Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

342 Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 19 hO június 25-én, kedden. gaslatán akkor sem, ha egyébként meg volna bennük a jószándék. Mert itt sem elég a .jószándék. Hiába r van valakinek a legjobb szíve, ha> egyszerűen, nem tudja, hogyan és hol kell segítenie. Ezt akkor látjuk, amikor az ember egy tisztviselőnek megmutatja, nézd, kedves baráfom, ne sajnálkozzál ezen a szegény emberen, hanem fordulj

1 ehhez vagy a másik hivatalhoz és a dolgot egyszerűen el lehet intézni, segíteni lehet az illetőn. Akkor azután csodálkozik az illető. Ez azért van, mert nem kapott szociális képzést. Én helyeslem, a szociális munkát mint előfeltételt bizonyos hivatal betöltésére nézve. Itt ezonban tegyen szabad felhívnom a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy ezt a szociális munkát az arra kötelezettek elvégezhetnék ä mi nagy keresztény munkás és szociális szervezeteinkben, hiszen már esztendők óta működik, nagyon jól működik egy katolikus szociális képző. Hogy mennyire jól működik, erre vonatkozólag saját hatáskörében is tapasztalatokat szierezhet a belügyminiszter úr, mert úgy tudom, hogy a »Magyar a magyarért« keretében, amelyet átvett a belügyminisztérium, szintén sokan dolgoznak, olyanok, akik ebben a katolikus szociális képzőben kapták meg képzettségüket^ és úgy tudom, nagyszerűen beváltak, A képzéssel kapcsolatban tehát ez a katolikus szociális képző örömmel ajánlja fel a szolgálatait és kéri, hogy a belügyminiszter úr annakidején vegye majd figyelembe. A javaslat indokolása nagyon helyesen megbélyegzi a liberalizmust, azt a liberalizmust, amely a maga szabadversenyével és korlátlan önzésével a tömegeket a nyomorúság szélére taszította és a tömegnyomor láttán nem tudott mást tenni, mint hogy bizonyos karitatív segélyezésekkel próbált a nyomorban lévőknek itt-ott a hónuk alá nyúlni. Ez. a javaslat a karitatív segélyezéssel nagyon helyesen szem beállítja a messzemenően, tervszerűen, organikusan összefüggő, egységes szociálpolitikát. Amit ennek a kettőnek, a karitásznak és a szociálpolitikának egymáshoz való viszonylatáról mond, azt teljesen aláírom, nem tudom azonban helyeselni a javaslat indokolásának azt a reménykedését, hogy szociálpolitikával sikerülni fog megszüntetni a liberalizmus okozta szociális bajokat. Nem tudok pedig osztozni ebben a reménységben azért, mert az én felfogásom szerint a liberalizmusnak és a keresztény szociálpolitikának (elvei homlokegyenest ellenkeznek egymással. (Reibel Mihály: Tűz és víz!) Legfeljebb bizonyos kompromiszszumot lehet kötni a kettő között, lehet toldozni-f oldozni, lehet azt tenni, hogy a liberalizmus gazdasági rendszerének túlhajtásait lenyiesegetjük, körülkötjük keresztény szociális tanításunknak, elveinknek bizonyos kötésével, (Reibel Mihály: Nem sokat ér.) rárakjuk a flastromot, de gyökeres javítást elérni nem lehet. (Pándi Antal: Űj fát kell ültetni!)^ Igen, új fát kell ültetni. Éppen erre akarok rátérni. A liberalizmus^ a maga idején mint világnézet jelentkezett és a maga világnézetét totálisan keresztülvitte. A totalitás nem új szó, minden világnézet totalitásra törekszik, A liberalizmus is a maga világnézetét totálisan keresztülvitte az'zal, hogy a kereszténységet félreállította és egyéni Vallásnak deklarálta. Keresztülvitte a sajtóban és a színházban és nem akarom mondani, hogy a szervezésben is, hanem csak társadalmi téren, mert hiszen a közéokor társad-almi szervezését felrúgta, a társadalmat atomokra bontotta. Az állam egyedül volt és vele szemben volt m egyedek milliónyi atomja, de viszont a liberalizmus nem szervezte meg a társadalmat, hanem ezt az atomokra bontott társadalmat épp úgy, mint az egyént is, magára hagyta, odaadta neki az elvet, a nagy szabadelvűséget, hogy kiki boldoguljon úgy, ahogyan tud és ezzel egymásra uszította az embereket. Megszületett az »aki bírja, marja« elve. Bizonyos gazdasági fellendülést egy ideig ténylegesen hozott a liberalizmus, de utána ennek a következményeképplen megszületett a proletártömegek iszonyú nyomorúsága. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon. — Palló Imre: így lett a szabadságból szabadosság!) Nálunk — ezt még hozzá kell tennünk. — ez a liberalizmus azért is '' veszedelmes voît. mert a legrosszabb formájában jelentkezett egész Európában, tudniillik, ezt a liberalizmust nálunk nem magyarok, hanem zsidók honosították meg, (Ügy van! Úgy van!) vitték keresztül az egész vonalon és élvezték ennek a hasznát is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Talán ennek volt a következménye, — hogy tudniillik a legrosszabb formában kaptuk a liberalizmust — hogy a helőle való kiábrándulás is nálunk következett he legelőször, 1919/20-ban. Bekövetkezett a kiábrándulás és kétségtelen, hogy húsz esztendő alatt a keresztény politika eredményeket ért el. Hogy eredményeket ért el, azt csak azok nem akarjak elismerni, akik nem tudják azt, hogy egy UP| gyökeresedett és anyagilag is, hatalmilag is nagyon megalapozott világnézettel szemben. (Ügy van! Ügy van!) sőt a vezető rétegnek lelkébe átszívódott világnézettel szemben nem lehet máról-holnapra áttörést és gyökeres átfordulást csinálni. (Reibel Mihály: Még ma is...) Hiszen gondoljunk csak arra, hogy az egész magyar parlament liberális volt és amikor -bekövetkezett a nagy rádöbbenés, Eogy ez rossz, hogy valaminek jönnie kell, a keresztény jelszó megszületett, de ezt a keresztény politikát liberális beállítottságú, liberális szellemben nevelt emberek iparkodtak megcsinálni. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kurzusból!) Nem mondom, hogy helytelenül, de azért nem tökéletesen. (Ahonyi Ferenc közbeszól. — Zsámboky Pál: Miért kellett Amerikába irányítani a magyarokat? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Közi Horváth József: T. képviselőtársam, aki valamikor szociáldemokrata vezető volt, önmagáról tudja, hogy nem olyan könnyű egy világnézet láncait önmagáról lerázni. (Zsámboky Pál: Nem szégyen az!) Nem szégyenképpen mondom, csak azt mondom, hogy nekik is nehéz volt, akik 1919/20-ban kezdték keresztény politikát csinálni. (Zsámboky Pál: 1907 után vitték ki már véreinket. Nem vártak olyan sokáig.) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr. Ne méltóztassék párbeszédet folytatni. Közi Horváth József: Amint ad oculos demonstráltam, legújabb képviselőtársunk példája is mutatja, hogy nem olyan egyszerű átváltani egy egész lelkiséget, —amint mondani szokás: mentalitást — mert hiszen iskoláinkban» a szülői otthonban — merem mondani — az egész magyar intelligencia liberális szellemben nevelődött, ezt kapta az elemi iskolában, az egyetemen, az egész magyar közélet ezzel volt fertőzve. Már maga az a tény, hogy eljutottak a felismerésig, nagy eredmény voltes nagy eredményeket értek el húsz esztendő alatt.