Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

92 Az országgyűlés képviselőházának 139. ülése 194-0 október 11-én, pénteken. lyamán is, és egyik előttem szólott igen t. képviselőtársam ebbeli véleményének más oldalról is_ kifejezést adott, itt is hangsúlyozni kívánjuk azonban ani magyar nemzeti szocialisták, ihogy e tekintetben nem helyezkedíhetünk más alapra, mint amely a mi eszménkből folyik és amely a mi pártunk felfogása: hajtsuk végre a teljes aszemitizmust az egyetemi professzori karban, ami annyit jelent, hogy zsidótlanítsuk az egyetemi tanári kart. Azt hiszem, nem kell hosszabban foglalkoznom en nek szükségességével, mert — mondjuk — bármennyire is birtokában legyen a zsidó egyetemi tanár a maga tudományának, nekem mint magyarnak nincs meg hozzá a bizalmam, (Egy hang jobb/elől: Idegen!) mert nem látok benne biztosítékot aziránt, hogy azt a magyar szellemet, amely ezer esztendőn keresztül fenntartotta ezt az országot, úgy tudja ápolni, ahogyan magyar embernek ápolnia kell, amikor a magyar ifjúságot neveli. (Ügy van! Ügy van!) Ugyancsak az egyetemi tanárság ügyével kapcsolatban szükségesnek tartom az igen t. kormányzat figyelmét felhívni egy másik, gyakorlatilag igen könnyen megoldható kérdésre, amely szerény véleményem szerint igen fontos kérdés • és belejátszik az ifjúság eredményes nevelésének munkájába, ez pedis: az, hogy az egyetemi tanárok igen nagy része oly magas korban van, amely magas kor őket a közvetlen nevelői munkára bizonyos mértékig már alkalmatlanná teszi. En nem akarok megbántani senkit sem a kora miatt és nem a roszszándékú véleménynyilvánítás jelentkezik nálam, hanem annak felismerése, hogy egy rugalmasabb, fiatalabb egyetemi professzor — de általánosságban gondolok itt azután a nevelői rendre —• sokkal alkalmasabb annak a nehéz munkának elvégzésére, amely a közvetlen nevelői tevékenységben megnyilvánul. "En nem akarom kizárni egy bizonyos korhatáron túl az arra érdemesült professzorokat, nevelőket abból, hogy tovább folytathassanak nevelői munkát, ellenkezőleg-, én biztosítani akarom az értékek továbbfejlődését és hasznosítását a nemzeti munka számára, de azt olyan, helyen biztosítsuk, ahol az merni okoz felesleges, erejüket túlhaladó megterhelést, vagyis bizto&ítisuik sízámufcra a kulturális, a tudományos búvárkodást ott — hiszen számukra hely van rmar a magyar művelődés templomának csendes, szerény zugaiban — ahol igen Ihataknas, igen eredményes munkát lehet végeznie a kutató és az eredményeket reasszumáló tudósnak. Bízzuk az ilyen munkát reájuk, akik meg is érdemlik azt, hogy a közvetlen nevelői munkától őket bizonyos mévtékip; megkíméljük. De ha már itt, a közvetlen nevelői munkánál tartunk, t. Ház, akkor méltóztassanak nekem mep*engedni, hogy egypár olyan gyakorlati kérdést hozzak fel. amelyek, ha nem is tartoznak a legszorosabban a legfelsőM) fokú neveshez, mindenesetre, a neveié«, eredményei és hatásai szempontjából a neveléssel igen szoros ös«zefÜ8/éshe-n állanak. Ezek közé tartozik elsősorban a középiskolai és a középíoktí iskolai tanárság: ügye. Tudvalévő az, hosrv az esryik csoportba, az úgynevezett _ középiskolai tanárok eisonortnáha a gimnáziumi, reáliskolai, kereskedelmi iskolai, tanítókérczőiutézeti tanárok, a 'másikba a gyakorlati iskola, nevelői, a polgári iskolai tanárok tartoznak. Minkét esősort, tehát a, középiskolai és a köz^r>fr>kú iskolai tanárság is egyetemi