Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

$26* Az országgyűlés képviselőházának 1$1. ges tisztikarral szemben, úgy a fizetés, mint a ruhaellátás tekintetében. A tisztikarban levő hadnagyok és főhadnagyok a poigari óletoen nagyreszt tisztviselők vagy szabadfoglalkozású egyének, vagy általában olyan társadalmi állást töltenek be, amelyben sajátmaguknak és családjuknak már meglehetős jövedelem van biztositva. Ha ezek legyvergyakorlatra bevonulnak, napidíjat kapnak, ami igen szerény összegre rúg és ugyanakkor természetesen nem folytathatják polgári kereső foglalkozásukat, illetve nem kapjak meg fizetésüket ott. ahol alkalmazva vannak, családjuk pedig odahaza marad. Ennek következtében előáll az a helyzet, hogy a tartalékos tisztek anyagi helyzete a bevonulások következtében rendkívül súlyossá válik, úgyhogy családjukat eltartani, gyermekeiket fenntartani azokból a napidíjakból, amelyeket kapnak, nem képesek. Először is nehezményezem: miért nem vagyunk mi tartalékos tisztek, úgy, mint a béke- . világban volt, úgynevezett havidíjas ellátásban és miért kapunk napidíjat! Másodszor nehezményezem azt, hogy ennek a napidíjnak az ösz; szege is kevés» amely nem pótolja a polgári foglalkozásban elvesztett téresetet. Ehhez hozzájárul a ruhabeszerzés nehézsége. Egy tartalékos tisztnek tulajdoniképpen nincs szüksége arra, hogy a civiléletben katonai ruhákkal rendelkezzék. A bevonulások alatt anégis egy-két Öltönyt kellett beszereznie és a beszerzés öszszege 3—400 pengőre rúgott, viszont nem kapta meg azt a kedvezményt, hogy katonai szövetből, a kiuastár által juttatott katonai szövetből csináltathatta volna meg azt és ez bizony igen sok szegényebb, srosszabb gazdasági viszonyok között élő emberr» rendkívüli megterhelést jelentett. En tehát azt kérem, hogy ezt a ruhakedvezményt, ruhaellátást méltóztassék kiterjeszteni a tartalékos tisztekre is. azonkívül pedig a tartalék!

s tisztek fizetését is megfelelő módon méltóztassék javítani T. Ház! Most a közelmúltból bátor vagyok visszatérni a másik háború, a húsz év előtti háború idejére, illetve az abból az időből yiszBzamaradt hadigondozottak egynéhány kérdésére. Minthogy a honvédelmi tárca keretébe tartoznak a katonai nyugdíjellátások is, azt hiszem, hogy itt lehetőségem van ezzel a kérdéssel foglalkozni. Az első e tekintetben a végkielégített hadiözvegyek ügye. En ezt a kérdést már többízben voltam bátor itt előadni és a honvédelmi miniszter úr annyit már meg is tett, hogy összeiratta a végkielégített hadiözvegyeket és megálilapíttatta azok számát. 30 vagy 40 ezer ilyen személy van, akik ma a lehető legrosszabb viszonyok között élnek, ők nem tehetnek^ róla, hogy annakidején rábeszélésnek vagy más befolyásnak engedve felvették a végkielégítést, most pedig elöregedve, esetleg gyermekek nélkül, koldulásra vagy más nyomorúságos megélhetésre szorulnak. Nagyon kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ha már egyszer á-t mondtunk, Vagyis összeállítottuk a statisztikát, akkor mondjuk ki a b-t is és tegyünk valamit ezek érdekében. En nem mondom, hogy rendszeresítsünk számukra járadékokat, de vagy segély formájában, vagy valamilyen más formában méltóztassék már elintézni ezt a kérdést, mert tessék elhinni, odakinn a vidékein rendkívüli nyugtalanságot kelt az, hogy ezeknek a hadiözvegyeknek a dolga még mindig nincsen elintézve. Ugyanide tartozik az, hogy a hadirokkantak gyermeknevelési segélye vagy pótléka olyan nevetséges összeg, — 1.50 pengő vagy 2 ülése 19UO november 13-án, szerdán, pengő -- amit a mai helyzetben nem szabad fenntartani. