Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

Az országgyűlés képviselőházának 139. dik évben új kiadás!) Ebből a szempontból is bele kellene nyúlnunk a nevelés és oktatás kérdésébe és ezt a kérdést olyan formában kellene szabályoznunk, bogy hivatalos tankönyvíró szervezetet alakítsanak, amely általános nemzeti elvek alapján, a jövőt figyelembe vevő tankönyveket szerkeszt és ezeket az egységes könyveket bízzuk azután a nevelőkre, illetőleg az iskolákra. Ez feltétlenül szükséges, mert ezáltal igen sok zúgolódásnak vehetjük elejét. Tegyük hozzá, hogy ezek a zúgolódások teljesen jogosultak, mert amidőn a szülő azt látja, hogy gyermekének az idén ilyen könyvet, jövőre pedig már más kiadású könyvet kell vennie, akkor joggal háborodik fel azon, hogy miért nincs meg itt az erélyes kéz, amely ebbe a dzsungelbe bele tudna oyúlni. Szükségesnek^ tartom megemlíteni és itt minden célzatosság, minden él nélkül kívánok a dologgal foglalkozni, hogy Magyarországon nem ártana a nevelőképzést, a tanárképzést bizonyos katonai szellemmel telíteni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt a következőkre gondolok. Ha mi fontosnak tartjuk, mint ahogyan valamennyien fontosnak tartjuk, hogy azok, akik a nemzet haderejével, annak nevelésével és képzésével vannak elfoglalva, nemcsak szellemi, hanem fizikai szempontból is kifogástalanok legyenek, akkor ezt a szempontot azoknál is figyelembe kell vennünk, akik a szellemi neveléssel foglalkoznak. Egy gyakorlati példával kívánom megvilágítani a helyzetet, ami lehet kivétel, de olyan kivétel, amelyen érdemes gondolkozni. Gyakorlati tapasztalatok alapján beszélek, «wyrészt mint volt diák, másrészt mint tanár. Előfordult a pályámon, hogy egy fizikailag nem tökéletes, nyomorék tanár került a diákok közé. Egészen természetes dolog, — és én ezt biztosra veszem — hogy az ilyen ember lelkében valahogyan más kép alakul ki az egészséges szervezet munkájáról. Nem tudja teljesen megérteni azt. hogy az a gyermek tényleg élénkebb, mert minden porcikája ép és egészséges, bizonyos mértékig korlátozva van abban, hogy megértse annak a gyermeknek az élénkségét. Ö maga is érzi testi fogyatékosságát, ami nem bűn és amiről nem tehet. De mivel ilyen módón befolyásolva van, mivel bizonyos mértékig akarva-akaratlanul korlátozva van, éppen ezért az én véleményem szerint nem százszázalékos nevelő. Nem akarom az ő értéküket csökkenteni és nem akarom őket mea-bántani, ez a szándék távol áll tőlem, csak utalok arra, hogy ha a katonaság tisztikarát úgv állítjuk össsze, hogy az szellemileg és fizikailag is kiváló legyen, minden bírálatot kibírjon, akkor szerény véleményein szerint elengedhetetlenül fontos az, hogy a nevelői rendet is ilyen szigorú elbírálás alá vee-yük mindenféle vonatkozásban, ilven rostálásnak vessük alá. És ha tényleg adunk valamit a kulturális képzésre és adunk valamit arra,, hogy nemzeti kulturális értékeinket gyára nítsnk. akkor a nevelőket megfelelő anyagi előnyökhöz, illetőleg anyagi ellenszolgáltatásokhoz is juttassuk. Azt hiszem, e tekintetben nem kívánok megöl dhatatlant és olyat, ami nem halad a nemzeti érdekkel egy irányban. Általánosságban szükségesnek tartom az irányított egyetemi kiképzésit. Tegnap hallottuk a kultuszminiszter úrtól, hogy vannak fakultások, amelyek túlzsúfoltak, viszont hallottuk azt! is. hooíy vannak olyanok is, amelyeken «a hallgatók száma igen kicsi, Ezért ülése 19UO október 11-én, pénteken. 