Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-124

428 Az országgyűlés képviselőházának 12U, téselk, másodsorban a város hazzájárulása, harmadsorban az ínség jár lilék. Amennyiben ebből a három jövedelmi forrásból sem volt fedezhető a szükséglet, az állam a hiány fedezésére segélyt nyújtott... {Zaj a szélsőbaloldalon. — Lili János: Itt jöttem be az ajtón, amikor...) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ínántsy-Pap Elemér: ... amely államsegély évenként változó volt és 2 és 4 millió pengő között mozgott. (Lili János újból közbeszól.) Elnök: Lili képviselő urat rendreutasítom! Inántsy-Pap Elemér: Ha a bevételi forrásoík egymáshoz való arányát vizsgálom, akkor az állapítható meg, hogy az évi bevételekből a városi hozzájárulásra 19% jutott, az ínségjárulékra 48—49% és az államsegélyre 26—27%. Ez azt jeyenti, hogy a múltban tulajdonképpen az egész ínségakció csaknem 50%-ban az ínségjárulékból fedeztetett, míg az államsegély a szükségletnek, illetve bevételi összegnek 25%-át tette ki. Rá kell mutatnom azonban arra is, hogy a városok az ínségakción felül jelentős szociálpolitikai tevékenységet is vonnak feladatkörükbe. Feladatkörükbe vonják és foglalkoznak a nyüt és zárt^ szegénygondozással és ennek keretében^létesítettek és fenntartanak szegényházat, szeretetotthont, hajléktalanok menhelyét, foglalkoznak: továbbá anya- és csecsemővédelemmel, ^ennek keretében napközi otthonokat és bölcsődéket létesítenek és tartanak fenn és lebonyolítanak gyermeknyaraltatási akciókat is. Foglalkoznak ezenkívül szüikséglakásos és kislakásos bérházak építésével; népszállók, népotthonok, népfürdők létesítésével. Ha ezeknek a nagyjelentőségű szociálpolitikai tevékenységeknek a nagyságát vizsgáljuk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a legutóbbi ^1939. évi városi költségvetésből kitünőleg a fővárosban az Összszükségletből 11"5, a törvényhatósági jogú városokban 12-5, a megyei városokban pedig 15% esik kizárólag szociálpolitikai tevékenységre. Amennyiben tehát a törvényjavaslat a városokra új terhet kíván hárítani az új rendszer bevezetésével, számolnunk kell azzal, hogy a várOiSok a jövőben csak úgy tudnak eleget tenni szociális kötelességüknek, ha az eddig rendelkezésre bocsátott összeg nemcsak hogy nem csökkentetik, hanem a törvényjavaslattal bevezetni szándékolt vármegyei pótadó hozadéka emeltetik a városok javára. Ennek hangsúlyozását azért tartom szükségesnek, mert a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a belügyminiszter úr a városok területén kivetett vármegyei pótadó hozadékát, illetve csak részben engedje át a városoknak. T. Ház! A városokra azért kívántam részletesen kitérni, hogy ezzel is bizonyítsam és hangsúlyozzam azt, hogy a városok fejlett és megfelelő szervezettel bírnak, amely szervezet alkalmas a szociálpolitikai r feladatoknak széles keretekben való megvalósításara. Ezzel szemben a vármegyék és inségakció keretén belül egyáltalában nem nyújtottak be költségvetést és az államsegély megállapításánál tulajdonképpen csak az volt €i vita tárgya, hogy az illető megye lakossága szenvedett-e elemi kárt és milyen mértékben, általában, hogy a megyében milyen mértékben jelentkezett az inség és további megfontolás tárgya volt az, vájjon a vármegye milyen szükség

