Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

298 Az országgyűlés képviselölwzának 151. ülése 19 W november 13-án, szerdán. zunk és azt becsületesen végrehajtsuk, amiként mai interpellációmban módom lesz kifejteni. Ha a Nagy Jánosok és Kis Istvánok nem lesznek kénytelenek, mint a múltban, vándorbotot fogni, ha itt megelégedettség lesz, akkor lesz külpolitikai erőnk, mert minden felforgató törekvésnek — amelyről én azt vallom, hogy mindig a szegény ember issza meg a levét, ettől féltem a szegény osztályt — egy orvossága van: idejekorán, gyorsan szociális törvényeket hozni, (Helyeslés.) Nem érünk rá sokat ankétozni. Adatgyűjtésre sincs már sok idő. (Úgy van! a széhőbaloldalon.) Inkább egy kicsit radikálisabb legyen az a földrendezés nemzeti szempontból, hiszen a magyarságot erősítjük ezáltal, de sürgősen intézkednünk kell. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ha majd ilyen erőteljes szociális belpolitikát látok, ha azt látom, hogy itt az elesettekről gyorsabban és intézményesebben gondoskodnak, ha azt látom* hogy nemcsak a jószánclék diktálta gyenge kis léptekkel haladunk szociális irányban, hanem a lelkeket megnyugtató, erős, átfogó nemzeti szocialista irányú intézkedések fogják majd annak a szegény embernek a sorsát előbbre vinni, akkor — meg vagyok győződve róla —• a külügyminiszter úr a mainál még nagyobb eredményt fog elérni. örültem annak, hogy a mélyen t. külügyminiszter úr a jugoszláv barátságról olyan elismerő szavakkal emlékezett meg. Én ismerem ezt a népet, mert én a Felvidékről Délvidékre származott ember vagyok. Őszintén szólva, a szerb börtönben ismertem meg a nagyszerbeket, de nem a renegátokról beszélek. Ott láttam meg, azután nedig a katonaságnál tapasztaltam, hogy valóban — amint a most itt időző szerb sajtófőnök kijelentette — sok tekintetben — például bátorság, vitézség tekintetében — egy mentalitásúak vagyunk. Én magam is nagy súlyt helyezek arra, hogy ez a barátság valóban őszinte legyen, és ők valóban úgy érezzenek, ahogyan mi érzünk velük szemben. Szentül meg vagyok győződve róla, hogy akkor minden kontroverzia meg fog szűnni és egy békés megegyezést tudunk létesíteni egymással a jövőben. '. Befejezésül... (Matolcsy Mátyás : Ideje lesz!) Hogy ideje lesz-e, vagy nem, azt magam áillapítom meg és a házszabályok, amelyek időhöz kötik beszédemet. Mondom, befejezésül csak annyit: vannak még mindig itt, ebben az ^országban egyesek, — és ezek nem ahhoz a fajhoz tartoznak, amelyhez nekem szerencsém van tartozni — akik a háború kimenetelétől tesznek mindent függővé és abban reménykednek, hogy a háborúnak így vagy úgy történő befejezése reájuk nézve kedvezőbb helyzetét , fog teremteni. Beszélek itt arról a zsidóságról, arról a zsidó lelkiségről, amely visszaszorítva érzi magát az eddigi törvények miatt. Ha valóra válik az az ígéret, hogy a harmadik zsidótörvény is itt lesz rövidesen, akkor remélem, hogy ezt a kérdést is radikálisan meg fogják oldani. Felelősségem tudatában kijeién tem, hogy itt minden reménykedés hiábavaló, mert akár így, akár úgy fordul a sors kereke, itt a zsidóság azt a mérgező szerepet, azt a keresztény magyarságot lenyűgöző szerepét egyszer és mindenkorra elvesztette. (Helyeslés és taps jobbfelől.) Ez az ország magyar marad és_ száz százalékig zsidómentes és keresztény. . (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A költségvetést azért nem fogadom el, mert a kormány általános politikájával nem értek egyet. (Egy hány a ssélsőbaloldalon: JVß, most tapsoljanak! — Budinszy László: Ez a fából vaskarika!) Elnök: Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Demkó Mihály! Elnök: Demkó Mihály képviselő urat illeti a szó. Demkó Mihály: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Nincs ma Magyarországnak egy hű fia, egy polgára, aki ne a legnagyobb készséggel szavazná meg (Zaj. — Elnök csenget.) és ha szükség volna rá, nem a legnagyobb készséggel emelné fel a külügyi és honvédelmi tárca költségvetését. Az utóbbi idők magyar külpolitikai sikerei méltán keltenek elismerést és bámulatot nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ügy érzem, hogy itt felesleges minden beszéd és minden fejtegetés, mert itt tényleg az eredmények beszélnek a legékesebben. Nincs semmi jogom sem kritizálni bármelyik képviselőtársamnak vagy bármelyik pártnak a magatartását a költségvetési vitával kapcsolatban, de mégis meg kell jegyeznem, hogy furcsán hangzik, amikor minden szónok dicséri a külügyminiszter politikáját, amely politikának most megmutatkoznak az eredményei, helyesli a politikát, de nem szavazza meg a költségvetést. Én úgy gondolom, hogy bizonyos politikai és kormányténykedéseket el lehet választani az összkormány politikájától, ha azok az egész ország és az egész nemzet javára gyümölcsöket hoznak. (Budinszky László: Ez azért van, mert a belpolitika nem követi a külpolitikát!) A külügyminisztérium költségvetése nem szigorúan egy tárca költségvetése s annak tárgyalása nemcsak egy részletkérdés tárgyalása, hanem az egész nemzetnek, az egész országnak az ügye. (Üpy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor ilven viták hangzanak el a költségvetés keretében, akkor ez a külföld felé a nemzet gyengeségét mutfitia meg. (Üpy van! Üay van! jobbfelől.) Ezért, itt diszciplína, önfegyelmezés szükséges. Minden ilyen megnyilvánulásnál egvséget és erőt kell mutatni. (Helyeslés jobbfelől.) Én a magyar diplomáciai munkát érthetően és természetszerűen szűkebb hazám, Kárpátalja szempontjából is nézem. Mondhatom, hogy ez a Teleki—Csáky-elképzelésű, önállóságában fiatal diplomáciánk — amint az utóbbi időben nevezni szokták — a legöregebb utakat tapossa és annak gyökerei visszanyúlnak egészen a legrégibb diplomáciánkig, &L árpádházi királyok külpolitikai munkájáig. Kárpátalja népénél ez a munka legnagyobb megértéssel és megelégedéssel találkozik. Gondolok itt diplomáciánk amaz új irányára, amellyel Magyarország a közelmúltban hatalmas keleti szomszédjával, Szovjet-Oroszországgal felvette a diplomáciai kapcsolatokat és rövidre rá kereskedelmi megállapodásokat is kötött vele. Ez sok irányban világos beszéd és sok homályos kérdést tisztáz, főként nálunk Kárpátalján. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A történelemben niég nem volt példa arra, hogy a maroknyi magyar nemzet olyan geopolitikai helyzetben lett volna, mint amilyenben ma van a német és az orosz birodalmak közvetlen szomszédságában. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor külpolitikánk á Nyugat leghatalmasabb két birodalmával, a némettel és az olasszal valóban testvéri viszonyban van, és keleti szomszédunkkal, Szovjet-Oroszországgal i« a megértés a legszebb úton halad, akkor véleményem szerint az új szomszédság új fel-