Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-121

Az országgyűlés képviselőházának a megélhetésükben Veszélyeztetett egyének átmeneti megsegítése céljából úgynevezett nyomorenyhítő akciókat, később inségenyhítő tevékenységet szerveztek.« Haladást csupán abban látunk, hogy az 1922:1. te. 29. §-a ennek a tevékenységnek anyagi eszközeiről is gondoskodik, amennyiben felhatalmazza a népjóléti és munkügyi minisztert, akiről e jogkör később a belügyminiszterre szállt, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértve a törvényhatóságokban és községekben (városokban) díjaknak és járulékoknak szedését rendelhesse el. A nyomor-, illetőleg inségenyhítő tevékenység az első években csak segélyezési akció maradt. Később a munkaképes egyének segélyezése munkaszolgáltatás ellenében történik. Ellenszolgáltatás nélkül a továbbiak folyamán már csak a munkaképtelenek és a betegek jutnak támogatáshoz. De az ilyen célra fordított jelentékeny Összegek — 1937-ben például 14,965.600 pengő — még így sem töltik íbe társ dalompolitikai rendeltetésüket. Mert az inségenyhítés folyamán végeztetett munka mind eredményeiben, mind neVelő hatásában távolmaradt a helyes társadalompolitikai törekvés szolgálatától. Túlságosan egyéni, akciószerű és karitatív jellegű volt. És mondjuk meg végre azt is, hogy tulajdonképpen a marxi szocializmus ideológiájának egyik vetületeként, öntudatlanul átvett és észrevétlenül ittmarad hatásaként jelentkezett. Kifejezetten a szociális problémák megoldása és az ahhoz szükséges anyagi fedezet előteremtése éppen másfél évtizede foglalkoztatja kormányainkat, az egyházakat, sőt az egész magyar társadalmat is. A megoldásra irányuló első törekvések az egyke kérdésével merülnek fel. A társadalom részéről mar 1921 őszétől, Széles Sándor református lelkész »Magyar Fajmentés Misszió«-jától kezdve történnek jószándékú kezdeményezések. Antal Géza dunántúli református püspök 1925 november 10-én már felterjesztést intéz a miniszterelnökhöz, amelyben az 1924 novemberében vele folytatott beszélgetésre hivatkozva az egykével kapcsolatos törvényhozási intézkedést kér és egy központi tanácsadó szerv létesítését sürgeti. A miniszterelnök hajlandó is egy ilyen központi hivatalos szerv felállítását megfontolás tárgyává tenni, de az ügy érdemi előkészítését a népjóléti és munkaügyi miniszterre bízza. akinek szakelőadója, Kádár Levente miniszteri osztálytanácsos, jelenleg belügyi államtitkár, meg is kezdi a kérdés alapos és igen széleskörű tudományos, valamint összehasonlító tanulmányozását. Félév múlva, 1926 május 19-én Láng János nemzetgyűlési képviselő indítványára a nemzetgyűlés utasítja a népjóléti minisztert, hogy az egykének, mint pusztító népbetegségnek meggátlására terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé. Augusztus 14-én Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága ír fel a népjóléti miniszterhez ugyanilyen értelemben. Feliratát szinte valamennyi törvényhatóság lelkesedéssel teszi magáévá és külön felirattal támogatja. Hosszas tárgyalások után 1927 március 12-ére a kívánt javaslat — 21 szakasszal — el is készül. Címe: »A sokgyermekes családok segélyezéséről«. Három fejezete az »Országos Gyermeksegítő r Alap« '—'• 15 szakasszal —, »A munkások családi pótléka« és az »Átmeneti intézkedések« címet viseli. Vagyisaz egyke pusztításával szemben való védekezés negatívumából már ekkor a pozitív családvédelem törvényes szabályozása látszott helyesnek és egye121. ülése 1940 június 24-én, hétfőn. 309 dül célravezetőnek. Àz Alap gondolata is megvan. Bevételeiről a javaslattervezet érdekes intézkedéseket foglal magában. Többek közt — bizonyos esetekben — &gy örökrészt kívánt az Alapnak juttatni. A harminc éven felüli nőtleneket, a gyermektelen és az egy-gyermekes házasokat évi 3000 pengő jövedelemig 20, 10, illetve 5 pengő gyermeksegítő adóval sújtotta volna, ami az 1920-as népszámlálás adatai szerint és a fokozatosság figyelmen kívül hagyásával is évi 7 millió pengőt, a mai napig 91 millió pengőt jövedelmezett volna. »E törvényjavaslat-tervezet azonban — mint a mostani javaslat indokolása mondja — nem volt a törvényhozás elé terjeszthető, mivel az

1 időközben felmerült kérdések a törvényihozás és a kormány munkáját teljes mértékben igénybe vették.« Időközben Huszár Károly képviselőházi alelnök interpellál a miniszterelnökhöz. Gróf Bethlen István válaszában elismeri az egyke kérdésének szomorú jelentőségét s törvényhozási szabályozásának szükségességét. A miniszterelnöki megnyilatkozásra hivatkozva Heves vármegye közigazgatási bizottsága 3928 január 10-én tartott üléséből sürgető feliratot küld a népjóléti miniszterhez. 1928 február 20-án Vas vármegye kezdeményezésére megint majdnem valamennyi törvényhatóság felír a kormány tagjaihoz. 1928 szeptember 14-én Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék törvényhatósági bizottsága gróf Esterházy Móric volt miniszterelnök indítványára elrendeli az egyke adatainak összegyűjtését. Az eredményt 1930 április 8-án — törvényes intézkedés sürgetésével —• a kormányhoz is felterjesztette. Közben a Magyar Gazdaszövetség, az Országos Stefánia Szövetség, a Magyar Anyák Szent .Istvánnapi Bizottsága, az Actio Catholica, a Magyarhoni Evangélikus Egyetemes Egyház egyetemes egyházi és iskolai felügye

: lője, a közegészségügyi és társadalompolitikai országos értekezlet, a Magyar Vöröskereszt Egylet szociális osztálya és annak 1932 májusában rendezett magyar családvédelmi kongresszusa sürgeti az egykével kapcsolatos törvényes intézkedések megtételét. Ezeknek törvényhozási előkészítését azonban a miniszterelnökség tartotta fenn magának. De azért azt nem lehet mondani, hogy mégsem történt semmi. Találóan- mutat- rá a miniszteri indokolás, hogy ezeknek az éveknek során alkotta meg a törvényhozás a családvédelem szempontjából is nagyjelentőségű törvényeit. A belügyminiszter úr pedig hozzálátott a különböző szociális és családvédelmi tennivalók tervszerű elvégzéséhez. Mert mind a társadalom tevékenysége, mind a törvényhozás munkája során elméletig és gyakorlati szempontból egyaránt kétségtelen megállapítást nyert az a tény, hogy egyrészt az egyke és a szociális viszonyok közt szoros összefüggés mutatkozik, másrészt a szociális és családvédelmi szempontból feltétlenül kívánatos és szükséges rendszeres munkát a már meghozott intézkedések sem tudják maradéktalanul biztosítani. Egyre jobban erősödik az a helyes felismerés, hogy a társadalmi kérdések megoldásához a rendelkezésre álló erők egyesítése a cél eléréséhez következetes és tervszerű munka. ebhez viszont kellő körültekintés, nagy szaktudás, valósággal tudományos felkészültség,^ valamint egységes társadalomszemlélet szükséges. vitéz ijákfai Gömbös Gyula már 1932 októ47*