képesítésihez yan kötve, ugyanarra az egyetemre jár a középiskolai tanár is, amelyre a középfokú iskolai tanár, mégis, amidőn ekként egyenlő képesítéssel rendelkezve az életbe kikerülnek, anyagilag egészen más elbánás alá kerül a középiskolai tanár, mint a középfokú iskolai tanár. Nevezetesen, amikor a középiskolai tanárt kinevezik, a IX. fizetési osztályban kezdi működését, míg a középfokú, tehát a polgári iskolai tanár a X, fizetési osztályban, ami hat esztendő hátrányt jelent számára az ugyanannyi idő alatt végzett és ugyanolyan képesítésű középiskolai tanártársával szemben. Azt hiszem, ha egyenlő idő alatt egyenlő képesítést nyernek, akkor az elindulásnál nem volna szabad olyan teherrel sújtani a polgári iskolai tanári rendet, amely joggal bánthatja őt, hanem meg kellene adni számára az egyenlő indulási lehetőségeket, mert a méltányosság és a becsület ezt kívánja. Erre külön felhívom az itt jelenlévő igen t. államtitkár lír figyelmét isi méltóztassék e tekintetben az ügyeket átvizsgálni és ha tényleg lehet, mint ahogy szerény véleményem szerint módot lehet rá találni, méltóztassék valamiképpen orvosolni ezt a sérelmet, amely joggal bánthatja a sérelme'zetteket. Nem beszélçk arról, hogy a nevelői munkájukban is súlyos hátrányban vannak középiskolai társaikkal szemben, különösképpen az órák száma tekintetében. Amíg egy polgári iskolai tanár heti óraszáma felmegy 26-ig. 28-ig, addig a középiskolai tanárok heti óraszáma a legritkább esetben éri el a 20-at. Ami már most. az egyetemi vonatkozású gyakorlati kérdéseket illeti, itt szeretném megemlíteni, hogy most. amikor két város egyetemének beállításáról van szó, — ha lehet ezt a szót használnom — már most gondoskodjunk arról, — és itt azután von ink he az \ összes egyetemeinket, — találjuk meg a módját an-. nak, hogy azokat a tűrhetetlenül magas vizsgadíjakat, szigorlati díjakat és könyvárakat, amelyek nemcsak egyetemi vonatkozásban, hanem, a nevelés, a tanítás minden vonalán súlyos tételt jelentenek a taníttató szülőknek, valamiképpen próbáljuk csökkenteni, (vitéz Várady László: Tegnap a miniszter úr bejelentette a tandíjcsökkentést!) Amikor arról beszélünk, hogy a sokgyermekes családok számára kedvezményeket biztosítunk, amidőn mi családvédelmi törvényeket alkotunk, amidőn tehát a családnak, mint a nemzet legbiztosabb pilléréinek a jövőjéről ilyen szempontból gondoskodunk, akkor fokozott kötelességünk, hoq-y a családnak necsak anyagi, hanem kulturális lehetőségeit is biztosítsuk, mert csak így tudunk elérni olyan eredményeket, amelyeknek legékesebb bizonyítéka az, hogy itt ülnek közöttünk a magyar kultúrán felnőtt, abban megerősödött és magyarságukban a próbát száz százalékig kiállott erdélyi testvéreink. (Éljenzés.) Éppen ezzel kapcsolatban szeretnék itt a kérdés gyakorlati részére rávilágítani és az úgynevezett előnyhöz juttatott vagy — rossz, idegen szóval — protezsált tankönyvírókról is szólani. Százával vannak a magyar tanügyi irodalomban olyanok, akik jól-rosszul összeállítanak egy könyvet és mert jó összeköttetésekkel rendelkeztek a múltban, valósággal rásózzák a nevelőkre ezeket a jól-rosszul megírt tankönyveket, rájuk erőszakolják ezek elfogadását. Nem is beszélek 'arról, hogy azután miiven eredmények fognak jelentkezni akkor, amikor ezeket a tankönyveket ráerőszakolják az ifjúságra és ezeken keresztül nevelik az ifjakat. (Zsengellér József: És minden máso-