Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-115

Az országgyűlés képviselőházának 115. ülése 19 UO június 11-én, kedden. 221 seinek megoldására bizony végtelenül kevés történt. Nem állítom, hogy nem történt semmi, ez is méltánytalan dolog volna, de hogy nem történt meg annyi, amennyire bankettbeszédekben ebben az országban állandóan fogadkoztak, azt kétségtelenül megállapítom. A revizió népe egy háborút, Európa átalakulását nem nézheti ugyanolyan szemekkel, mint egy telített nép, a szerb vagy a román, amely mindent megszerzett magának Magyarország kárára, az elmúlt világháború végén. Az a politika, amelyet egy telített nép követ, kontsruktívnak nevezhető politika. Megtartani azt, ami van, mert csak veszíthet, ha háború tör ki körülötte vagy ha harcot indít bizonyos eszmékért, vagy földért, vagy a maga birtokáért. A telített népek ezt nem teszik, — nagyon helyesen — mi pedig, mint revíziós nép, állandóan iparkodtunk — sajnos — olyan politikát követni ezzel a mostani viharral szemben is, amely csak telített népek politikája lehet. Nem akarom rekriminálni azt, ami kilenc hónap alatt ennek a háborúnak folyamán történt, egy mondatban azonban leszögezhetem mondanivalóimat: megállapítom, hogy nem tettünk meg mindent, amit meg kellett volna tennünk, mépedig azért, mert olyan kormányzati rendszert óhajtottunk megteremteni, amely az egyik kártyát egy esetben éppen úgy megjátszotta, mint ahogyan a másik kártyát megjátszotta... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a nemzet érdekeire tekintettel lenni. Rajniss Ferenc: Természetesen a magam módján — mert másképpen nem tehetem —mindig iparkodtam a magyar nemzet érdekeit szolgálni, amióta az eszemet tudom. Ebben a törekvésemben nem akadályozhatott meg és nem fog megakadályozni engem a Jövőben sem semmiféle olyan dolog, amit akár az egyik oldalról, akár a másik oldalról elém nyomnak. Magyarországnak érdeke — mint ahogyan az ma már tisztának látszik, de én még nem tudom, hogy a tiszta érdek szempontjából tiszta-e — a tengelypolitika követése, amely tengelypolitikát a sajtóban, suttogásban, felső társadalmi rétegekbein, különböző összejöveteleken, megengedett manitfesztációkban a nemzet egységes gondolkodásának megbolye-atására háromnegyed esztendőn át ál landóan támadtak olyan emberek, akik ma iparkodnak sokkal messzebb elfutni ebben a politikában, mint ahogyan elfutottak azok, akik akkor is és ma is egyedül és kizárólag Magyarország érdekeit nézik. Szerény vélemé nyem szerint nem kell feltétlenül kétféle politikai konstellációt ugyanazzal a kormányzati rendszerrel végigjárni. Vállalni kell a felelősséget, (Maróthy Károly: Ügy van!) mert nem a nemzet hal meg, ha az idők másképpen parancsolnak, csak egy kormányzat távozik el az éléről; a nemzet akkor is megmarad és folvtatja tovább a maga életét. A legnagyobb sajnálatomra, súlyos formában felvetődött a magyar nemzetiségek kérdése. Erre vonatkozó véleményemet nem tartom szükségesnek ismertetni. Mi történt ezzel a nemzetiségi kérdéssel? Rá akarok mutatni arra, hogy valami csodálatos ellenőrizhetetlen adminisztrációja kerekedett Magyarországnak. Ez is az adminisztráció kérdése. (Maróthy Károly: Túlméretezték!) Hányszor szólaltunk fel ellene és hányszor próbáltuk meg — nem a központi kormányzatnak és nem a kormányzat elgondolásának sérelme miatt — ebben a Házban a helyi hatóságoknak — lényegében kisembereknek — a basáskodását megszüntetni, hányszor próbáltuk megértetni azt, hogy ha a magyart megütik, az tudja, hogy az ő keresztjét hordja, de ha a nemzeti« séget megütik, az bemeséli magának, hogy őt külön a maga nemzetiségéért sértették meg Magyarországon. T. Ház! Hányszor próbáltuk meg rendet teremteni ebben a kérdésben, hogy mindenki tudja, hogy a szegénységnek, a nyomorúságnak, a bürokrácia száz és száz útvesztő jenek a magyar ugyanolyan áldozata, mint az idevaló sváb, rutén és

1 mindenki, aki ebben az or szagban él. Hányszor próbáltuk megértetni, hogy ne csináltassunk külön keresztet, ami nincs rajtuk, csak mondják, hogy rajtuk van az egyes nemzetiségeken, t hanem adjanak ki kegyetlen és szigorú utasításokat a végrehajtó közegeknek, hogy ne kövessenek el a sa.iá* durvaságuk következtében igazságtalanságokat, mert nemzetünket ütik meg és nem maguk bosszúját elégítik ki, amikor basáskodnak Hányszor próbáltuk ebben a dologban a magunk igazát érvényesíteni, de nem tudjuk ezt az igazságot érvényesíteni mindaddig, míg nem értik meg a végrehajtó szerveik, vagy nem érteti meg velük a központi hatalom, hogy a durváskodást, hatalommal való visszaélést hazafiságnak elkönyvelni nem lehet ebben az országban. Ez lenne az egyetlen megoldás és én tudom, hogy ha legalább ennyire el tudtunk volna jutni a nemzetiségi kérdésben, akkor nehezebb lenne ma időszerűtlenül, helytelen^ időben ezt a kérdést felpiszkálni, mert állítom, hogy bármi történt a múltban, Magyarország fiatalabb -agyú, — nem korról beszélek — ezt a kort jobban megértő nemzedékei igenis nem tartják helyesnek a régi magyar nemzetiségi politikát. A világháború előtti politika a szociális érdekből fennállott olcsó napszámnak, feudális uralomnak, irégi szerkezetnek természetes következménye volt. A fiatalabb magyar politikai nemzedékek nem akarják ezt az uralmat Magyarországon, bármekkorák leszünk, bármilyen nagyok, vagy bármilyen kicsinyek, nem akarják azt a nemzetiségi politikát követni, ami az 1914 előtti időket Magyarországon jellemezte. Hiszen annak az uralmi rendszernek védelmére sok mindent el lehet mondani, de rossz szolgálatot tesz a magyarságnak az, aki mindenáron^ azonosítani óhajtja magát az úgynevezett régi jó időkkel. A régi jó időkről megvan annak mindenféle formájában a véleményünk; a magyarság százezrei kimentek akkor ebből az országból kenyeret keresni, Galíciából a zsidó százezrek pedig bejöttek vagyont keresni Magyarországra. (Palló Imre: És kisíbolták a Vagyont!) A nemzetiségi kérdés felvetése ma káros a nemzet számára egyetlenegy fontos ok miatjt, * Káros a felvetése azért, mert nincs olyan prófétaagyú nagy ember ebben az országban, aki meg tudná mondani, hogy ennek a világháborúnak a végén milyen törvénnyel szolgáljuk a legjobban nemcsak a magunk, hanem, a nemzetiségek érdekeit is a jövendőben. Ezt ma senki Magyarországon megmondani nem tudja. Nem lehet ma olyan törvényt hozni, amelyik tökéletesen egyformán, dogmatikusan intézkedik a legkülönbözőbb nemzetiségekről. Nem lehet békéscsabai tótjainkra, akik közt jártam és tudom, hogyan gondolkoznak, ráhúzni ugyanazt a törvényt, amelyet ráhú1 zunk a magyarországi németségre. Nem lehet I 32*