Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-111

Az országgyűlés képviselőházának 111, ülése 1940 június U-en, kedden. 69 • ténelmet élni, mert rendszerint idegen érdekekért véreztünk, s amig mi pusztultunk és véreztünk, addig mások a kultúrában és minden téren emelkedtek. És a hála, íme, itt Van, amikor a huszadik évfordulóhoz eljutottunk. Ez a Trianon, t. Ház, nem a magyar életerő gyöngülése volt, vagy talán a nemzeti szellem elhalása. Nem az hozta ránk a csapást, hanem csupán az, hogy a négyszázesztendős küzdelemben megfáradt nemzet pillanatnyilag annale a Habsburg-monarchiának az erejében bízott, amely mint gondolat alkalmatlanná vált a ,feltörő nemzeti-állam gondolat megerősödésével arra, hogy Közép-Európa népeinek átlogója legyen. A világháborúban nem a nemzeti gondolat, hanem a Habsburgok megújulni nem tudó és így korhadásra ítélt uralkodási rendszere kapott halálos sebet. Trianon óta a nemzeti gondolat, hála a magyar pedagógus-társadalomnak, annyira feltört, hogy ma ezzel a büszke nemzeti gondottal kérjük a magyarok Istenét és kiáltjuk bele a világba, hogy ez legyen az utolsó trianoni évforduló. Az az erős gondolat él ma minden magyarban, hogy az elkövetkezendő rövid idő alatt a Kárpátoktól az Aldunáig szétszórt hajával, de nem véres nomlokával, büszke, dacos magyar homlokkal ismét maga álljon a magyar. (Taps a szélsőbaloldalon.) Hogy ez a nemzeti gondolat élhet a magyar társadalomban, ez bizony elsősorban a magyar nevelő társadalom érdeme. Ha tudott Németország a német iskolamesterek segítségével egy olyan Sedant teremteni, amely megtörte Franciaország hatalmát és ha tudott a revons-gondolat Franciaországban olyan erőt kitermelni, amely viszont ismét Németországot törte meg pillanatokra, akkor a magyar tanítótársadalom is tudott nemzeti gondolatot erősíteni abban a magyar ifjúságban, amely ma büszke tudattal hirdeti, hogy több Trianon nem lesz. Kérdem, mi a nevelés, hogy rátérjek ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalására. Az emberi élet legősibb és legállandóbban ható jelensége. Isteni rendelés, hogy minden lényegében tökéletesedjék. Ez a tökéletesedési folyamat a nevelés és minden, ami ezt a folyamatot segíti vagy hátráltatja, a nevelés tényezője. Nem kívánok beszélni itt a felelős és felelő tien ^ tényezőkről. Az ember magasabbrendűségét és lényegbeli tökéletesedését az öntudatos lélek, a magyar ember magasabbrendűségét és lényegbeli tökéletesedését pedig az öntudatos magyar lélek biztosítja. Ha ennek az öntudatos magyar léleknek a kibontakozását vizsgáljuk és tudatos bírálattal figyeljük a múlt és a jelen nevelői rendszereit, észre kell vennünk, hogy ezek legtöbbjénél téves szempontokból kiindulva alakították ki azt az eszményt, amely a nevelési törekvés célját jelölvén meg az egész nevelői eljárást meghatározza. Meggyőződésem, hogy a legtöbb nemzet, így a magyar nemzet számára sem sikerült egy olyan nevelési rendszert kialakítani a múltban, amely a jelenen át a jövőben is időállóan tudjon megfelelni a nemzetnevelés mérhetetlen fontosságú feladatának. Nem sikerült pedig ez azért, mert az egész nevelésügyet, a nemzetek előrehaladását irányító nevelési eszményt helytelen szempontok alapján alakították ki. A mi nevelési rendszerünk régen megoldatlan. Nincsen benne semmi szerves egység, főleg nincsen benne m egyvonalúság, mert ugyanabból az iskolafajtából más-más világnézetű emberek kerülnek ki. Csak a napokban hallhattuk azt, hogy az egyik iskolában arra bírják rá a gyermekeket, hogy a franciákért imádkozzanak, a másikban arra, hogy az angolokért, a harmadikban pedig arra, hogy a németekért imádkozzanak. Amíg ez lehetséges, addig egyvonalúságról nem lehet beszélni. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Egyik sem lehetséges! Kérem a konkrét adatot írásban és akkor intézkedem!) Valahogyan olyan a mai nevelési rendszerünk, mint amelyet pillanatnyi hangulatok kielegítéisére alkottak. A momentán szükségszerűség döntő erővel irányította és irányítja ma is nevelési rendszerünket. Méltóztassanak csak áttanulmányozni a gimnáziumnál és a reálgimnáziumnál tapasztalható állandó kavarodásokat és akkor igazolva látjuk ezt a tételt. Ez az, oka annak, hogy amire egyes nevelő újítások a megvalósulás stádiumába kerülnek, megint újabb újításra van szükség. f Sokszor lefújják az egészet, kiadván a jelszót, hogy »vissza az egész«^ és ilyenkor az iskolák nem tudják, mit csináljanak. Nemzetünknek minden más nemzetnél fokozottabb mértékben életérdeke, hogy olyan nevelési rendszert alakítson ki a maga számára, amely időálló és nemzetvédő szerepének betöltésére alkalmas. Ilyennek a kialakítása pedig csak úgy lehetséges, hogyha a nevelési rendszert nem az esetleges szükség hatása alatt kialakult, összefüggés nélküli, részlet-nevelő intézmények teszik Iki, hanem ha a nevelési tervek számára helyesen megválasztott eszményhez igazodva céltudatosan teremtjük meg a nevelésnek egy szervas egységbe tartozó rendszerét, amely időálló eszmény minden korok magyar embérének követendő nevelési irányt adhat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy mi legyen az örök érvényű eszmény, az ideális cél, azt a mindenkori nevelési célkitűzés örök érvényű része adja. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel foglalkozzam. T. Ház! Az elmondottakból kivilágosodik, hogy a nevelés terén is rendszerváltozásra van szükség. Egy szerves, állandó és változó nevelői célkitűzés felé törekvő nevelési rendszer sürgős megteremtése igen fontos kötelesség. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Sokszor elmondották! Csináljuk is meg!) Kíséreljük csak meg megvizsgálni nemzetünk szellemi és anyagi állapotát, szomorúan kell megállapítanunk, t. Ház, hogy mind szellemi, mind anyagi téren igen-igen sok a tennivaló és nem túlzok, amikor azt mondom, hogy szociális téren is igen sok a tennivaló, de még több tennivaló van szellemi téren. Az elmúlt században a nevelés súlyos hibája éppen az volt, — amit előttem felszólalt képviselőtársain is említett — hogy a nevelésben a matériának, az anyagnak adta az elsőbbséget. A most kialakuló új Magyarország szellemi életében nem lehet vezető szerepe az anyagnak. Elég volt ezekből a liberális frázisokból, elég volt az egyéni törtetésekből, végre ma már a nemzet lelikét kell megfelelő magasságba emelnünk. Nem az a fontos, t. Ház, hogy a mi nevelési és iskolapolitikánk hogyan alkalmazkodik a francia Sorbonnehoz vagy más egyetemhez, hanem az a fontos, hogy azzal a nevelési politikával ebben az országban jó magyar katonákat és derék magyar anyákat neveljünk. Olyan szellemi arculatot kell kitermelnünk, amelyben a szétesésre még lehetőség sincs, amely olyan