Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-150
268 Az országgyűlés képviselőházának 150. zése benne szunnyad minden egyes emberben s amikor azt látjuk.^ hogy jogrendszerünkben olyan hiányosságok és olyan eltolódások mutatkoznak, amelyek kétségtelenül félkeverik az ember igazságérzetét, akkor méltóztassék megengedni, hogy mielőtt egyes szakkérdésekre rátérnék, talán ennek a tárcának politikai kihatásaival foglalkozzam. Ezt annál is inkább bátor vagyok megtenni, mert a legutóbbi időben nemcsak bennünk, de általában azokban az emberekben, akik ezeknek a szörnyű módon — nem is tudom, hogyan mondjam — kifestett vagy tipografált újságoknak címeit látták, különös benyomások keletkeztek. Kézigránátos nyilasok, statáriális bíróság és egyéb hangzatos címek alatt olyan szöveget olvastunk, amely a címmel nem harmonizált, nem egyezett. Valahogy úgy érzem, hogy a jogrendnek ez az alkalmazása, a sajtópolitikának ez a gyakorlati megvalósulása, amelyet éppen a legutóbbi napokban tapasztaltunk, nem halad parallel az igazsággal. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kicsit sánÚtt} Állítom azt, hogy talán soha, de soha nem volt annyi kettéhasadt lélek ebben az országban, mint most. (Szöllosi Jenő: Az egész ország ketté van hasítva! — Egy hang jobb felől: Mert hasítják! — Gruber Lajos: Lelki válság!) Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy azoknak a koreszméknek, amelyek nemzeti szocializmus és fasizmus néven csodákat művelnek Európában, ebben az országban is száz százalékig át kell menniök a gyakorlatba. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — Gruber Lajos: Meg is lesz!) Nem vádolhat senki azzal, hogy valamelyik párt érdekében beszélek, de egyet ki kell jelentenem... Elnök: A képviselő urat, éppen arra való tekintettel, amit most méltóztatott mondani, arra kell kérnem, hogy szíveskedjék az igazságügyi tárcához visszatérni. (Szöllosi Jenő: Ott van! — Rajniss Ferenc: Halljuk az igazságot!) Piukovich József: Kétségtelen dolog, hogy az ember igazságérzete (Gruber Lajos: Felháborodik!) és az a belső lelki megnyugvás, amely nélkül talán nem is lehet szolgálni az ország érdekeit, szorosan összefügg annak a kérdésnek felvetésével, hogy az igazság érvényesítése a jogrenden keresztül miképp történik. Jogrendszerünk fejlődésére vonatkozólag egyébként az igazságügyminiszter úr is kijelentéseket tett. Különösen az előadó úr megállapításai mutatták meg azt az utat, amely az új rendszerbe vezet. Ez az új rendszer Magyarországon végeredményben a nemzeti szocialista mozgalom inkarnációja lesz, az ő vajúdó harcos életéből végre mégis csak meg kell születnie annak az új jogrendszernek es államvezetési rendszernek, amely nyugati barátainknál feltétlenül bevált. (Gruber Lajos: őrségváltás!) T. Ház! Az igazságügyminisztériumi tároa költségvetésének általános megindokolásaiban igen helyesen mutatott rá az igazságügyminiszter úr a sajtórendészetre, a sajtótörvény meghozatalának szükségességére. Valahogy úgy érzem, hogy idetartoznak azok az általam imént felhozott jelenség, amelyek a mi igazságérzetünkkel a legélesebb ellentétben vannak. Nem tartjuk helyesnek a legutóbbi napoknak azokat a jelenségeit, amikor az igazságot és a jogrendet nem voltak hájlandókés nem voltak képesek parallel, összhangzatos és egymás mellett haladó úton vezetni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Szöllosi Jenő: Nem ilyen sajtónovellát kérünk!) T. Képviselőház! Az