Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

12 Az országgyűlés képviselőházának 109. Ugyanakkor azonban kénytelen vagyok hangsúlyozni azt is, hogy sokkal több áldozatot kell hoznunk, sokkal töblb áldozatot kell hozni az állami költségvetésben és a tárca keretén belül is, mint amennyi most elő van iránvozvn ezekre a célokra. Tudniillik, ha ezen a »reálpolitikai« alapon nézzük a kérdést és fokozatosan kívánjuk bevezetni a nyolcosztályú oktatást, de minél kevesebb kiadással akarjuk bevezetni, semmi esetre sem lehet jó eredménye a dolognak. Egyelőre alternatív tankötelezettséget állapít meg a törvényjavaslat. Mit jelent ez? Azt, hogy éppen azokon a helyeken, ahol idáig is különböző típusú iskolákba mehettek azok. akik az elemi iskolából tovább kívántak haladni, a városi helyeken módjukban áll az isiskolafenntartóknalk, a rendszerint vagyonosabb vagy kedvezőbb gazdasági viszonyok között lévő városi közületeknek ezeket a nyolcosztályos elemi iskolákat bevezetni, ezeken a helyeken lehetett keresztülvinni az iskolák túlzsúfoltságának megszüntetését is. Idáig azoniian éppen tömegeinknek az iskolái, tehát falusi iskoláink r nem voltak abban a helyzetben, hogy a túlzsúfoltságot megszüntessék, akár községi, de különösen pedig, ha felekezeti iskolák voltak. Éppen ezekben az iskolákban a legnagyobb a tantermek túlzsúfoltsága, óriási számú növendék esik egy-egy tanítóra és ezeknek az islk|oláknak a felszerelése sem megfelelő. Éppen ezért nem alternatív megoldásokkal és nem hosszú időre terjedő bevezetéssel 'kell ezeket a kérdéseket megoldani, hanem a dolgoknak valóban a gyökerét kell felfednünk és olyan nagyszabású reformokat kell keresztüivinnünk, amelyet mindannyian kívánunk ési várva, várunk. T. Ház! Itt csak egy szempontra szeretnek még reámutatni. A nyolcosztályú iskolák bevezetésének súlyos akadálya az iskolák túlzsúfoltsága. Engem elsősorban a vidéki iskolák helyzete és a vidéki felekezeti iskoláknak a kérdése érdekel. Egyik tanügyi lapunknak, a Nép/tanítók Lapjának 1939. évi 20. számában egy arra illetékes magyar tanügyi férfiú tollából komoly szakcikk jelent meg, amely az egyházaknak a nyolcosztályos iskolához való viszonyát tárgyalja és felveti azt a kérdést, hogy milyen helyzet elé állítja iskolafenntartó egyházainkat a nyolcosztályos iskola bevezetése. Megállapítja a cikk, —- igen helyesen — hogy az egyházaki aktív részvétele nélkül keresztyén nemzeti népoktatási reformot keresztülvinni nem lehet, ez elképzelhetetlen, sőt egyenesen lehetetlen. A magyar művelődés jellege egy évezreden keresztül keresztyén volt és lehetetlen, hogy amikor legszélesebb tömegeinkhez kívánunk művelődési anyagot eljuttatni, akkor azokat a szolgáló kezeket, azokat a szolgáló egyházakat félreállítsuk az útból, amelyek erejük ^ minden megfeszítésével teljesítették kötelességüket a vidéki magyar tömegek iskoláztatásával. Természetes, hogy nemcsak ez a történelmi tradíció vezet bennünket, amikor a hitvallásos iskolák rendkívül fontosságát hangsúlyozzuk, hanem az is, hogy valláserkölcsi műveltséget felekezeti iskolák nélkül adni egyszerűen lehetetlenség. Ha megnézzük, hogyan állunk a felekezeti iskolák terén statisztikai szempontból, megállapíthatjuk, hogy nevelői intézményeinknek több mint a fele, pontosan 66%-a felekezeti jellegű. A tanítók 55%-a van felekezeti iskolákban alkalmazva, a