Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-145

Àz országgyűlés képviselőházának dig ez a nyugalom a lelkekben nincs meg és aki ezt nem látja, az nem érintkezett a nép gyermekeivel. (Palló Imre: Temetői nyugalom ez!) Sajtószabadságról, gyülekezési szabadságról ma már ne is beszéljünk. Az egyetlen jog, amely az összes kötelességekkel szemben még fennmaradt: a választójog, és akkor évről-évre jönnek itt a javaslatok, a kormány igényli, hogy a nép ezzel az egyetlen jogával ne élhessen. (Horváth Zoltán: Ez a korszellem! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elhalasztják a választásokat, hogy ne legyen többé választás. A képviselőháznak, illetőleg kiigazítom, a kormánypártnak egy tagja mondotta lent a választókerületben, hogy többé nem lesz választás. Merem tehát mondani, hogy e mögött a javaslat mögött is az a szellem áll: elhalasztjuk a választást, hogy ne legyen több választás. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Diktatúra! Alkotmányreform! — Rassay Károly: Tanulunk nagy barátainktól! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Szöllősi Jenő: Egy évvel ezelőtt a belügyminiszter úr talán még joggal mondhatta, hogy a választás elhalasztása szükségszerű, nincs tenne politika. Ma már nem fogadhatjuk el azt az érvet, hogy ez a javaslat politikamentes. Az én meggyőződésem és pártunk meggyőződése szerint itt a háttérben a hatalom konzerválásának olcsó módszere rejlik, mert ha a népszuverenitás elvi alapján állunk, ha a nemzet szuverenitásának elvi alapján állunk — és azt hiszem, hogy a kormányzatnak mint parlamentáris kormánynak azon kell állania — akkor nemhogy el kellene halasztani a választásokat, hanem a kormánynak kellene a népszuverenitás elvi alapján állva ezt a választást siettetni, minél előbb megvalósítani. Hiszen alig van már olyan tagja a mostani törvényhatóságoknak, akinek a mandátuma még nem járt volna le. Elsősorban is: a virilisek mandátuma lejárt. Azután: a szakszerűség és érdekképviselet címén behívott összes tagok mandátuma lejárt. Élő törvényhatósági bizottsági joga most már csak az, 1934-ben 10 évre az összes választópolgárok közül megválasztott ^tagoknak van és az örökös tagoknak. (Kóródy Tibor: Azoké még nem járt le!) Az élő jogfolytonosság tehát már rendkívül vékony, alig képezi a törvényhatóságok egyötöd részét. Egy parlamentáris kormányzatnak az élő jogfolytonosság szempontjából is feltétlenül arra kel; iene törekednie, hogy az élő törvényhatósági joggal bíró tagok számát minél inkább gyarapítsa, mert lehetetlen helyzet, hogy olyan törvényhatóság intézkedjék a

r jövőről, amelynek a néptől, tehát a szuverenitás bázisától csak egyötöd részben van meghatalmazása, de talán az sem egészen. A kormányzatnak azonban ez valószínűleg nem fontos, mert a javaslat 4. §-a a csonkaságot mint magától értetődőt, egyszerűen elkönyveli és kijelenti, hogy a csonka törvényhatóságok döntése éppen olyan érvényes, mint a többi. (Palló Imre: Alkotmányos ország vagyunk!) T. Ház! Más érvelés tehát nem következhet és más következtetést nem vonhatok le belőle, mint azt, hogy csak akkor lehet ilyen gyenge érveléssel törvényjavaslatot a Ház elé hozni, ha nem az a cél, hogy a nép gyakorolja a maga hatalmát, hanem az„ hogy a hatalmat mindenképpen, mindenáron maguknak biztosítsák. Nézzük meg ezeket az érveket! Ez az egész törvényjavaslat, amely egy igen fontos alkotmányjogi kérdésben dönt, tulajdonképpen két 5. ütésé 19 hO okióber 28-an, hétfőn. 157 érven épült fel. Az egyik az, hogy a vidéki kerületekben az eddigi jogállapot szerint — mert az indokolás igen finoman disztingválva így mondja — egyidőben történik a választás. Ne felejtsük azonban el, hogy ezt a jogállapotot nem a törvényhozó akarata létesítette. Ezt a kormány hozta létre, uem pedig a jogszabályt alkotó törvényhozó. Itt tehát szembekerül egymással a kormány által létesített jogállapot és a törvényhozó által az 1929. évi XXX. tc.-ben létesített jogszabály. Az 1929. évi XXX. te. elrendeli az ötévenkénti választást. Ezzel szemben a kormány, a törvényhozó akaratával szemben, a jogállapotra hivatkozva a választás elhalasztását kívánja azon az alapon, hogy az egymásután következő kormányok olyan jogállapotot létesítettek, amely most bizonyos nehézségeket okoz. Itt tehát rendkívül érdekesen áll szemben egymással a kormány akarata és a törvényhozónak a törvényben lefektetett akarata. Felvetem a kérdést, a kormánynak melyiket kell követnie mindenképpen: a törvényhozó akaratát-e, vagy egy olyan jogállapotot, amelyet a kormányok a népakarat jóváhagyása nélikül maguk létesítettek? Azt hiszem, a, döntés csak az lehet, hogy a választást a törvény előírása és szabályozása szerint meg kell tartani. Mert ne felejtsük el azt sem, hogy az 1929 : XXX. te. eredeti javaslata három évben kontemplálta a törvényhatóságok választás útján való megújítását és — evés közben jővén meg az étvágy — a belügyminiszter úr látva a helyzetet, a tárgyalás közben egyszerűen áttért az ötéves választási ciklusra. Ebből is látszik, hogy a törvényhozónak, de még a javaslattevő kormánynak is az volt az eredeti akarata, hogy minél gyakrabban kéressék ki a nép véleménye és csak ama jogállapot folytán, amelyet a kormányok létesítettek, s amelyre az indokolás is hivatkozik, alakult ki ez a mostani helyzet, amely egyenesen a nép jogok elvonását jelenti. T. Ház! Hazafias okokból és az unifikációs munka megkönnyítése végett a Ház tavaly elfogadta a javaslatot, holott már akkor felmerültek az aggodalmak, hogy a javaslat elfogadása ezt a munkát lassítani fogja. Azóta világossá vált, hogy ezek az aggodalmak tényleg helytállók voltak, mert az unifikáció valóban nem haladt előre kellő energiával, legfeljebb a felvidéki pártnak a kormánypárttal való egyesítése terén. Zárójelben legyen szabad csak annyit megemlítenem, — s azt hiszem, az ország közvéleményének adok ezzel kifejezést — hogy ennek a pártunifikáeiónak éppen március 15-ére, a nemzeti ünnepre való helyezése az ország egész közvéleményében súlyos visszatetszést keltett. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Ha a tavaly decemberi vitában a kormánypárt első vezérszónoka még joggal mondhatta azt, hogy a kormány unif ikációs munkája — idézem -(olvassa): »az arra legilletékesebb bírálókból, a mi mélyen t. felvidéki és kárpátaljai képviselőtársainkból a hála és elismerés szavait váltotta ki,« ma, egy további év elmultával azt kell látnunk, hogy a tavalyi

1 vita során is csak a hazafias szempontoknak engedelmeskedő felvidéki képviselők ma már kénytelenek megállapítani a mai rendszer teljes csődjét. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Jaross Andor képviselőtársunk kilépése s a többi őt követő képviselőtársunk kilépése is, de a Felvidéken a magyar párt különállása-