Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-118

280 Az országgyűlés képviselöhácmia\ keverik a politikát és hogy az illetőt mentesítsék a következmények alól, pedig amnesztiát, pertörlést vagy egyebet is lehetett volna csinálni és nem kellett volna a törvényt megsérteni, a csendőrséget megalázni, megszégyeníteni, azt mondják, hogy ebben az esetben az eljáró csendőrség, amely szuronyosan jelenik meg az egyik nemzeti szocialista nyilaspárti vezető lakásán és keres egy volt belügyi államtitkárt, nem volt fegyveres erő, ez csak az illető közeg közvetítője volt. Olyan kisbíró-féle volt. Hogy szuronya volt, az valószínűleg csak véletlen, a nagyobb dísz kedvéért öltöttek egyenruhát magukra ezek a közvetítők. Én nem jártam a jogi egyetemre, katonai akadémiát végeztem, de ott is tanultunk kivonatosan jogot; már ott megtanultam azt, amit az ügyész úr, úgy látszik, a doktori diplomája után sem tud, mert azt mondta, hogy a csendőrség nem kiegészítő része a fegyveres erőnek, hanem csak akkor válik azzá, ha az állítólagos bűnöző ellenszegül. Amikor tehát a szuronyt beledöfi valakibe, akkor a véderő kiegészítő része, de addig csak egy közvetítő volt. Nagyon örülök annak, hogy a törvényjavaslat meghatározza, ki a közhivatalnok, de a gyengébbek kedvéért — és itt a gyengébbek nem a köznép, nem az egyszerű nép, hanem azok, akiknek hivatásuknál fogva kellene ezt tudniok — tessék kifejezésre juttatni, hogy a csendőrség is közhivatal. Itt csak katonaságról méltóztatik említést tenni. Ez érthető, hiszen az igazságügyminiszter úr nagyon jól tudja, hogy a csendőrség a fegyveres erő kiegészítő része, de nem árt, ha a gyengébbek kedvéért többet mondunk, hogy jobban megértsék. Utóvégre minden törvényt úgy kell megszerkeszteni, hogy a legegyszerűbb ember, tehát a szolnoki ügyész úr is, megértse. (Derültség.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék ezt a személyeskedést lehetőleg abbahagyni. Meskó Zoltán: Alávetem magam az elnök úr rendelkezésének, de tessék elgondolni, hogy az ember ilyen »közvetítőket« kénytelen maga előtt látni. Most tökéletesen magam előtt láttam ezeket a közvetítőket és bizony kifakadt belőlem egy kissé az igazság. Nem érdekes, hanem szomorú jelenségek ezek. Én éppen tegnap mondtam, hogy itt a Házban szoktam radikálisabban beszélni és odakint, — erre tamiim vannak a képviselő urak között — amikor kint járok a kerületekben, egészen másképpen beszélek, ott igyekszem megnyugtatni az embereket, mert én nem izgatni megyek oda. (Helyeslés jobbfelől.) De akkor itt igenis radikálisan és becsületesen meg kell mondanom véleményemet. (Helyeslés a jobb- és baloldalon és a középen.) Ugyanitt történt az, hogy 11 becsületes, büntetlen előéletű, a falusi életben szerepet játszó, vagyonos kisgazdát állítottak bíróság elé tiltott toborzásért. Ez az ügyész, aki nem tudta kitalálni, hogy a csendőrség a fegyveres erőhöz tartozik, törte a fejét, hogy mit csináljon. Végre nagy okosan kisütötte, hogy a trianoni szakasz szerint nem szabad toborozni. Szegény Bernát Imrével és társaival tehát még egyszer megkóstoltatták a trianoni szakaszt és eljárást indítottak ellenük. Nem az a célom, hogy fel álljak és védjek valakit, de őket a törvényszék felmentette. Erre felcitálták ezeket másodszor a Táblára. Meg kellett jelenniök csak azért, hogy tudomásul vehessék: bizonyítást rendeltek el és már mehettek is vissza. A törvényszék