Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
Az országgyűlés képviselőházának 152. vagyont, de igen sok munkáskéznek és családnak biztosítanak kenyeret és megélhetést. Sokat hallunk ma szociális szellemről, szociális feladatokról beszélni. Meg kell állapítanom, hogy megfelelő gazdasági alátámasztás nélkül eredményes szociálpolitikáról beszélni sem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Az igazi szociálpolitikát céltudatos, tervszerű munkaalkalmak teremtésével lehet és kell biztosítani s erre elsősorban alkalmasak az állami nagy közmunkák. Mintán a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium 1941. évi munkaprogrammjának összeállításában a lelkiismeretes szakszerűség és előrelátás mellett ezt a komoly szociálpolitikát látom érvényesülni, tisztelettel kérem az igen t. Házat, méltóztassék a tárca költségvetését általánosságban és részleteiben is elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.} Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Mocsáry Ödön jegyző: Zimmer Ferenc. Elnök: Zimmer Ferenc képviselő urat illeti a szó. Zimmer Ferenc: T. Képviselőház! Az előadó úr oly nagyszabású programmât adott és olyan kitűnően írta elő a jövő kereskedelmének előfeltételeit, hogy ha mindez megvalósulna, nekem, de pártunk egyik tagjának sem volna hozzászólni valója. Azok az előfeltételek, amelyek a jövő kereskedelme megteremtéséhez szükségesek, mint a piacrendezés, a piackutatás, stb., — legyen szabad kijelentenem, bármilyen jóakarattal is akarja ezeket megteremteni a miniszter úr — a mai rendszer keretében teljesen lehetetlen. (Pándi Antal: Maga is érzi!) Legyen szabad ezzel kapcsolatban előadnom a dolgokat úgy, hogy ez He tekintessék pártszempontnak, hanem méltóztassék ezt a jövőre való tekintettel egyetemes nemzeti érdeknek felfogni. Az előadó úr igen helyesen mondotta, hogy ad hoc-szerű kereskedők akadtak sokan és letört exisztenciák rohantak a kereskedelmi pálya felé, remélve ott meggazdagodást vagy legalább is megélhetést, nem törődve azzal, hogy a kereskedőnek nevelésre, szaktudásra és legelső sorban keresztény morálra van szüksége. (Pándi Antal: Ügy van!) Ezt a jelenséget a kereskedelem egyik kóros jelenségének kell mondanom és hogy ez elburjánozhatott, «hben egyedül a rendszer a hibás. Kormányzatunk vagy nem tudta vagy nem merte észrevenni a történelmi evolúciók mibenlétét, értékét és követelményeit. Elég volt azt mondani: ki a zsidókkal a kereskedelemből, máris megáílotlunk a félúton, nem vettük észre a világszerte rohanó fejlődést, annak tempóját. Nem tudták vagy nem akarták észrevenni, hogy az eddig uralkodó réteg ideje lejárt, hogy egy új rendnek, egy új igazságnak kell jönnie, amely a nép jólétét és a nemzet gazdagodását szolgálja. Nem a kiváltságosok, a jó összeköttetésekkel bírók hadát kellett volna támogatni, nem a gyenge eredményű átképző tanfolyamokat kellett volna létesíteni, hanem elsősorban le kellett volna törni a bankárok egyeduralmát, a, tőke politikai hatalmát, hogy^ azután rendes bér- és árpolitikával új irányt szabva a termelésnek, biztosíthassuk a nemzet boldogulását. Tisztában kell lennünk " azzal, hogy egy társadalmi rend akkoí- egészséges és igazságos, ha a benneélő egyedek à javak arányosabb elülése 1940 november 14-én, csütörtökön. 413 osztásában részesülnek. Ehhez elsősorban a 1 * szükséges, hogy a munka értéke meg legyen, hogy a dolgozó megbecsülése fennálljon. Nem tagadom, fennáll bizonyos mértékben, de az a : munka kell, hogy megbeesültessék, amely a ! nemzet fejlődését biztosítja és a dolgozó a megbecsülésen felül ellenszolgáltatásokban kapja meg jutalmát. Csak így lesz gazdasági tényező a kereskedelem és így fogja szolgálni az egyetemes^ nemzeti érdekeket. Ha kormányzatunk felismerte volna ennek a tételnek igazságát, akkor olyan gazdasági programot nyújtott volna be, amelyben az igazi kereskedelem megtalálta volna életlehetőségeit. Mit ér az önellátási alap, mit érnek a különböző karitatív segélyezések, ha ezzel szem: ben a vezető réteg karteljei, trösztjei és bámulatos szervezettséggel megalapozott konstrukciói állanak? Ezekkel a páncélerődökkel szem* ben a mai társadalom dégénérait testével, beteg lelkületével nem tud megküzdeni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a társadalom hordja az igát, lealázottnak érzi magát és nem fog új egyedeket teremteni, el fog sorvadni, ha csak fel nem kel benne még az utolsó életösztön, amely azután kíméletlen erővel fogja elsöpörni az életére törőkét. Ennek a helyzetnek a felismerése hiányzik a mai rendszer képviselőiből, ez látszik a kormányzat minden intézkedésén. A kormányzat nem tud szabadulni, hangsúlyozom, hogy nem készakarva, de nem tud szabadulni a materializmustól, amely pedig mindent, ami ideális és eszmei, kigúnyol. Kormányzatunk csak addig népies és olyan tempóban dolgozik, mint amilyen mérvben, legyen szabad ezt kijelentenem és ezt nem is vehetik rossznéven, a saját hatalmának megerősítését szolgálja. Ennek megfelelően alakul ki gazdasági programmja. Ebben a gazdasági programmban elveti ugyan látszólag a régi liberális kapitalista rendszert, de benne olyan jogrendszert épít ki, . amely mindenre alkalmas, csak nem a fejlődés szolgálatára, amelyre pedig mindnyájunknak szükségünk van. Tudom, hogy az egyik gazdasági rendből a másikba minden zökkenő nélkül átmenni roppant nehéz. Annak sem vagyok híve teljes egészében, hogy az államhatalom minden tekintetben belekapcsolódjék az egyén gazdálkodásába, de állítom, hogy lett volna idő és volt példa elég arra, hogy maradandó alkotásokkal szolgálhatta volna azt a nagy tervet, amelyet az igen t, előadó úr előadói beszédében kifejtett. Ennek a gazdasági rendszernek a megváltoztatása nélkül, vagyis a javak jobb és több termelése, szervezett értékesítés, piackuta-, tás, piacrendezés, út- és vasűtpolitika és tarifapolitika nélkül nem beszélhetünk új kereskedelemről, amelyben szaktudás, leleményesség, ötletesség, bátor szívósság és ami a legfontosabb, keresztényi erkölcs van. Ezt a kereskedelmet nem az állam fogja megteremteni, ezt bízza rá a társadalomra, annak egészséges kiválasztódására. Ne higyje senki, hogy hat-hét hónap alatt bármilyen ügyes ifjúból is kereskedőt lehet nevelni. Ehhez hosszú évek munkája, tapasztalata, fáradsága kell, ehhez végig kellett szenvedni egy élet liberális világának, sorscsapásait. Ma, sajnos, azt kell megállapítanom, hogy ezek a sorscsapások ugyan^ megszűntek, de megvannak a gátló körülmények, amelyek mellett agyon nehéz egy új kereskedelmet megteremteni, sőt, ezek a régi bevált keresztény kereskedelem létét is veszélyeztetik A kereskedelemügyi miniszter úr a hiyott-
