Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

290 Az országgyűlés képviselőházának l6~1 második felirati beszédében mondott s amely így hangzik (olvasta): »Amit erö és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencsés helyzet ismét visszahozhatja. Da amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.« Vezető államférf iáinknak ez a politikája azonban nemcsak bölcs és óvatos, hanem egyúttal olyan is voit, amely megfelelt a legmagasabb politikai és erkölcsi követelményeknek is. Mert bármennyire is az exigenciák tudom án va a politika és bármit hirdtttek is a kisantant Maechiavelli-szellemű és irányú fiatal áiiamleriiai, történelmi tapasztalati tény, hogy állandó politikát csak akkor lehet folytatni, ha az a politika erkölcsi alapokon nyugszik, (ügy van! Úgy van!) Erkölcsi alapok n Jkül a külpolitika is homokra épít m cs.ak múló sikereket érhet el. Az elmúlt 22 év szenvedései, amelyeket a magyarságra mértek ellenfeleink, tündöklésüknek és bukásuknak mérföldkövei az

c

írí, mert maradandó eredményeket csak igazi becsületes és őszinte külpolitikával biztosíthat egy nemzet a maga számára. Mit értek én erkölcsös külpolitikán 1 Olyan külpolitikát, nmely megfelel a nemzet ezeré ve* hagyományainak. Erkölcsös, azaz más szó . al becsületes magyar külpolitika az, amely megfelel a magyar léleknek, becsületes külpolitika az, amelv megfelel a magyarság vi tágtört ;neimi hivatásának. Becsületes és erkölcsös magyar külpolitika az, amely LŰ marad a szövetségesekhez s amely tud várni kockáztatás nélkül alkalmas pillanatokra, de amikor az az alkalmas pillanat elérkezik, akkor habozás nélkül meg tudja tenni mindazt, amit az idők és a nemzet szent eruekei parancsolnak. Ezen általános és azt mondhatnám, a nemzet egyetemét tekintő eszrevételtim elmondása után méltóztassanak megengedni, hogy most már gyakorlatilag is néhány szólal ismertessem felfogásomat és gondolataimai azokkal az országokkal való külpolitikánkat illetőleg, amelyekkel többé-kevésbbé közvetlen szomszédságban vagyunk. Kezdem Szlovákiával. Ami Szlovákiával yaló viszonyunkat illeti, (Halljuk! Halljuk! jocbfelöl.j mi továbbra is azon az állásponton vagyunk, amilyen állásponton voltunk azokkal a nem magyarajkú testvéreinkkel szemben, akikkel ezer éven keresztül a Kárpátok koszorúja alatt éltünk. Mi tudomásul vettük, hogy Szlovákia immár két év óta éli a maga önállóságát és járja a maga önállóságának útját. Megértést is mutattunk átmeneti nehézségeikkel szemben, hiszen a magyar állam és a magyar kormány volt az, amely legelsőnek ismerte el Szlovákia függetlenségét, de a velük való 'viszonyt illetőleg legfŐtb irányítónk, szerény megítélésem és véleményem szerint, továbbra is csak a kölcsönösség lehet. Amíg tehát ők fenntartás nélkül jóindulatot tanúsítanak irántunk, készséggel viszonozzuk ezt a jóindulatot, de nem vagyunk hajlandók tűrni azt. hogy Szlovákiában kisebbségi sorban élő magyar testvéreinket üldözzék, politikai és kulturális jogaiktól megfosszák, gazdaságilag hátrányos helyzetbe szorítsák csak azért, mert egy fiatal államnak ki nem forrott egyénisége a többséghez nem tartozó polgártársak üldöizésében merül ki. (ügy van! Ügy van! .jobbfelől.) Nem vagyunk hajlandók tehát elnézni ellenmondás és megfelelő intézkedések nélkül, hogy hívogassanak bennünket a Magas-Tátrába gyógyíürdaljelyekrs s ugyanakkor gyötörjék ; ülése 1940 november 13-án, szerdán. magyar testvéreinket. (Ügy van! Ügy van! Élénk helyeslés és ta%$.) A Kárpátokon^ belül eső határaink adottsága is azt teszi kívánatossá részükre^ is, hogy megértés legyen a két nép között, már csak a gazdasági élet meneté nelc biztosítása szempontjából is. Hasonló elveket kell vallanunk véleményem szerint a románokkal szemben is. Még emlékezünk a történelemből azokra az időkro, amikor a románok II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában mellettünk harcoltak és ha nem is tudjuk elfelejteni azokat a vérlázító kegyetlenségeket, amelyeket ez év augusztus 30-ika óta hatalmi téooiyoan szenvedő yezetők és alantas rangú parancsnokaik rendeletére vagy pedig a felgyújtott népszenvedélyek hevében testvéreinkkel elkövettek, a történelmi i

