Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

408 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1940 június 26-án, szerdán. Több községből jöttek hozzám kisgazdák azzal a'panasszal, hogy X. Y. községi főjegyző ezt és ezt a juttatott gazdát előnyben része­sítette^ mert az megkapta a túlfizetés vissza­térítését, ő pedig nem kapta meg. Nagyon jól tudjuk, mélyen t. Ház, hogy az egyszerű falusi kisember nem tud a dolgok mélyére és velejére tekinteni, itt is csupán a külszínt nézte és a főjegyzőt (hibáztatta,- hogy kivételt tett közte és a szomszédja között. Éppen ennek érdekében nem győzöm eléggé ^hangsúlyozni, hogy a falu lakosságának békéjét a falusi jegyzővel szem­ben igenis szükséges megszilárdítani. Ezt aka­dályozza ez az egyáltalán nem célirányos ren­delkezés is v és ezért kérjük és követeljük ismé­telten a pénzügyminiszter és a földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltóságaiktól, hogy ezt a rendelétet olyanformán módosítsák, hogy azok is megkapják a túlfizetett ár-részletet, akik 1929 előtt fizették. Mélyen t. Ház, habár ez a kérdés nem or­szágos horderejű, mégis azokban a községek­ben, ahol ezek az egyszerű falusi kisgazdák hozzájutottak ezekhez a vagyonváltság-jellegű földekhez, bizonyos nyugtalanságot lehet ta­pasztalni, .olyanforma érzést, hogy ők nem egyenlő magyar adózó állampolgárok egy má sík magyar adózó állampolgárral. Mint előbb is ismételtem, a falusi jegyzőket állítják oda bűnbakul azok az egyszerű falusi kisemberek. Ha van is benne valami igazuk, ezt általáno­sítani nem lehet, mert igenis láttuk ennek el­lenkezőjét is. Tapasztaltam például Vecsés községben, thogy az illető jegyző úrban megvan a jóakarat arra, 'hogy ezeket a túlfizetett vé­telárrészleteket -szeretné a község kívánsága szerint rendezni, azonban — mint nekem em­lítette — ezt nincs módjában megtenni anél­kül, hogy az illetékes miniszter urak erre ren­delkezést (hoznának. Ha pedig nehezére esnék a magyar államkincstárnak, hogy készpénzt utaljon vissza, ezek a falusi kisgazdák — úgy tudom — mindannyian adófizetők a juttatott földjük után, kérem tehát, tessék olyan irányban rendelkezni, hogy ezeket a túlfizeté­seket' adójóváírás formájában juttassak ré­szükre vissza. Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az illetékes miniszter uraknak. , Következik Wirth Károly képviselő ur in­terpellációja az iparügyi és a belügyminiszter urakhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjek az interpelláció szövegét felolvasni. ­vitéz Miskolezy Hugó jegyző (olvassa): »In­terpelláció a m. kir. iparügyi és belügyminiszter urakhoz a munkásság fizetésének a drágaság miatt való rendezése tárgyában, különösképpen a fővárosi alkalmazottaknál. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a drágaság miatt a munkásság súlyos helyzetbe került, valamint arról, hogy a fővá­rosnál sem rendezik a munkásságnak a fizeté­sét, ahol erre semmi elfogadható indok nem le­het és még mindig az 1931-ben csökkentett mun­kabéreket kapja a főváros körülbelül 22.000 al­kalmazottja?! _, Hajlandó-e az iparügyi miniszter ur az egész iparban egy a drágasággal arányos mun­kabéremelést elrendelni! .;.; - ;'.";' •". Hajlandó-e a belügyminiszter úr a fővárosi alkalmazottaknál az 1931-ben elvont fizetésüket visszaállítani 1 ?« V .. .... ... Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. ->„,, -, ,•• •- Wirth Károly: T. Képviselőház! A munkás­ság helyzete a tartós drágaság miatt; amely uem csökken, hanem állandóan fokozódó ' ten­denciát mutat, mind súlyosabbá válik és miköz­ben a munkásság kétségbeesetten várja, hogy valami történjék sorsával, meg kell állapíta­nunk, hogy bár a kormányzatnak elsőrendű kö­telessége volna ez, mégsem történik semmi lépés ebben az irányban. Itt az országgyűlés hazában megállapíthatjuk azt, hogy már régen kellett volna valami intézkedést tenni, mert a drágaság körülbelül hat hónap óta állandóan fokozódik és a munkásság helyzete fokozódóan rosszabbodik. A munkásság most már ott van, — miután a legtöbb üzemet hadiüzemmé nyilvánították és azonkívül az árkormánybiztos is beleszól újab­ban a munkabérkérdésekbe — hogy szóhoz sem jut ebben az irányban. A munkásság nem elégedhetik meg azzal, hogy amikor a magyar munkás becsületesen odaáll a főnök elé és kéri, hogy emelje fel munkabérét, mert abból ő családját becsületesen eltartani nem tudja, akkor a főnök arra hivat­kozzék, hogy »hadiüzem vagyunk és nem tehe­tünk semmit«, hivatalos helyen viszont ezeket a kéréseket azzal utasítják el, hogy az árkor­mánybiztosságra hivatkoznak. A magam részé­ről kérem az iparügyi minisztert ebben a kér­désben, hogy az árkormánybiztossal üljön össze és vitassák meg a helyzetet, illetve állapítsanak meg százalékos kulcsot az elmúlt hat hónap drágulásával arányosan, azután pedig rendelje el, hogy ilyen százalékos emelést drágasági pót­lékképpen az egyetemes magyar munkásság ré­szére adjanak meg. (Helyeslés a szélsőbalolda­lon.) Szükségesnek tartom ezt sürgősen keresztül­vinni, mert éppen a mai időkre való tekintettel és a közeljövőben várható eseményekre való te­kintettel, kell, hogy a dolgozó társadalmat ! jobb, előnyösebb helyzetbe juttassuk ezen a té­ren, . ujYfV.íl Itt kívánom egyúttal felemlíteni a fővá­rosi munkások munkabérkérdését is. Amíg ugyanis az iparban, a kereskedelemben és a bányászatban hivatkozhatnak az illetékesek hadiüzemi mivoltukra és az árkormánybiztos­ságra, addig a Budapest székesfőváros üzemei­ben dolgozó mintegy 20—22.000 munkás eseté­ben erre nem lehet hivatkozni, mert a főváros tudtommal sem nem hadiüzem, sem nem tar­tozik az árkormánybiztos hatásköre alá. A fővárosi munkásság az 1931-ben végre­hajtott bér redukció ját, amely körülbelül 15 százalékos volt, mindezideig nem kapta visz­sza, ellenben a fővárosi tisztviselőknek 1931-berJ életbeléptetett ugyanilyen arányú fi­zetésredukcióját már hónapokkal előbb meg­szüntették. Nem azért kívánom ezt felemlí­teni, mintha a tisztviselőknek erre talán nem volna szükségük, vagy mintha nem lettek volna erre rászorulva, hanem igenis, az egyenlő elbánás elve alapján kérem, hogy a főváros­nál ne tegyenek különbséget a munkások és a tisztviselők között. Vagyis, ha a tisztvise­lőknek vissza tudták adni az 1931-b ! en elvont 15 százalékos fizetésrészüket, akkor r ezt a muüíkásságnak is vissza kell adniok éppen a drágaságra való tekintettel. (Budinszky László: Ez volna az igazi szociálpolitika!) A főváros munkáspolitikájára nagyon jel­lemző az a körülmény, hogy ha például egy kisfizetésű munkás a fővárosi házakban akar lakást kivenni, — és szerintem Magyarorszá­gon 1 minden munkást joggal megillet egy szo­ba-konyhás lakás — akkor azzal utasítják el, hogy nem látják anyagilag eléggé megalapo­" zottnak, illetőleg nem látnak garanciát a mun­» kás fizetőképessége tekintetében, hogy a meg-

Next

/
Thumbnails
Contents