: munkát tud végeztetni. Ezek szerint tehát ami szociális tevékenység -a vármegye feladatkörébe tartozott, az tulajdonképpen karitatív jellegű segélyezésben merült ki. Az inségakció keretét illetőleg elég csak annyira utalülése 1940 június 27-én, csütörtökön. nom, hogy míg a városok 11*5 milliót irányoztak elő, addig a vármegyék 2-3 milliót, amely összeg jelentékeny részben, államsegélyből fedeztetett; tehát kidomborodik ennek a javaslatnak a jelentősége abban is, hogy az utolsó év 13—14 milliós kerete helyett már ebben az évben 28 milliós keretben lehet a szociális szükségletek fedezéséről gondoskodni. T. Ház! Hangsúlyozni kívánom azt, — miként már előbb is említettem — hogy míg a városoknak van szociális szervezetük, addig a vármegyéknek nincs olyan szervezetük, amely, rendszeresen el tudja látni a szociális feladatkört, amennyiben tehát a törvényjavaslat be fogja vezetni az új rendszert, okvetlenül foglalkozni kell azzal a kérdéssel, nem lesz-e kívánatos a vármegye eddigi szervezetét átalakítani, vagy legalábbis a szövetkezeti forma keretében oldani meg ezt a kérdést. T. Ház! Üj feladatkör hárulván a városokra és a vármegyékre, vizsgálat tárgyává kell tennünk azt, vájjon a vármegye jelenlegi szerkezete és jelenlegi kerete elég rugalmas-e, szembe tud-e nézni ezzel az új feladatkörrel. Ebből a célból vessünk egypár pillantást a megye múltbeli szerepére, tegyük vizsgálat tárgyává az _ egyes korszakokat és vizsgáljuk meg azt, vájjon a megye minden időben tudott-e igazodni a kor szelleméhez, a kor eszméihez, a nemzet egyetemes érdekeihez. A vármegye első megjelenési formája — mint méltóztatnak tudni — a királyi vármegye, amely. a királyság számára tuljdonképpen gazdasági és hadicélokat szolgált. Szent Istvánnak, hogy az országot megvédhesse, haderőre volt szüksége. Ezt a haderőt a várszerkezetben elhelyezett várkatonák, az úgynevezett várjobbágyok alkották. Ennek a haderőnek fenntartására szolgáltak a várszerkezethez tartozó királyig birtokok. A várispánság, a várgazdaság élén állott — mint méltóztatnak tudni — a várispán, a comes, aki a vármegyei zászlóalj hadvezére volt és akinek béke idejében a katonai kiképzés volt a leg;főbb feladata. Az Anjouk vármegyéje demokratikus volt, amennyiben a megye közönsége a nemeseken kívül a telepesekből (a hospesekből), a birtokos jobbágyokból és a városi polgárokból állott. Polgáriasult volt a vármegye -annyiban, amennyiben a Szent István idejében katonai szerkezet teljesen polgári szerkezetű vármegyévé vált. Zsigmond király vármegyéje rendivé vált, ami azt jelentette, hogy teljesen^ kiszorult a vármegyéből a népies elem. Arisztokratikus is volt, amennyiben benne a főnemesség vitte a vezetőszerepet. Mátyás király vármegyéjét »a közigazság védelmezőjének« lehet nevezni, mert Mátyás király maga a comeseket, a vicecomeseket és a szolgabírákat a »közigazság védelmezőinek« tekintette. Törvénnyel megtiltotta azt, hogy a megyei ítélőszékek előtt fegyverrel jelenjenek meg a nemesek. Megszüntette a nagyobb birtokosoknak azt a jogát, hogy a megyei törvényszék hatósága alól magukat kivonhassák. A mohácsi vész után nagyjelentőségű az 1548. évi 70. tc„. amely elrendelte, hogy a vicecomest ne egyedül a comesnek, a főispánnak, hanem a megye konszenzusával egyetértőleg kell választani. Ez jelentette a megyei nemesi autonómia betetőzését, de egyúttal azt is, hogy a nemesség kezébe került a vármegye. Még csak azt említem meg, hogy majd az idők folyamán új alakulatként jelentkezett az