;

.,azság neveben szívesen nyugtunk nekik kezet és a békés szomszédi viszony fenntartását mi is ápolni óhajtjuk. Itt azonban különösen hangsúlyoznunk kell, hogy ennek a kézségnek kölcsönösnek és viszonosnak kell lennie. (Ügy van! Ügy van!) E nélkül hiá.avaio vojna minaen e>cyoluaiá törekvés a mi részünkről a jószomszédi viszony helyreállítására. E nélkül kár minden elhangzott szóért, mert a felszaggatott sebek tovább fognak üszkösedni. Mi, mint a keleti országrészek és a Székelyföld birtokbavétele alkalmával tanúsított magatartásunk ű tanúsítja, a legtökéletesebb, emberileg elképzelhető méltányossággal kívántuk kezelni az idee atolt románokat és nekik kulturális életükhöz és kulturális jogaik gyakorlásához hajlandók vagyunk minden lehetőséget megadni. Tudjuk, hogy Erdélyben sokiéle nel-ézség fog átmenetileg felmerülni, mert a román politika lábbal taposta a hatalma alá került magyarság politikai, gazdasági, szellemi javait és birtokállományát. Tudjuk, hogy legutolsó kivonulásuk alkalmával a románok a magyar birtokállománybói — hogy enyhe szóval éljek — sok mindent leszereltek. (Szabó Zoltán: Elraboltak!) Ez azonban nem tarthat vissza bennünket attól, hogy ne keressük a megértést, azt a megértést, amelyet már Tiza István hangoztatott a háború előtt, a háború alatt és a háború 'végí&ri, amikor országuk területén a német, illetve az osztrák-magyar hadsereg átvonult. Ahhoz azonban, hogy munkánkat tartós eredmény követhesse, szükséges az ő részükről is a józan belátás, a helyzet követelményeinek felismerése és a megfelelő intézkedések haladéktalan megtétele. A magyar nemzet, úgy, amint azt századokon keresztül bebizonyította, Szent István szellemében kívánja kezelni a románokat. Ezzel szem ten szomorúan láttuk, hogy Románia nem értette meg a bécsi döntés szellemét és nem értette meg a magyar államférfiaknak, elsősorban a miniszterelnök úrnak, azután a külügyminiszter úrnak Románia felé tett kijelentését és azt a gesztusát, hogy a bécsi döntés után haladéktalanul magához kérette a román kisebbség vezetőit, hogy megbeszélje velük a megbe zélendőket és meghallgassa panaszaikat, de egyúttal figyelmeztesse is őket arra, hogy Magyarország megköveteli azt, hogy ők is hűséges, lojális állampolgárokként viselkedjenek. Ezzel szemben tudomásunk szerint Trianon után évekig tartott, amíg a magyar kisebbség képviselője a román miniszterek fogadószoba iáig: eljuthatott. Ezt az alkalmat használom fel egyúttal arra is, hogy visszatérésük alkalmával itt erről a helyről is szeretettel üdvözöljem visszatért erdélyi magyar testvéreinket. (Éljenzés és

r taps.) Az a hang, amelyet itt Pál Gábor képviselőtársam (Ellenzés,} megütött és az ttt-