másodszor is felmentette őket. En interveniáltam, hogy ilyen szakasz 118. ülése 19 W június 14-én, pénteken. alapján nem szabad magyar ember ellen eljárást indítani, hogy amikor Trianon már szövetségeseink kezében van, akkor ilyen törvényt nem szabad alkalmazni. Közben törölték ezt a rendelkezést, de akkor még érvényben volt. Másodszor is fel kellett tehát menniök ezeknek a becsületes embereknek az árvíz sújtotta vidékről; amikor minden krajcárra otthon van szükség, amikor ilyen felesleges utazgatásokra nem telik. Az ügyészség azonban nem volt kapható^ rá, hogy a vádat elejtse, amikor pedig már két felmentő törvényszéki ítélet volt. Bocsánatot kérek, az ilyen ténykedés nem a lelkek megnyugvását szolgálja. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek becsületes, tisztességes és mind büntetlen életű magyar emberek voltak. A zsidó sajtó nagyon ki szokta színezni, hogy a vádlottak közül az egyik lopott, a másik csalt, a harmadik sikkasztott. Ebben az esetben azonban örült a lelkem, amikor ott állottam mellettük, amikor mind a tizenegynek a nacionáléját felolvasták. Büszkén mondták: kisgazda vagyok, büntetlen előéletű vagyok, vagyonos vagyok. Tehát nem az elesett nép, nem a forradalmár típus tagjairól, hanem nemzetfenntartó, törvénytisztelő emberekről volt itt szó. Mélyen tisztelt Igazságügyminiszter Ur! Kénytelen voltam ezeket az ügyeket a Ház elé hozni, hogy tisztázzuk végre a fogalmakat. Tessék olyértelmű utasítást adni az ügyész-, ségnek, hogy akik a nemzet ellen vétenek, azokat a falhoz kell állítani, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) de aki ártatlan embereket minden kicsinységért meghurcol, az megbontja azt a nemzeti egységet és nemzeti szolidaritást, amelyre ma mindenkinek szüksége van és aki ezt teszi akár ezen, akár a másik oldalon, az himpellér ember, mert ma nagy nemzeti összefogásra van szükségünk (Èïénk helyeslés és taps.) akkor, amikor az ország nehéz helyzetben van. (Szöllősi Jenő: De csak az igazság mellett lehet összefogni) Ezt most már tisztáztuk. Én mindenesetre a lapokban részletesen le fogom hozatni beszédemnek ezt a részét vagy külön kinyomatom és tiszteletpéldányként megküldöm a szolnoki ügyészségnek. (Derültség és taps.) T. Képviselőház! Van egy másik kérdés, amellyel szintén foglalkozni szeretnék s ez az árdrágítás kérdése, mert ez is éppen úgy, mint azoknak a cselekménye, akik árut rejtenek el és mint a szabotázs, stb. szintén beleillik a szakaszba. A világháborúban az volt a szokás és minden háborúban úgy van, hogy azt, aki a municiót eldobja, vagy elrejti azért, hogy az ellenség ellen ne lehessen felihasználni, vagy aki megszökik kötelezettsége elől, könyörtelenül agyonlövik. Ezt helyeslem, mert nem tehet mást a hadvezetőség, hiszen máskülönben a kór, a fertőzés tovább terjed, de mint ember igenis tudok erre mentséget felhozni; az illető tudniillik ezt sokszor gyávaságból teszi, már pedig én a gyávaságot — híres professzorok mondják ezt — veleszületett lelki betegségnek minősítem, de mégis azt mondom, hogy még az ilyenekkel szemben is meg kell ezt tenni azért, hogy elriasszuk a többieket, akik nem lelki betegségből tesznek ilyet, hanem druckeoerger-módszerrel dolgoznak. Mondom, nagyon helyesnek tartom ezt, de ha így járunk el kint a harctéren és itthon a kaszárnyákban a katonás nevelés, a fegyelem, a szubordináció alapján, akkor kétszeresen így kell eljárnunk