igazsággal és jogrenddel kapcsolatosan tovább is folytathatnám azoülése 19 UO november 12-én, kedden. kat a példákat, amelyek alátámasztják az igazságügyminiszter úrnak azt 'a törekvését, hogy itt olyan sajtótörvényt kell hozni, amely megakadályozza a felelőtlen vádaskodásokat, s megakadályozza, hogy visszatérjenek azok az idők, amelyekre mi, akik nem voltunk politikusok, emlékezhetünk, amikor a Bethlen-era alatt egyszer olyan korszak volt, amelyben az újságok óriási betűkkel hozták az egyesekkel szemben hangoztatott vádakat, s mikor aztán némelyeket közülük rehabilitáltak, akkor az errevonatkozó kommentárokat sehol sem találtuk. De nem is kell ilyen messzire menni. Vannak itt közelebb is kérdések, amelyek újra csak megerősítik az igazságügyminiszter úrnak azt a szándékát, hogy a sajtó vonalán rendet kell teremteni. Mert meg vagyunk döbbenve, kétségbe vagyunk esve ebben az országban, Hogy e sajtórendszabályok hiánya folytán a hírek kihangsúlyozása, az a forma, amelyben a hírek hozzánk eljutnak, milyen borzalmas pusztítást végez azokban a lelkekben, amelyek boldogok voltak, hogy ebben az országban építőmunkát lehet folytatni, amelyek bele akarták adni egész energiajukat^ abba, hogy életünket minél hamarabb átépítsük és egy gyönyörűszép erős, izmos országot alkossunk. (Éljenzés és taps a szélsőbalodalon.) Az igazságügyminiszter úrnak ezt a szándékát annál is inkább üdvözlöm, mert az utóbbi időkben igen furcsa jelenségek mutatkoztak; (Abonyi Ferenc: Irányított sajtó!) ezek teljes mértékben ellenkeznek azzal az alkotmányos élettel és azokkal az alkotmányos formákkal, amelyeket a magyar parlament 1867 óta helyes gyakorlattá fejlesztett ki. De a legutóbbi időknek ezek a jelenségei ellenkeznek azokkal a kúriai döntvényekkel is, amelyek mindanyiunk részéről kétségtelenül tiszteletnek örvendenek. Sőt, ha szabad ezt a szót használnom, örülünk annak, hogy ezek a magas kúriai döntvények meg tudják nyugtatni a lelkeket és rajtuk keresztül magunk is megkapjuk saját meggyőződésünket. (Meskó Zoltán: Van egy döntvény, amely szerint a zsidó nem felekezet, hanem faj!) De rá kell mutatnom ugyancsak a sajtóval és a sajtótörvénnyel kapcsolatosan a legutóbbi kizárólag politikai, sőt — legyen szabad így mondanom — pártpolitikai szempontból történt kiállásokra és állásfoglalásokra is. Természetesnek találom, hogy ezek egyik vagy másik pártnak semmiképpen sem _ voltak szimpatikusak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek kizárólag pártpolitikai szempontok. Mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy ezeket a kérdéseket pártpolitikai szempontból nézzük, mégis azt kellett tapasztalnunk, hogy e kérdések elbírálásánál nem voltak tekintettel azoknak a lelkületére, akik — mondhatom, nagyon sokan — már megnyugodtak, akiknek lelkiismerete már nyugodt volt,' hogy bizonyos nyomás és lelki kényszer alól felszabadultak. Hiszen akkor olyan sajtómódszereket indítottak meg, amelyekkel nekem is volt alkalmam a vidéken találkozni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) őszintén megmondom, (Meskó Zoltán: Halljuk! Halljuk!) hogy ezek a pártpolitikai akciók szintén nem használnak az országnak. Mert tessék elhinni, az az igazságérzet, amely a legegyszerűbb kis emberben is benne él, meglátta azt, hogy itt tisztán pártpolitikai vonatkozású kérdések vannak. (Gruber Lajos: Már régen!) Nagyon örülnék, ha az igazsásrügyminiszter úr ezekben a kérdésekben, amelyek bizonyos pártpoli-