Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

Áz országgyűlés képviselőházának lM. lom ezért mindnyájunk nevében. (Élénk helyeslés és taps.) Egy kéréssel fejezem be beszédemet. A nyugdíjasok nyugdíját a legutóbbi pénzügyminiszteri beszédben elhangzottaknak megi'eeloen most rendezték. Nem tesznek ma különbséget régi és új nyugdíjasok között. Ez természetesen kell, hogy vonatkozzék a katonaságra is, ahol tudvalevőleg négy kategóriába voltak besorozva a nyugdíjasok. Az 1927. év előtt nyugdíjba vonult katonatisztek és katonai tisztviselők nem részesültek az 1929-ben rendszeresített honvédségi nótdíjban. Most, amikor ezeket a kategóriákat megszüntették, arra kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogv őket is részesítse ebben a pótdíjban éspedig ne a fél pótdíjat, hanem a teljes honvédségi pótdíjat adja meg. Ez a legkevesebb, amit ezeknek a régi, becsületes katonatiszteknek megadhat. A költségvetést tisztán csak azért nem fogadom el, mert a kormányzat általános politikájával nem értek egyet. (Derültség a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván iegyző: Csoór Lajos! Elnök: Csoór képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! A honvédelmi költségvetést elfogadom, mert a honvédelmi tárca költségvetését sem politikai, sem más okból el nem fogadni nem lehet. Méltóztassék azonban megengedni, hogy felszólalásom során előadjak néhány dolgot, amely különösen a falusi nép szempontjából fontos. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek a jobboldalon. Csoór Lajos: Lehetséges: hogy ezek a dolgok távol állnak attól a nagyvonalú előadássorozattól, amelyet ennél a tárcánál ma hallottunk, azonban nekünk falusi népnek, parasztoknak ezek a mi kis dolgaink a fontosak és joggal el is várjuk, hogy ezeket illetékes helyen meghallgassák; hiszen mi vagyunk azok, akiknek egyik kezében a kard van, a másik kezében az ekeszarv és mi tartjuk fenn az államot békében is, háborúban is. A mostani mozgósítás idején is a magyar falu népe mutatta meg, hogy rá lehet építeni az egész társadalom és az egész honvédelem organizációját, mert amikor legjobb fiai kint t voltaK a harctéren, idehaza elvégezte a munkát. Voltaképpen sérelmeket és panaszokat fogok előadni és nagyon kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy vegye ezeket komolyan. Itt az előbb elhangzott az 1918. említése es vitatták azt, hogy mi volt ennek az okozója. Mélven t. ház, én azt hiszem, hogy 3918-nak egyik fő okozója az voit, hogy a katonai szolgálatot teljesítetteknek ügyeit a háború alatt nem kezelték kellő szeretettel és belátással. Azok a hadisegélyek, amelyeket akkor folyósítottak és amelyeket akkor a közigazgatás igen sokszor igazságtalanul intézett el, demoralizálták a harctéren lévő katonákat és ezért történt meg az, hogy a demoralizálók eredményt értek el, hazahozhatták őket úgy, hogy idehaza forradalmat lehetett velük csinálni. Ezért r kellett azután egyes jegyzőknek menekülni, ezért fosztottak ki középületeket, mert föl volt háborodva a katonaság amiatt, hogy hogyan bántak az itthonmaradottakkal. Távol áll tőlem, hogy csak összehasonlítást is tegyek az akkori állapotok és a mostani mozgósítás idején történtek között, de panaszok vannak és nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék azokat azzal a jóakarattal fogadni tőlem, amilyen jóakarattal én előadom. . Az első dolog az, hogy a hadisegelyek KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. ülése 19UO november 13-án

t szerdán. 326 megállapításánál, bár a rendelet nagyon világos és észszerű, nincs egyöntetű eljárás, nmcs egyöntetű rendszer. Az egyik községben minden bevonultnak családtagja megkapja a hadisegélyt, a másik községben a legszegényebbek közül is igen sokat elütnek a hadisegély töl. (Ür. Festetics liomonkos: Ügy is van!) A bevonult katonák ezt hallják és látják és azután beszélnek róla egymás között: neked ennyi hold földed van, a- te feleséged gyermeke kap segélyt, nekem ilyen kevés van és az enyémek még sem kapnak. Sok elégedetlenség és panasz van e miatt. (Gr. Festetics Domonkos: Ez igaz!) A magyarázata ennek az, hogy hiába állítja össze a katonai parancsnok a legjobb akarattal a kimutatást és küldi azt el a községi polgári közigazgatásnak, a községi képviselőtestületben barátság vagy ellonségesgedés vagy mi más befolyásolja az elhatározást s ennek következtében súlyos igazságtalanságok merülnek fel. Ebben a kérdésben egyszer már a miniszter úrhoz fordultam és, sajnos, nem kaptam kielégítő választ, pedig hangsúlyoznom kell, rendkívül fontos a honvédség szelleme szempontjából, hogy ha még egyszer lesz ilyen mozgósítási helyzet, ami nincs kizárva, akkor a katonák megnyugvással és azzal a biztos tudattal vonulhassanak be és szolgálhassanak a katonaságnál, hogy családjaikat nem rövidítik meg. Eddig ez megtörtént, de ezt ki kell küszöbölni. Ezért azt kérem, hogy méltóztassék vagy egy fellebbezési fórumot teremteni, hogy a közigazgatási hatóságok, az elöljáróságok határozatával szemben valahova fordulhasson az a szegény ember, ahol igazat kaphat, vagy legalább úgy érezze, hogy ott a helyi kicsinyes ellenségeskedés nem játszik szerepet, hanem komolvabb, felsőbb hatóságok intézkednek az ő dolgában. De nemcsak emberekről van szó, mélyen t. Képviselőház és mélyen t. miniszter úr, banem állatokról és szekerekről is. Tapasztaltuk, hogy a lóbehívások tekintetében igen sok panasz és sérelem érkezett és ezek jogosak is voltak. Ennek is az a magyarázata, hogy a katonai parancsnokság, a lóparncsnokság, kiveti a községre, hogy ennyit és ennyit elő kell állítani, de ott az elbírálás és az elosztás nem olyan, amilyennek lennie kellene. Igaz, hogy a lovak különféle osztályokba vannak sorozva és osztályok szerint hívják be a lovakat, de akkor sem egyforma minden osztályra nézve az elosztás, hanem kontingens szerint kell 20—30 lovat rendelkezésre bocsátani. Sokszor a legszegényebb emberektől elvittek lovakat, az uraságtól pedig, ahol 16—20 pár ló dolgozott^ nem^ vittek el megfelelő számban. Ezt különféle módon indokolták, például azzal, hogy közmunkát végeztek stb. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Csoór Lajos: Én tehát mindezekre nézve í,obb közigazgatást kérek és ezt úgy látnám, ha ezeket az ügyeket kivennŐk a polgári igazgatás kezéből és teljes mértékben a katonai igazgatás intézné ezeket az ügyeket. Százszorta jobban megbízom a katonai igazgatás pártatlanságában, jóindulatában és gyorsaságában és általában mindabban, ami egy jó közigazgatóshoz szükséges. Ugyancsak a bevonulásokkal kapcsolatban vagyok .bátor említeni egy másik fontos kérdést, mégpedig a tisztikarra vonatkozólag. Itt igen szép szavak hangzottak el a tisztikar jelentőségéről és az ő dicséretét illetőleg. Egyről azonban nem hallottam. A tartalékos tisztikar ugyanis jelentékeny hátrányban van a tényie55