9á van szükség arra, hogy igenis irányítsuk az egyetemi kiképzést, ami annyit jelent, hogy állapítsuk meg elsősorban azt, mi a kultúrszükséglet, — mondjuk úgy, hogy gyakorlati kuliiúrszükséglet — amely a nemzet irányítása szempontjából elengedhetetlenül szükséges, vagyis állapítsuk meg azt, mennyi jogászra, bölcsészre, orvosra ós más egyeteni képesítésű ember re van szükségünk és mekkora az a tartalék, amely az időszakos kiesést pótolhatja és akadályozzuk meg azt, — ha kell, törvényes eszközökkel — hogy egyes fakultásokat ellep jenek, viszont más fakultásokon csak igen kevés hallgató legyen. Ennél a kérdésnél nem tudom a kultusz miniszter úr tegnapi kijelentésével száz százalékig azonosítani magamat, hogy jön majd olyan idő, amikor a ma még nem konjunkturális foglalkozások előnyösebb helyzetbe kerülnek, mert mi sohasem leszünk abban a helyzetben, hogy ifjúságunkat rá tudjuk nevelni arra. hogy »várj, majd te is sorrakerülsz«. Ez bizonyos mértékig megy, de a végtelenségig nem mehet. Ha tehát ma vannak elhanyagolt fakultások, akkor, igenis, kötelessége a kormánynak utánanézni annak, vájjon miért elhanyagoltak azok. Ha ezt megteszi, — mint ahogyan valószínűnek tartom, hogy szándékában van megtenni — akkor látni fogja, hogy legelsősorban is igen nagy százalékban azért néptelenek ezek a fakultások, mert gazdasági lehetőségei nincsenek, mert nem biztosítják semilyen eszközök és módozatok vagy csak igen gyéren, hogy ha az a hallgató elvégzi tanulmányait, akkor állásba is kerüljön. Ennek (tehát gazdasági okai vannak, ha pedig ilyen okai vannak, akkor tessék a kormánynak gondoskodni arról, hogy az ilyenirányú egyetemi képzés folytán keletkező hiányokat a gazdasági okok megszüntetésével pótolni tudják, tehát egyenlő arányban tudják biztosítani a minden egyes fakultásról kikerülő, s általában minden egyes foglalkozási ágba bekerülő alkalmazottak kenyerét, akik becsületes munkával foglalkoznak. Lehet, hogy egyesek szemében nem fontos, de én szükségesnek tartom megemlíteni — mert véleményem szerint megemlítendő körülmény — az egyetemi bajtársi egyesületek ügyét. Nem kívánok mélyebben belenyúlni^ a kérdésbe, csupán felszínesen említem, de éppen eléggé ahhoz, hogy lássuk, mi a teendő. Akik az egyetemen, a főiskolán tanultunk, valamennyien tapasztaltuk azt, hogy bizonyos megosztottság tapasztalható ma még nemcsak a nemzet társadalmi rétegei között, hanem â bajtársi egyesületek között i§. Ismerjük el azt, hogy ma még beszélünk társadalmi osztályokról, hogy ma még egyesek, akik a társadalmi osztályoknak jelenleg megállapított fokozatán, vagy létráján — mondhatnánk így — állnak, tehát a magasabb fokon állók vagy magukat oda képzelők, az alacsonyabb fokon állóval alig-alig, vagy csak leereszkedve érintkeznek. Ugyanakkor megállapíthatjuk azt is, hogy a bajtársi egyesületek különböző csoportjai ugyanezt a megosztottságot mutatják, náluk is ugyanazt látjuk, mert ahogyan a társadalorn megosztott, ők is megosztottak. Méltóztassék csak kissé jobban belenézni abba, hogy az egyes bajtársi egyesületek sokszor egymással szemben is milyen ellentétes ^álláspontot képviselnek, sőt még olyan bajtársi egyesület is akad és működik Magyarországon, amelynek