Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

400 Az országgyűlés kepviselöhAzának az. (Egy hang a szélsőbaloldalon: így nem érdemes termelni!) Ismétlem, exportra szükségünk van, de akkor, amikor a belföldi 1 pengő 28 filléres cukorfogyasztási árral szemben az export-cukor kilóját külföldre visszük 12 fillérért, természetes, hogy ezt a differenciát valakinek itt bent az országban meg* kell fizetnie. (Matolesy Mátyás: Meg is fizetik! — Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mégpedig megfizeti a fogyasztó. (Keek Antal: Űgy van!) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Itt kell rámutatnom arra az antiszociális tényre, hogy amikor a kormány kényszerült — belátom, hogy kényszerült, mert a cukorhiány ikényszerítette rá — a cukor jegy _ bevezetésére, nem tett mást, mint egy statisztikát vett alapul, amelynek értelmében a vidék kevesebb cukort fogyaszt, mint a város. Nagyon kézenfekvő, hogy a vidék ebben a drága cukorban, amelyet még az exportráfizetés is terhel, nem tud fogyasztó lenni, pedig erre a cukorra az amúgyis nagyon rosszul táplált falusi gyermeknek és falusi népnek igen nagy szüksége van. Ha csak a cukor csontképző hatását veszszük is alapul, akkor is azon kellene lennie a kormánynak, hogy minél nagyobb mennyiségben fogyasszuk a cukrot itt bent, de különösen a gyermekek világában, kint faluhelyen. (Keek Antal: Jó üzilet most a cigányoknalk!) De állítsuk most szembe a termelést a fogyasztással. Azt tapasztaljuk, hogy a termelés terén évről-évre apadás mutatkozik, a cukorfogyasztás viszont emelkedik. Emelkedik részben a Felvidék visszatérése miatt, részben pedig azért, mert a kormány az év elején a cukor árát körülbelül 30%-kai redukálta. Ha már most szembeállítjuk a termelés csökkenésével a fogyasztás növekedését, természetesen még nagyobb mértékben megmutatkozik a cukorhiány. Ezek voltak azok a körülmények, azok az okok, amelyek arra kényszerítették a kormányt, hogy bevezesse a eukorjegyet. De elég helytelenül fogta meg a dolgot, mert a cukorjegy bevezetésével egyszerűen háromféle állampolgársági csoportot különböztetett meg az országban: (Pándi Antal: Első a zsidó!) egy fővárosi, egy vidéki városi és egy vidéki csoportot. Amíg a főváros fogyasztóközönsége havi egy kilogrammot kap, addig a vidéki városi lakosság félkilogrammot, a falusi ember pedig 30 dekagrammot. (Pándi Antal: En rosszabb állampolgár vagyok, mint egy zsidó! — Derültség.) Ez a rendszer először is megbélyegző és lealacsonyító arra a magyar emberre, aki nem kap ugyanolyan cukorjegyet, mint a városi polgár. (Pándi Antal: Pesten nem ihatom lkávét, mert nincs jegyem!) Másodszor kérdezem: miért értékesebb az a városi zsidó, mint az a hat- vagy nyolcgyermekes falusi paraszt, aki reggeltől estig dolgozik? (Mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Halmai János: A kontrasztoknak és anomáliáknak egész sorozata tapasztalható a cnkorjegyek helytelen bevezetésénél. Vegyük alapul például a vidéken lakó, de a fővárosban szolgálatot teljesítő egyének helyzetét. Ezek a vidékiek kevesebb, mint egyharmad kilogramm cukoradagra tarthatnak igényt. A családfő bejár Budapestre, tehát vagy a családját íosztja meg még attól a kis cukormenyiségtől is, vagy Budapesten egyáltalán soha nem gondolhat cukorfogyasztásra. ' '.&$', ülése 19UO június 26-án, szerdán. Nem látom biztosítottnak a befőzést. Nem a háziasszonyok szócsöve kívánok most lenni, de tény az, hogy a befőzés igen fontos, már a betegek szempontjából is (Ügy van! Űgy van! a szélsőbatoldalon.) és ezért erre nekünk igenis elő kell készülnünk és a kormánynak elő kell teremtenie az ehhez szükséges cukrot. Ezt azonban nem látom biztosítva, akkor, amikor a hatalmas és dicsőséges nagy háborúját viselő Németországtól kapunk kölcsön 3500 vágón cukrot mi, akik itt békében élünk. (Tóth János: À mi embereink munkálták meg Németországban! — Állandó mozgás jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak a magánbeszélgetéseket talán a Házon kívül elintézni. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Halmai János: Legyen szabad rámutatnom arra, hogy b cukorjeggyel kapcsolatos rendelkezés kitér ugyan arra, hogy a szülés előtt álló és szoptatós anyák idejében cukorhoz jussanak, de ez a bürokratizmus retortáján keresztül szinte a lehetetlenséggel határos. (Matolesy Tamás: Megnő a gyermek, amikorára kiutalják!) Alig tudja megszerezni az ehhez szükséges orvosi bizonyítványt és amikor már az orvosi bizonyítvány , kezében van. kisül, hogy cukor viszont nincs. Az anomáliáknak egész sorát tudnám felhozni, a pesti kávéházakban lejátszódó tragikus és tragikomikus jelenetektől kezdve végig egészen a kisipar cukorszükségletéig, amikoj a kávéházi főpincér a y életlenül otthonfelejtett cukor jegy ellenébein jóformán becsületszókat követel a vendégtől és ő is megkülönböztet szaeharinos és cukros vendégeket. Ezek mind anomáliák, amelyek szinte azt mondják, hogy ez az intézkedés szerencsétlenül Volt megfogva. (Matolesy Tamás: Ez így van! Balfogás volt!) Kéreui a miniszter urat, gondoskodjék idejében arról, hogy a befőzéshez és a szülőanyák részére szükséges cukor már most biztosítva legyen. (Egy hang a szélsőbalodalon: És a betegek részére!) Itt vegye Ifigy elembe azt, hogy még nem tudjuk, hogy az idei cukorrépatermés mennyi cukor gyártását teszi lehetővé és kérdés, hogy külföldről még egyszer hozhatunk-e be ilyen nagy kontingenst. Kérünk azután egységes cukorjegyet, amely nem, von válaszfalat a magyar polgárok k'özött és amely nem hat megbélyeg'zően magyar polgárokra, Kérem továbbá a miniszter urat. nyugtassa meg a cukorfogyasztó közönséget, hogy ezután az export és egyéb cukormanipulációk terén semmiféle visszaélést nem fog tűrni. Most ugyanis Vannak visszaélések. Cukor van. (Egy hang balfelől: Két pengőért.) A Dob-utca és a ghettó környékén 1;40—1'60 pengőért minden menyiségben jegy nélkül is előteremthető. Ez abszurdum. (Matolesy Tamás: Vidéken meg a cigányok . kereskednek vele!) A cukor helyettesítésére némileg alkalmas méz viszont egyenesen eltűnt a piacról. Az a bizonyos fürge fajta (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nevezzük csak meg: a zsidók!) ezt a bizonyos kormányintézkedést is nagyon jól ki tudia saját céljaira használni. (Vajna Gábor: Mondd meg őszintén: az izraelita! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Halmai János: Kérem tehát a miniszter urat, hogy ebbe a kérdésbe radikálisan nyúljon bele és a fogyasztóközönséget nyugtassa meg. (Taps a szélsőballoldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a miniszterelnök úrnak, Következnék Halmai képviselő úr második interpellációja, amelyet a földmívelésügyi miniszter úrhoz jegyzett be.