tanulóknak peiMése 19 W május 30-án, csütörtökön. dig 62%-a jár felekezeti iskolákba. A katolikus jellegű iskolákra 40% esik az iskolák számából, a tanítókból 35%-kai részesülnek, a tanulókból pedig 39%-kai. A református iskolákkal kapcsolatban csak abszolút számokat mondhatok: ezek száma 2548 tanterem, amelyek közül 1006 tanterem túlnépes. Ez azt jelenti, hogy a mi református iskoláink 40'8%-ában túlnépes a tanterem, tehát a nyolcosztályú iskolát egészen komoly áldozatok meghozatala nélkül bevezetni nem lehet. Olyan tanterem, ahol a tanulók száma egy tanteremben 60 és 80 között van, 815 van, olyan, amelyben a gyermekek száma 80—100, 176 van, százon felüli tanulólétszámmal pedig 36 tanterem van, Azt jelenti ez, t. Ház, hogy ha mi, magyar reformátusok, ezekben az időkben, amikor súlyos milliókat áldoztunk népoktatásügyünk fejlesztésére, nem tudtuk a túlzsúfoltságot megszüntetni ezekben a rendkívül nehéz és válságos időkben, a századokon keresztül felelősséget hordozó és áldozatokat viselő magyar reformátusság nem tudja megszüntetni ötesztendős terminus alatt sem ezt a túlzsúfoltságot és nem tudja a még külön áldozatokat kívánó nyolcosztályú népoktatást iskoláiba bevezetni. És mivel a legnépesebbek ezek a vidéki felekezeti iskolák, ez azt jelenti, hogy ezeknk a túlzsúfoltsága is a legnagyobb. Ha időnk volna például a budapesti iskolákkal benépesültség tekintetében összehasonlítani vidéki, tanyai iskoláinkat, akkor rá kellene döbbennünk arra, hogy a fővárosi iskolák és a vidéki népiskolák tanítóval és tanteremmel való ellátása és a tömegek iskolázottsága tekintetében milyen óriási különbségek vannak. Vagy ha például lemérné egyszer már valaki, hogy itt Budapesten mennyit költ a főváros és az állam a fővárosi népiskolákra és általában a fővárosi iskoláztatásra és ugyanennek arányában menynyit tud költeni a vidék és a vidéki keresztyén egyházak az iskolák ellátására, ugyanezt a különbséget látnánk. Az előbb általam említett cikk azt mondja, hogy az egyházak ne panaszkodjanak, mert komoly panaszokat nem is tudnak felhozni a mai kultuszkormányzattal szemben. Mi nem panaszkodunk, de mély tisztelettel a leghatározottabban le kell szögeznünk azt, hogy mielőtt reformot hozunk, először közös megegyezéssel és baráti módon — mert az államnak nincs olcsóbb, iskolája, mint a felekezeti iskola — üljünk le és állapítsuk meg, mik azok a legsürgősebb tennivalók, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kor által megkívánt modern színvonalra emeljük a felekezeti iskolákat is, és azután támasszuk ezekkel az iskolákkal szemben a törvényjavaslatban lefektetett újabb igényeket. Alapkifogásainkat a következőkben tudom összegezni. Az 1848:XX. te. meghozatalától egészen az 1908:XLVI. tc.-ig fokozatos jóindulatú megnyilatkozást látunk a kormányzat részéről, a háború előtt azonban, de különösen a háború után már mutatkozott a kultuszkormányzat kettős arcú politikája. Ez a politika periig abban nyilvánul meg, hogy hiába szabályozták jogerős törvények, a nem állami tanítók javadalmazását, az iskolafenntartók megkérdezése nélkül miniszteri rendeletek életbeléptették az 1893. évi javadalmakat; az alapoknak és alapítványainknak értéke megsemmisült; törvény tiltotta el tandíj szedését; az adócsökkentési segéllyel megszűnt a párbérszedés; megszüntettek régi szolgálmányokat, elévültek természet-