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Bárhonnan is, de pénzt kell keríteni, akárhogyan is fedezetet kell találni arra, hogy ezt az 150 pengős, úgyszólván megszégyenítő gyermeknevelési segélyt felemelj üli, amikor mindenütt máshol sokkal magasabb, lényegesen több a gyermeknevelési segély. Én tudom. hogy ez egy primitív kérdés és ezt mindenki ismeri, a miniszter úr éppen olyan jól ismeri, mint én, én csak azért hozom elő, mert ki akarom fejezni a nép gondolkozását és szavait, rá akarok mutatni, hogy a nép a lehető legnagyobb mértékben zúgolódik, el van keseredve és nagyon csúnya megjegyzésekkel illeti ezt az 1 pengő 50 fillért. Nem szabad nekünk ilyen lehetőséget adni arra, hogy az emberek ilyen dolgokkal tígy foglalkozzanak, hogy az államnak ezt a voltaképpen jóindulatú és jószándékű gondoskodását necsak semmibe vegyék, hanem még ellenségesnek és megbélyegzőnek is tekintsék. Nem is hiszem, hogy olyan nagy öszszegre volna itt szükség, mert hiszen aszerint a kimutatás szerint, amely a költségvetéshez van csatolva, nem olyan nagy már azoknak a hadigyámoltaknak a száma, akikről gondoskodni kell, tehát ha ezt az 1 pengő 50 fillért legalább 5 pengőre emeljük fel havonkint egy gyermek után, ez már akkor valamit jelenteni fog, viszont nem jelent majd olyan súlyos terhet az, államháztartás számára, amelyet valahogyan, bárhogyan is elő ne tudnánk teremteni. Mélyen t. Képviselőház! Ugyancsak ezekkel a régi háborús dolgokkal kapcsolatban vagyok bátor felhívni a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra, hogy valamit kellene tenni a hadirokkantak ügyében is, ha már nem valósítható meg az, hogy időnkint újabb felülvizsgálásra hívják be őket, mert hiszen az idő előrehaladásával háborúban szerzett rokkantságuk természetszerűleg fokozódik. Ha egy általános felülvizsgálást nem tud elrendelni a miniszter úr, bár azt hiszem, az volna a legészszerubb dolog, hogy legalább minden tíz esztendőben egy általános felülvizsgálás legyen a hadirokkantakra nézve és hadirokkantságuk fokozódásával magasabb járadékosztályba soroztassanak, más megoldást kell keresnünk. Megvan nehezítve az is, hogy a hadirokkantak egyénileg kérjék a, felülvizsgálatot, mert amíg a helyi bizottságtól felkerülnek a minisztériumig, addig annyi idő telik el és olyan nehézségeken kell keresztülmenni, hogy a legtöbb ember nem is érvényesíti ezt az igényét. Én tehát azt kérem, mélyen t. honvédelmi miniszter úr és t. Képviselőház, hogy a hadirokkantaknak egy öregségi pótdíjat tegyünk hozzá a hadirokkantsági járadékukhoz. Ha tehát valaki 50 százalékos hadirokkantnak var. megállapítva és ehhez képest megvan szabva számára bizonyos járulék, aszerint, hogy altiszt, közlegény vagy tiszt volt, mondjuk, ha elérte a 60 éves korhatárt, akkor kapjon öregségi pótdíjat a járadékán felül. Ezáltal megkíméljük a közigazgatást attól a rengeteg eljárástól, hogy ezeket a felülvizsgálásokat le kelljen folytatnia, viszont más oldalról a hadirokkantak részére valami többletet juttatunk, mert kétségtelen az, hogy most 20 év után egy hadirokkantnak, aki ezelőtt mondjuk 5 esztendővel 50 százalékos hadirokkant volt és most 50—60 esztendős, a munkakészsége, a kereseti lehetősége teljesen lecsökkent, talán már teljesen meg is szűnt. Éppen azért azt hiszem, méltányos az, hogy valami kis pótlékot adjunk hozzá az eddig megállapított hadirokkantsági díjához.