Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-127

476 Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 19 UO július 5-én, pénteken. képviselő a cikk szerzője. Ennélfogva a vád tárgyává tett hírlapi közleményért Piukovich József országgyűlési képviselőt, mint szerzőt terheli a sajtójogi felelősség a St: 33. §-a ér­telmében. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hátóságtól érkezett, az összefüg­gés nevezett képviselő személye és a vélelme­zett bűncselekmény között nem kétséges, zak­latás esete nem forog fenn, javasolja a t. Kép­viselőházinak, hogy Piukovich József ország­gyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Kíván valaki a jelentéshez hozzá­szólni? (Meskó Zoltán jelentkezik.) Meskó Zol­tán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! Piukovich József képviselőtársunk egy cikket írt, amelyben sze­rény nézetem szerint jogos kritikát gyakorolt. Addig is, amig a harmadik zsidótörvény intéz­kedik, e keresztény-zsidó feljelentését kérem tárgytalannak tekinteni és Piukovich József képviselőtársunk mentelmi jogát nem függesz­teni fel. (Elénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Elnök: Kíván még valaki a jelentéshez hozzászólni?(Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztat­nak-e a mentelmi bizottság javaslatát magu­kévá, tenni? (Nem! Zaj.) Kérem azokat a kép­viselő urakat, akik a mentelmi bizottság ja­vaslatát elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Nem áll fel senki. — Élénk helyeslés és taps a képviselőház minden oldalán. — Felkiáltások: Egyhangúlag nem adjuk ki!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatával szemben Meskó Zoltán képviselő úr indítványát fogadta el, vagyis eib­ben az ügyben Piukovich József képviselő úr mentelmi jogát nem függesztette fel. Következik a mentelmi bizottság 345. számú jelentésének tárgyalása, Gál Csaiba képviselő úr mentelmi ügyéjben. vitéz Tóth András előadó urat illeti a szó. vitéz Tóth András: T. Képviselőház! A m. kir. államrendőrség budapesti főkapitánysága mellé beosztott ügyészi megbízottak vezetője 99/1940. szám alatt Gál Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a közlelkedésrendészet központi rendőri büntetőbíróság 7529/1940. számú megke­resése szerint nevezett képviselő ellen közleke­désrendészeti kihágás miatt büntető eljárást in­dított, mivel Budapesten 1940. évi május hó 20. napján a CD. 947. rendszámú személygépkocsi­ját, a Múzeum-kör út felől a Calvin-téren át a Vámház-körút felé vezetve, az üllőiúti villamos­kereszteződésnél a személygépkocsiját elővi­gyázatlanul állította meg, miáltal egy 61-es jel­zésű villamoskocsiba beleütközött akként, hogy személygépkocsijának sárhány ójia megrongá­lódott. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett az összefüír­gés nevezett képviselő személye és a vélelme­zett bűncselekmény között nem kétséges ugyan, de zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Kép­viselőháznak, hogy Gál Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Elnök: Kíván valaki a jelentéshez hozzá­szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vi­tát bezárom, a tanácskozást hefejezettnek nyil­vánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a mentelmi bizottság javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság ja­vaslatát magáévá teszi, vagyos Gál Csaba kép­viselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben nem függeszti fel. Elnök: T. Ház! Napirendünk anyagával végeztünk, ezért javaslatot teszek arravonat­kozólag^ hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 12-én, pénteken déli 12 órakor tartsuk, amikor is a további teendők felől fogunk határozni. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzá­járulni? (Igen! Nem! — Felkiáltások a szélsö­baloldalon: Van ellenindítvány!) Ellenindít­vány érkezett be gróf Serényi Miklós képviselő úr részéről. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ellenindítványt felolvasni. Boczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Nagyméltóságú Elnök Ür! A házszabályok 132. §-ának negyedik bekezdése értelmében az elnöki előterjesztésnek a napirendet megálla­pító része ellen ellenindítványt terjesztek elő és tisztelettel kérem, hogy méltóztassék 1940 július hó 6-ának délelőtt 10 órájára ülést ki­tűzni és annak napirendjére tárgyként fel­venni gróf Teleki Pál miniszterelnök úrnak a Magyar Élet Pártjában folyó évi július hó 2-án tartott és a kormány programmját érintő következő nyilatkozata alapján a bizalmi kér­dés felvetését. \­A heszéd következő része képezi a bizalmi kérdés tárgyát: »Törvényeink alkotásában jelentkező ne­hézségek következményei végrehajtásában is érezhetők. Itt van a zsidótörvény, melynek nem közérthető volta idézi elő azt, hogy köny t­nyű kijátszani, vagy olyan módokat találni, melyeket a törvény erkölcsi kijátszásának jel­lemezhetnék, ha nem is jogi kijátszásnak.« Miután az általam és Hubay Kálmán által benyújtott azon indítvány, hogy a magyar királyi minisztérium utasíttassék. hogy folyó évi augusztus 2-áig törvényjavaslatot, terjesz­szen, az országgyűlés elé a Magyarországon élő zsidók jogviszonyainak szabályozásáról, a mi­niszterelnök úr által megállapított jogbizony­talanság megszüntetését célozza, tisztelettel ké­rem az általam javasolt, következő ülés napi­rendjére a bizalmi kérdés felvetését és a fenti indítvány tárgyalását napirendre kitűzni. Mély tisztelettel, gróf Serényi Miklós s. k.« Elnök: A képviselő úr indítványa a ház­szabályoknak megfelel, ia szó őt illeti meg. Gr. Serényi Miklós: T. Ház! A második zsidótörvényről a miniszterelnök úr maga ál­lapította meg, hogy nem közérthető. Ha pedig nem közérthető, akkor rossz, ha pedig rossz, akkor sürgősen jobbat kell csinálni. Jelenleg a zsidók jogviszonyainak szabályozásáról csu­pán egy indítvány fekszik a Ház előtt és ez az általam és Hubay Kálmán által benyújtott indítvány. Mussolini amikor a fasiszta párt. uralomra jutott, két héten keresztül naponta 25—30 törvényt szavaztatott meg a képviselő­házzal. Gróf Teleki Pál miniszterelnök úrtól, tekintettel az eddigi tapasztalatokra, ennyit nem kívánunk. (Maróthy Károly: Sok lenne!) Ellenben követeljük, hogy a mai száguldó időkhöz mérten legalább egy törvényt tárgyal­janak le naponta. Ezért javaslom, hogy a leg­közelebbi ülés holnap, azaz szombaton délelőtt 10 órára tűzessék ki és annak napirendjére a bizalmi kérdés felvetésén kívül tűzessék ki az általam és Hubay Kálmán által benyújtott és a zsidók jogviszonyainak szabályozásáról szóló indítvány tárgyalása. (Maróthy Károly: He­lyes! — Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az elnöki napirendi indítványt szemben gróf Serényi Miklós képviselő úr napirendi indít-

Next

/
Thumbnails
Contents