Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-121

322 Az országgyűlés képviselőházának munkások szövetsége mond ki, az, hogy nem lehet egy napig sem tovább tűrni ezt a rendkívüli ellentétet és szakadékot, amely egy és ugyanannak ' a népnek, egy és ugyanabból a családból származó két magyarnak szociális gondozása között van. T. Ház! A mi nemzetiszocialista oldalról vallott felfogásunk az, hogy szerves, az egész magyar társadalmat felölelő szociálpolitikára van szükség (Keek Antal: Ügy van! Ez a lényeg!), és ennek legfőbb problémái ma — azt hiszem, ezekután, amiket mondottam, mindenki egyetért velem ebben, — a betegség és (szülés esetére szóló biztosításnak a magyar mezőgazdasági társadalomra való kiterjesztése; másodszor: a baleset és rokkantság esetére szóló biztosításnak a falu népére való kiterjesztése; harmadszor: a családi bérpótlék rendszerének a mezőgazdasági munkásságra való kiterjesztése (Maróthy Károly: Mióta mondjuk!); negyedszer: a minimális munkabérek és a munkaidő törvényes szabályozása a mezőgazdaságban; ötödször: családalapítási kölcsönök folyósítása; és végül az egykés családok vagyonának erőteljes igénybevétele az egyke elleni küzdelemben. Meggyőződésem, hogy az itt felemlített szociálpolitikai alapfelfogások szerint csak ezt a programmot és követelést lehet ma felállítani, mert azt látjuk, hogy a magyar társadalomban éppen a legkisebb jövedelmű, a legszegényebb, a leginkább rászorult magyar mezőgazdasági munkásság óriási tábora esik ki a szociális gondozás és gondoskodás alól. (Ügy van! Úgy van! half elől.) T. Ház! Azt hiszem, helyes nyomon járunk akkor, amikor a problémát így felvázolva megnézzük és megkérdezzük, vájjon a jelenlegi törvényjavaslat ezekből a problémákból, amelyeknek szerves megoldása emeli legjobban és legbiztosabban a falu életszínvonalát, mit old meg? Nem hiszem, hogy a belügyminiszter úr és az igen t. kormány fenntarthatónak vélné a jelenlegi állapotokat; nem hiszem, hogy helyeslik, hogy ha az egy és ugyanabból a családból származó egyik ember, aki a városba szakadt, megbetegszik, orvosi-, gyógyszer- és mindenféle ellátásban részesül, viszont testvére, akit a sors a magyar földekre sodort, aki a magyar ugart töri és egy életen át verejtékezik azért, hogy munkájából az egész magyar nemzet élete fakadjon, teljesen ki van taszítva mindenből és ha Isten betegséggel látogatja meg, akkor róla is az gondoskodik, aki felruházza a mezők liliomát, de a jó Istenen kívül senki. (Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nem egészen!) Kénytelen vagyok ezt itt megmondani és ha a belügyminiszter úr ez ellen tiltakozik (Keek Antal: Ha nincs egy jóbarátja, éhenhal!), akkor megkérdezem őt: van-e a magyar mezőgazdasági munkásság széles tömegének orvos- és gyógyszerellátása? Mi azt tapasztaljuk, hogy ha valamelyik szegény megbetegszik és van még otthon egy kis viskója, akkor arra rátáblázzák a kórházi költségeknek 400—500, sőt sokszor 1000 pengős tételét is (Ügy van! Ügy van! half elől) és egészségét, illetőleg családjának egészséerét csak kis viskójának vagy talpalatnyi földjének odaadásával tudja mearvásárolni. (Úgy van! Ügy van! — taps a baloldalon. — Szőllősi Jenő: Főleg a tanyán! — Keek Antal: Agyon vannak terhelve ezek a kis házak! Igenis így van, 'belügyminiszter úr! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő arak! Matolcsy Mátyás: Nagyon szeretném, ha a miniszter úr, aki ebben a, legkompetensebb, 121. ülése 19UQ június 24-én, hétfőn. ezeket a szörnyű sérelmeket orvosolná, vagy ha ezt nem teszi, akkor megcáfolná a mi nagyon szomorú, nap mint nap felmerülő panaszainkat. De tovább megyek: vájjon a kormányzat úgy érzi, hogy fenntartható az az állapot, hogy azok az emberek, akik a városokban a gyáripar keretében találják meg életlehetőségüket, akik a gyárak öntődéiben vagy esztergapadjai mellett dolgoznak, gyermekeik után megkapják a nevelési pótlékot, viszont ezeknek a testvére, aki a magyar földet túrja» egyáltalában nem élvezi ezeket a juttatásokat! (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Felteszem a kérdést: lehet-e különbség magyar és magyar között, lehet-e értékesebb tagja ennek a nemzetnek az. aki az esztergapad mellett dolgozik, mint az, aki az eke szarva mellett dolgozik? A mi meggyőződésünk az, hogy csak egyféle mértékkel lehet mérni. Es amikor a családi pótlék kérdését idehozom, akkor kérdem; vájjon ez a törvényjavaslat megoldja-e és milyen mértékig oldja meg mindezeket a kérdéseket és még számtalan más kérdést és sérelmet? A mi felfogásunk az, hogy ez a törvényjavaslat tartalmaz néhány jószándékú akarástDe most felolvasom, hogy a nagy magyar szociális problémák szerves megoldása mellett mit tartalmaz a javaslat. Az Alap feladata a következő (olvassa): a) a sokgyermekes családok intézményes támogtása; b) gondoskodás a gyermekvédelem feladatainak ellátásáról; e) a megélhetésükben veszélyeztetett... családok boldogulásának szerves megalapozása házhoz juttatás, kedvezőbb gazdasági viszonyok közé telepítés vagy egyéb gazdasági megsegítés ... útján; d) kellő, anyagi feltételekkel nem rendelkező, arra érdemes családok részére az anyagi eszközök biztosítása avégből, hogy az állam vagy más közület gazdaságpolitikai tevékenységének részesei lehessenek.« T. Ház! Ebben van összefoglalva a törvényjavaslat célkitűzése. Az indokolást is számtalanszor áttanulmányoztam, de egyetlen pontjában sem fedeztem fel azt, hogy az általunk felvázolt, sürgősen megoldandó magyar szociális problémákat ez a törvényjavaslat megoldaná. Egyet sem tudtam felfedezni. Mindössze egy ponton érintkezik ez a törvényjavaslat a nagy magyar szociálpolitikai követelésekkel és ez a családi bérpótlék kérdése, de ennek sem törvényes, pontos, félreérthetetlen megoldásáról beszél, hanem csak azt mondja, hogy a sokgyermekes családok intézményes támogatása lesz a feladata ennek a törvénynek. Az indokolásban pedig errevonatkozólag csak az áll, hogy az Alap elsősorban a családvédelmet szolgálja, az Alap feladata lesz, hogy a sokgyermekes földmívescsaládokat gyermekeik útján támogassa. Ez az egyetlen pont, ahol találkozunk. De mi nem ezt a megoldást keressük, mert én nem tudom ebből a törvényjavaslatból kiolvasni például azt, hogy mit jelent ezeknek a sokgyermekes családoknak gyermekeiken keresztül való támogatása; egy szó sincs a törvényjavaslatban arról, hogy mit nevezünk sokgyermekes családnak, a 6, 8, vagy 10 gyermekes családoknál kezdődik-e valamiféle támogatás bevezetése. T. Ház! A mi felfogásunk az, hogy itt nem egyszerű támogatásról van szó karitatív vagy egyesületi útoin, vagy —- ahogy a törvényjajvaslat célozza, — vármegyei népjóléti szövetkezetek által. Nekünk az a felfogásunk, hogy ugyanúgy, ahogy az iparban megoldót-