ki gazdasági programmja. Eb­ben a gazdasági programmban elveti ugyan látszólag a régi liberális kapitalista rendszert, de benne olyan jogrendszert épít ki, . amely mindenre alkalmas, csak nem a fejlődés szol­gálatára, amelyre pedig mindnyájunknak szükségünk van. Tudom, hogy az egyik gazdasági rendből a másikba minden zökkenő nélkül átmenni rop­pant nehéz. Annak sem vagyok híve teljes egé­szében, hogy az államhatalom minden tekin­tetben belekapcsolódjék az egyén gazdálkodá­sába, de állítom, hogy lett volna idő és volt példa elég arra, hogy maradandó alkotásokkal szolgálhatta volna azt a nagy tervet, amelyet az igen t, előadó úr előadói beszédében kifej­tett. Ennek a gazdasági rendszernek a meg­változtatása nélkül, vagyis a javak jobb és több termelése, szervezett értékesítés, piackuta-, tás, piacrendezés, út- és vasűtpolitika és tarifa­politika nélkül nem beszélhetünk új kereske­delemről, amelyben szaktudás, leleményesség, ötletesség, bátor szívósság és ami a legfonto­sabb, keresztényi erkölcs van. Ezt a kereske­delmet nem az állam fogja megteremteni, ezt bízza rá a társadalomra, annak egészséges ki­választódására. Ne higyje senki, hogy hat-hét hónap alatt bármilyen ügyes ifjúból is keres­kedőt lehet nevelni. Ehhez hosszú évek mun­kája, tapasztalata, fáradsága kell, ehhez végig kellett szenvedni egy élet liberális világának, sorscsapásait. Ma, sajnos, azt kell megállapíta­nom, hogy ezek a sorscsapások ugyan^ meg­szűntek, de megvannak a gátló körülmények, amelyek mellett agyon nehéz egy új kereske­delmet megteremteni, sőt, ezek a régi bevált keresztény kereskedelem létét is veszélyeztetik A kereskedelemügyi miniszter úr a hiyott-

Next

/
Thumbnails
Contents