Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-124

446 Az országgyűlés képviselőházának 12U- ülése 19UO június 27-én, csütörtökön. a legszegényebb falusi néprétegeket felemelje, magához ölelje, hogy magyar nemzeti öntudattal a nemzetcsalád testébe olvassza s hogy ennek a törvénynek, ennek a családvédelmi alapnak igen nagy feladatai lesznek a szívünk és lelkünk vágyai szerint hozzánk visszakerülendő, ott teljesen szétzilált területek rendbehozásánál, ebben a gondolatban örömmel fogadom el ezt a javaslatot. (Élénk éljenzés és taps a jobbotdalon.) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Bocsáry Kálmán. Elnök; Bocsáry Kálmán képviselő urat illeti a szó. Bocsáry Kálmán: T. Ház! A háború utáni magyar politikai életnek kimagasló vezére és lélekóriása, Gömbös Gyula 1932-ben a magyar társadalomhoz és elsősorban a nagy vállatok hoz felhívást intézett, hogy az ország nehéz helyzetére való tekintettel, a munkanélküliség ós a nyomor csökkentése érdekében hozzák meg a legnagyobb áldozatot. Tudjuk, hogy ennek eredménye a statisztikai adatok szerint körülbelül 5000 munkavállalónak munkához való jutása volt. A főváros akkori polgármestere, Sipőcz Jenő 1932-ben háromezer budapesti nagyvállalathoz intézett felhívást a karácsony közeledtével, hogy a kényszerű adószolgáltatásokon kívül járuljanak hozzá az ínségenyhítéshez, önkéntes adományokkal. A háromezer vállalat közül mindössze hetven válaszolt, ezek is összesen 1800 pengő értékű adományt juttattak a székesfővároshoz. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) A belügyminiszter úr 1936 telén felhívást intézett ugyancsak a magyar társadalomhoz, hogy a törvényszerű ínségadón felül áldozza nak a nyomor enyhítésénél. Ennek eredménye például Budapesten az volt, hogy az ittlévő takarékpénztárak és pénzintézetek, amelyek pedig 21 millió pengő nyereséggel zárták le az 1935-ös üzletévet, mindössze 50 ezer pengőt ajánlottak fel erre a célra, — viszont javasolták, hogy az összes banktisztviselők, tehát • a magánalkalmazottak fizetésük 1%-át szolgáltassák az ínségesek segítésére. T. Ház! Ezek a példák világosan mutatják azt, hogy a belügyminiszter úr javaslata az indokoláson túlmenően a legnagyobb kényszerű szükségből fakadt, mert nem lehet kétséges, hogy intézményesen, a törvény szigorával és eszközeivel kell biztosítani azokat a lehetőségeket, amelyek a mai államban, amelynek szociális államnak kell lennie, az együttélés feltételét és alapjait megteremtik. T„ Ház! A javaslat jelentőségével sokan foglalkoztak, méltóztassék megengedni, hogy néhány szempontot ebben a vonatkozásban én is megjelöljek. Az első, ami a javaslat egyik kimagasló és leglényegbevágóbb értéke, hogy elismeri azt, hogy a szociális gondoskodás állami feladat. Ügy az irodalomban, mint a gyakorlati közigazgatásban évtizedek óta folyik a vita, vájjon helyi, közületi és társadalmi fel adat-e a szociális gondoskodás, vagy ennek teljesítése elsősorban az állam kötelessége. Álláspontom az, hogy az állam szociális gondoskodása etikai szempontból elválaszthatatlan közösségben van az államnak azzal a kötelességével, amely a mindenkori rend fenntartásában nyilvánul. Azt a rendet, amelyet az állam mindenkor kötelességszerűen védelmez, elsősorbani azok veszélyeztethetik, akik a mindenkor fennálló rendnek elesettjei. Ezeknek az elesetteknek felemelése, ,a meglfelelő termékeny és áldásos munkaközösségbe való beállítása máskép, mint éppen az állam segítsége és az állam intézményes gondoskodása révén, el sem képzelhető. Hogy a szociális gondoskodás állami feladat, azt a gyakorlati szempontok is megokolják. Az indokolás ezekre rámutat. Nem kívánok ezzel részletesen foglalkozni, azonban méltóztassék megengedni, hogy felemlítsem a szociális gondoskodásnak azt az egyenlőtlenségét, amelyet a helyi és a társadalmi térre utalt gondoskodás igazol. Ez a helyzet pedig újabb szociális igazságtalanságot eredményez. A községek és a társadalmi szervek gazdagsága különböző, — de más a hozzáértés az ország különböző területein — egyik magasabbszínvonalú gondoskodást teljesít, mint a másik, aminek — ismétlem — újabb igazságtalanság és elégedetlenség a következménye. Nagyon helyesen mondja egyik kiváló szociálpolitikusunk: azt, hogy az állam megfelelően tölti-e be feladatát a szociális gondoskodás területén, sohasem az optimum, tehát a legjobb eredmény, hanem mindenkor a peszszimum dönti el, mint ahogyan egy lánc erősségét sem az összes szemek feszítőereje, hanem mindenkor a leggyengébb szem tartóképessége és ellenállóereje szabja meg. Azonban, ha a szociális gondoskodást ez a javaslat ~ nagyon helyesen — állami feladattá formálja át, amelynél az állami szerepnek a legfőbb irányításban, a szervezésben és az egyetemes ellenőrzés kényszerűségében kell megnyilvánulnia, ennél a működésénél az állam mégsem nélkülözheti a helyi szerveknek, tehát a törvényhatóságoknak, a községeknek és magának a társadalomnak azt a közreműködését, amely a közfeladat végrehajtásának helyességét és célszerűségét biztosítja. Es méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatban különösen utaljak arra, hogy ha — amint számos t. képviselőtársam felemlítette — a bajok tömkelege mutatkozik is eddigi szociális gondoskodásunk területén, kétségtelen, hogy pl. a keresztény felekezetek által végzett szociális gondoskodás az egyetlen, ahol tervszerűen, folyamatosan és céltszolgáló módon történik hivatásteljesítése abban a kis körben, amelyre a felekezetek anyagi erői kiterjednek. A római katolikus és a protestáns egyházak által ebben a vonatkozásban fenntartott különböző szervezeti erők, amelyek évenkint 10.000-— 12.000 elesett magyar család életszínvonalát emelték fel és mentettek meg az életnek, de mentettek meg különösképpen a lázongó nyomor kétségbeesésétől, magábanvéve olyan nagy értéket képviselnek, hogy ezek felhasználására a szociális alap gondolatvilágának végrehajtásánál kétségkívül gondolnunk kell. (Ügy van!) T. Ház! A javaslat második lényegbevágó jelentősége, hogy intézményes elrendezést ad. Ezzel a javaslattal végre ráléptünk arra a területre, amikor lényegéberi a. szociális állam első alapkövét tesszük le. A javaslat további jelentősége, hogy a társadalomban tudatossá teszi a segítés és a védelem gondolatát és annak kötelességét. A nyomor, a szegénység és az elesettség van, nem maga betegség, hanem csak tünete ennek. A betegség a tehetősek, a gazdagok érzéketlensége, lelkiismereti t felelőtlensége, profithajhászása és önzése. Kétségtelen, ha ez a javaslat belemegy a köztudatba és átalakítja magának a társadalomnak a szemléletét, akkor tudatossá fogja tenni a társadalom-