Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-150

Az országgyűlés képviselőházának 150. tisztítani, elmennek mosogatni, elmennek a gondnok úr gyermekeit sétáltatni és templomba vinni. Van íogházőr állandóan a fogház ügyésze részére is. Legutóbb jutott tudomásomra és igen pontos adataim vannak arra, hogy például a logházügyész rákospalotai villájánál több napon keresztül öt fegyőr dolgozott. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kutyát sétáltatnak!) Ha az egyes hivatalokba, az ügyészségre, a nyomdába és leíróba hivatalszolgákat állítana be az igazságügyi kormányzat, mentesíteni tudná ettől a munkától a fegyőröket s így becsületesebb és emberibb beosztást kaphatnának a szolgálat terén. Különösen nehezményezik a Markó-utcax fogház őrei azt, hogy egy Jorgovics nevű álpüspök, egy óvadéksikkasztó áipüspök van ott bent, akit már áprilisban három évre ítélt a bíróság jogerősen, és annak ellenére, hogy ilyen esetben rögtön átviszik a foglyokat a gyűjtőfogházba, ez még mindig ott van, külön kosztot kap és az orvos mellé van beosztva. Megmagyarázták azt is, hogy miért; azért, mert az óvadékesaló áipüspök egyúttal a gondnok gyermekeinek a nevelője. (Meskó Zoltán: Szép kis nevelő! — Mozgás és derültség a szélsőbalodalon. — Antal István államtitkár: Nem is igaz! Egy szó sem igaz belőle!) Ezek olyan igazságok, amelyekről adatok vannak nálam, majd átadom államtitkár úr, (Antal István államtitkár: Egy szó sem igaz!) tessék körülnézni ott. (Antal István államtitkár: Nem kell körülnézni!) Magam ott voltam, magam tapasztaltam. (Antal István államtitkár: Az, hogy az áipüspök neveli a gyermekeket, nem lehet tapasztalata, a gyerekek nem voltak lezárva!) Nem voltak lezárva, (vitéz Lipcsey Márton: Mindenütt lázít, az az igazság!) de amikor sétálni vitte, láttam a fogház udvarából, hogy bent ül a gondnok szobájában az áipüspök. (vitéz Lipcsey Márton: Benyálazni mindent! — Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Kérem az elnök urat, gondoskodjék arról, hogy nyugodtan folytathassam beszédemet. Elnök: A képviselő úr nyugodtan folytathatja beszédét, én gondoskodom arról, hogy a képviselő urat szólásszabadságában senki ne akadályozza. Gruber Lajos: Súlyos anomália az is, hogy a harmadik zsidótörvény küszöbén még mindig egy Friedmann nevű zsidó bérli a Markó-utcai fogház papír áruüzemét. Naponta 60—70 nöi foglyot kap papírzacskók ragasztására, akiknek nyomorult filléreket fizet, ő pedig busás hasznot vág zsebre, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez sím igaz? — Antal István államtitkár: Nem tudom, de meg fogom nézni!) Ezt még az államtitkár úr sem tudja megcáfolni, mert ez ott van a Markó-utcai fogházban és bérli a műhelyt. (Antal István államtitkár: Meg fogom nézni, meg fogom vizsgáltatni!) Ezek az anomáliák a Markó-utcai fogházban tapasztalhatók, (vitéz Lipcsey Márton: Ez költségvetés?) azonban, amint méltóztatnak tudni, az ország különböző intézeteiben ugyanezek a panaszok vannak. Szerettem volna arról hallani az igazságügyminiszter úrtól, hogy a mai kornak megfelelő börtönügyi intézkèclések jönnek: egyrészt az egészséges, korszerű börtönátalakítások, másrészt pedig a mai szociálpolitika hirdetése mellett becsületes, szociális állapotok az őrszemélyzet részére. Ha családvédelmet hirdet a kormány, akkor joggal elvárhatjuk azt, hogy ezek a magyar emberek ne 72 óráig legyenek ülése 19 UO november 12-én, kedden. 267 távol a családjuktól, hanem becsületes, jó magyar embereket tudjanak nevelni gyermekeikből, tudjanak családjuk apró-cseprő ügyeive] is foglalkozni. A kormány állandóan hirdeti azokat a programmokat, amelyeket az új világ követel meg. Mivel azonban mindig csak az ígéret mellett marad, ezúttal sem bízom az ígéretben s így az igazságügyi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? S pák Iván jegyző: Szögi Géza! Elnök: A képviselő úr nincs itt. jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Piukovich József! Elnök: Piukovich József képviselő urat illeti a szó. (Pai'ló Imre: Lipcsey Márton nem beszél? — vitéz, Lipcsey Márton: Mi az, kérem? — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szeretnénk már egyszer hallani! — Palló Imre: Egy szót sem szól! — vitéz Lipcsey Márton: Jói van, garabonciás! — Derültség. — SzÖllősi Jenő: Javíthatatlan közbeszóló!) Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon. Kérem Piukovich képviselő urat, kezdje meg beszédét Piukovich József: T. Ház! Az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása során azt tapasztalhatjuk valamennyien, hogy az elsősorban is a szakvonalon mozgott. Ezt az irányt és ezt a vonalat tartotta meg az igazságügyminiszter úr is. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy én az igazságügyet ne csak szakkérdésnek tekintsem, hanem az igazságügyben felismerjem azt az óriási hatalmas erőt, amely erő úgy az egyes emberekben, mint magában a nemzetben is benne kell, hogy éljen, hiszen a legutóbbi történelmi események igazolják, hogy a mi sikereink és elpnyeink legmélyén a mi igazságunk feküdt. Az igazságnak, amint ennek a tárcának és magának az igazságügyminiszter úrnak címéből is következik, egészen különös tulajdonságai vannak. Sokszor olyan egyszerű és természetes ennek a hatóereje, hogy az ember szinte matematikai módszerekkel tudna rámutatni arra, hogy az igazság és az igazság érvényesülése csak egy úton és egy módon lehetséges. Máskor azt tapasztaljuk, hogy az igazság valahogyan térben és időben bizonyos más hatóerőkkel egyesül és ilyenkor az igazság kifejezése talán már nem is volna lehetséges olyan egyszerű módszerekkel, mint a matematika módszere, hanem talán képletek útján kellene hogy kifejeződjék, amelyek a kémia körébe tartoznak, vagy — minthogy a lelki síkon haladunk — talán a lélektan hatáskörébe tartozik. De bármeddig és bármilyen r részletesen foglalkozunk is magának az igazságnak csodálatos értékelésével és helyével, egy kétségtelen dolog, hogy az igazság a jog legbelsőbb tartalmát jelenti és a jogrendszer, amelyről u miniszter úr is igen helyesen állapította meg véleményét, kétségtelenül külső alkalmazása, külső kifejezése az igazságnak, azoknak a kereteknek az összessége, amelyeknek mindig feltétlenül párhuzamosan, együtt kell haladniok az igazsággal. Ha ez így van, akkor méltóztassanak megengedni, hogy megállapítsam: én ezt a párhiTzamos együtthaladást az utóbbi időben, sajnos, nem tudom tel'es mértékben konstatálni. Nagyon szívesen hajlanék azoknak az álláspontoknak hangoztatására, amelyeket igen nagy érdeklődéssel hallottam az előadó úr előadásából, különösen előadásának első részébóL Amikor azonban azt látjuk, hogy az igazság ér-