Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

Az országgyűlés képviselőházénak 109, ü népnevelés kérdését. A javaslat szerint tehát a hatosztályú iskolából csinálunk egy nyolcosztályú elemi iskolát és ezt kiegészítjük még egy negyven napig tartó gyakorlati irányú szakoktatási évvel is. így az elemi iskolai népoktatás • tanítási ideje a nevelés és fegyelmezés szempontjából összefüggő egészet, összesen kilenc esztendőt alkot, a gyermek betöltött hatodik életévétől kezdve tizenötödik évéig. T. Képviselőház! Ha az elvi meghosszabbítást a magunk részéről megnyugvással veszszük is tudomásul, fel • kell vetnünk olyan szempontokat, amelyeket lehet, hogy a javaslat készítői maguk is ismertek, amelyek azonban arra engednek következtetni, hogy a hatosztályú elemi iskola helyett beállított nyoleosztályú népiskola valójában a hatosztályú iskola felihígítását jelenti. Az V. és VI. osztályban ugyanis a tanítás ideje nagy általánosságban 10—10 hónap volt, — hiszen egészen különleges helyzet kellett ahhoz, hogy valahol csak nyolc vagy kilenc hónapig Ter hessen tanítani és ezeken a helyeken nem is lehetett volna semmiféle drákói szigorúsággal sem tíz hónapig iskolába járatni az V és VI. osztályú gyermekeket — most azonban az V. és VI. osztály helyett, amely Összesen 20 tanítási hónapot adott a gyermeknek, olyan négyesztendős időszak jön, amely évente hat tanítási hónapot, őszesen tehát 24 tanítási hónapot ad. A miniszter úr azt mondja az indokolásban, hogy ő a tananyagot sem akarja tetemesen növelni. Azt kell kérdeznem, hogy ha lényegében a hatosztályú elemi iskola anyagát osztjuk be pedagógiai szempontok szerint esetleg nagyobb előrelátással és több bölcseséggel, azonhan nem nyújtunk többet, mint amennyit a hatosztályú elemi iskolában nyújtottunk, akkor miért van szükség a nyolcosztályú oktatás bevezetésére? Kétségtelen dolog másrészről, hogy amikor a nyolcosztályú iskola bevezetésével városi és vidéki iskolát különböztet meg a törvényjavaslat, akkor újra letér arról az elvi alapról, hogy a széles magyar néprétegek és tömegek számára kíván egy új modern iskolát nyújtani; letér azért, mert hiszen a városi iskolában ezentúl is kilenc hónapig fog tartani a tanítás, viszont éppen a vidéki iskolákban, ahová több kultúrát és több művelődést szeretnénk vinni, nem tudunk majd boldogulni éppen azok miatt a gazdasági és szociális állapotok miatt, amelyek a hatosztályú iskola munkáját is lehetetlenné tették. Az a törekvés ugyanis, hogy gyakorlati oktatást is adjunk a nyolcosztályú iskolában, megdől azon az^ egyszerű tényen, hogy a nyolcosztályú iskolában október közepétől április közepéig fog tartani az oktatás, már pedig október 15-től kezdve április 15-ig nem sok gyakorlati mezőgazdasági oktatást tudunk nyújtani az iskola növendékeinek. {Egy hang a baloldalon: Ez igaz! — Palló Imre: Kosárfonást!) Másik súlyos kifogásom ez ellen a javaslat ellen az, hogy amikor az egész magyar népi művelődést új alapra kívánjuk fektetni, akkor olcsón, pénz nélkül, súlyosabb áldozatok nélkül kívánja a miniszteri javaslat ezt a kérdést megoldani. Ez azt jelenti, hogy ha valamikor a Klebelsberg-féle elgondolást éppen a pénztelenség miatt nem lehetett áldozatok nélkül megoldani, akkor ennek a törvényjavaslatnak végrehajtása is nagyon súlyos akadályokba fog ütközni éppen azért, mert a költségvetésben szereplő tételeken kívül nem ése 19 W május 30-án, csütörtökön. 11 tudunk több áldozatot nyújtani ennek a javaslatnak végrehajtására. Pedig, ha azt nézzük, hogy eddig a kultusztárca költségvetése hogyan alakult az egész állami költségvetéshez képest és hogy a kultusztárca keretén belül mennyi ment a népoktatásra, akkor azt kell megállapítanunk, hogy 1913-tól kezdye egészen 1940-ig csökkenő tendenciát mutat a magyar állami költségvetésben a kultusztárca költségvetése és az ezen belül a népoktatásra fordított összegek aránya. (Matolcsy Mátyás: Elég szomorú!) 1913-ban ugyanis — ezek az adatok Magyary Zoltán egyik tanulmányából valók — a kultusztárca költségvetése az egész állami költségvetés 6'7%-a volt s ebből 426%-ot fordítottak népiskolai célokra; 1914-ben 7'2% volt a kultusztárca dotációja s ennek az összegnek 421%-át fordították népiskolai célokra; 1921-ben 4'23% volt a dotáció s ennek 3313%-át fordították népiskolai célokra, 1922-ben pedig 461% s ebből 2987%-ot fordítottak népiskolai célokra. Most a másfél esztendőre beterjesztett költségvetésnek végösszege 2696 millió s néhányszázezer pengő, amiből a kultusztárca dotációja 179 millió pengő s az összes költségvetésnek ez körülbelül 7%-át reprezentálja, a népoktatásra pedig ebből esik 68,355.600 pengő, a kultusztárca költségvetésének 38 százaléka. Ez azt jelenti, hogy 1913-tól kezdve, amikor a kultusztárca költségvetésének 426%-át adták népiskolai célokra, a kultusztárca költségvetésének népiskolai célokra fordított összege a tárca költségvetésének 38%-ára csúszott vissza. (Matolcsy Mátyás: Gyönyörű fejlődés!) Hogy ez összegszerűen mit jelent, az ebben a pillanatban nem érdekel bennünket; minket a tény megállapítása, az az elvi megállapítás érdekel, hogy ma aránylag a népoktatási reform bevezetésének időpontjában sokkal kevesebbet költünk népoktatási célokra, mint amennyit költöttünk 1913-ban, 1914-ben, 1921, vagy 1922-ben. Ez a fokozódó eltolódás a tudomány és a felsőoktatás javára történt, a népoktatás csökkenő dotálásával szemben. Ezt tisztára azért hoztam elő, hogy elvileg világítsam meg, hogy mi még mindig nem érezzük eléggé a felelősséget azokkal a magyar milliós tömegekkel szemben, akiknek kulturális színvonalát emelni feltétlenül kötelességünk, és minden erőnket, minden maradék gazdasági erőnket összeszedve, feltétlenül ezt a kérdést kell megoldanunk, ha márnagy szociális reformjaink, szociális kérdéseink megoldása elmaradt, (Abonyi Ferenc: Ott sincs fedezet!) Az előttem elhangzott felszólalások foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy végre egy olyan reform áll a Ház előtt, amelyet a kísérletek igazán kipróbáltak és igen jól bevál; tak attól kezdve, amióta Klebelsberg Kunó megteremtette a tárgyi előfeltételeket, a több mint 5000 objektum megépítésével, amihez hozzájárul még az a 2188 tanterem, amelyet a legutóbbi 5 esztendő alatt Hóman Bálint kultuszminiszter úr építtetett. A javaslat indokolása elmondja, hogy az ideiglenes tantervet is az utasítással együtt kiadta a miniszter úr és azóta lényegesen fokozódott ezeknek a nyolcosztályú elemi iskoláknak pedagógiai eredménye, pedagógiai sikere. Ezt nem is vonom kétségibe. Én magam is azon az állásponton vagyok, hogy a népoktatás kérdését, a tömegek szellemi színvonalának emelését nekünk minden eszközzel biztosítanunk kell. 2*