Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-115
Az országgyűlés képviselőházának 115. ülése 1940 június 11-én, kedden. 219 hogy úgyszólván pillanatok alatt legyen a kérdés elintézve, ha azt a párnapi halasztást elbírja, amit a törvényhozás előtt való megvitatás igényel, akkor hozza is azokat a kérdéseket a törvényhozás elé. Hiszen méltóztatnak látni, hogy amikor az ország egyetemes érdekeiről van szó, itt ebben a parlamentben valóiban csak a kérdés lényegéhez, a kérdést érintő pontokhoz szólnak íhozzá. Gondoskodni fog ennek a Háznak óriási töibbsége arról, hogy ne ismétlődhessenek tmieg olyan esetek, hogy egyesek demagóg propagandájukkal kifelé, az utca felé való olcsó sikerek aratása céljából a parlament munkájának komolyságát kompromittálják. Első kíváságunk a kormányhoz az, hogy olyan esetben éljen ezzel a felhatalmazással, amikor arra valóban szükség van. A másik kérésünk az, hogy a kormány nemcsaÉ a most tárgyalt törvényjavaslatban, hanem számos más esetben is megadott felhatalmazással, amelyet a törvényhozástól kapott s amellyel a kormánynak joga van élni, — és megint ismételnem kell, hogy itt nemcsak pártom nevében beszélek, hanem, azt hiszem, ezt minden becsületes magyar embernek kell kívánnia, kint az életben hárhol, akárkivel beszél az ember, városban vagy falun, ez a kívánság — hogy ezzel a hatalommal éljen úgy, hogy ne lépje túl a felhatalmazásban adott hatáskörét, de éljen vele (hatályosan és törje le végeredményben annak a törpe kisebbségnek agitációját, amely az országban a nemzet egységét, a nemzet ellenálló képességét és a nemzet függetlenségébe vetett törhetetlen hitet alá akarja ásni. A javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a jobb és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Stitz János! Elnök: Stitz János képviselő urat illeti a szó! Stitz János: T. Ház! Vannak idők, amikor bizonyos fogalmakat — sine ira et studio — tisztázni kell. Ilyen tisztázandó fogalomnak ítélem a jelen pillanatban a kisebbségi kérdést. Hogy ehhez a kérdéshez hozzá merek szólni, arra részben felvidéki származásom, részben az a tény, hogy egy kisebbségi területet képviselek, részben az a másik tény jogosít fel engem, hogy Faluhelyi Ferenc profeszszor barátommal évekkel ezelőtt a pécsi egyetemen megalapítottuk a Kisebbségi Intézetet. Amikor ezt a kérdést felhozom, teszem ezt azért, mert számtalan váddal illetnek bennünket. Váddal illetnek bennünket egyrészt azért, hogjr nincsenek elgondolásaink a kisebbségi kérdés megoldását illetőleg, másrészt pedig azért, mert nincsenek elgondolásaink arra nézve, hogy Nagy-Magyarország politikai berendezését hogyan képzeljük el. • T. Ház ! Amíg eljutottunk odáig, hogy az egész kérdés kialakulóban van, mert hiszen az események igen sok mindenféle függvényt rejtenek magukban, r sok lehetőséget, sok előre nem látható körülményt hordoznak menükben, sok idő telt el. Mi azonban azt látjuk, hogy ezzel a kérdéssel igenis, foglalkozni kell. Éppen képviselőházunk illusztris főkönyvtárnoka, Trócsányi György, nagyszerű módon fejtette ki egyik tanulmányában, amelyben a magyar nemzeti lélek vívódásairól értekezik, hogy ez a nemzeti lélek a maga vívódásában 20 esztendő óta igenis, kitermelt gondolatokat, kitermelt elgondolásokat, sőt intézkedéseket is. Itt mindjárt hivatkozni kívánok jelenlegi miniszterelnökünkre, aki kultuszminiszter korában szakított a régi, kényelmesebb iskolaKÉPVISELOHÁZI NAPLÓ VI, politikával és egy, a kisebbségnek, a kisebbségi érdekeknek jobban megfelelő iskolapolitikát inaugurált, olyan módon és olyan mértékben, hogy például a mi megyénkben számtalan helyen, számtalan községben akadt példa arra, hogy a falu népe nem akarta bevezettetni azt az új iskolatípust és magasabb érdekekből, magasabb szempontokból, messze előre tekintve, mégis reákényszerítették, akarata ellenére azt a kissebségi iskolatípust (Ügy van! Ügy van! jobbfbelŐl.) Kérdem én,igen t. Ház, amikor ezt látjuk, akkor lehet-e itt szó arról. hogy mi egyáltalában nem foglalkozunk a kisebbségi kérdéssel? De még tovább megyek. A mi dicsőségesen or szagló Kormányzó urunk, amikor az első alkalom adódott arra, hogy egy nagyobb kisebbségi tömb visszakerült Szent István birodalmába, volt az első, aki kilátásfba helyezte, hogy ennek a hazafias kisebbségnek pedig olyan institúciókat fog teremteni, amelyekben ők a maguk természetadta jogait kielégíthetik és szervesen beleilleszkedhetnek a magyar állameszme nagyszerű épületébe. T. Ház! Egy angol politikusnak az egyik mondása jut eszembe, aki azt mondotta: »Szentimentális politikus az, aki a célt akarja, csak a hozzávezető eszközzel nem tud élni. Szentimentalizmus az, amikor kalácsot akarunk enni, de úgy, hogy a kalács megmaradjon.« A magyar kormányzatban igenis, megvan az a nagyvonalú elgondolás, amellyel ennek az államnak minden egyes tagját^ olyan helyzetbe akarja és fogja hozni, hogy itt abszolút jól érezze magát. (Ügy van! Ügy van!) Ehhez azonban szükségünk van arra, hogy megteremtődjenek ennek az előfeltételei. Ezeket az előfeltételeket várjuk mi és ha ezek az előfeltételek megteremtődnek, akkor éppen olyan spontán fogunk mi a magyar alkotmányba újabb institúciókat beépíteni, mint ahogyan a Kormányzó Űr minden nyomás nélkül tett ígéreteket. Mélyen t. Ház! A kisebbségi kérdés elintézését a nagy Széchenyi egy híres és tömör mondatba sűrítette össze, amikor azt mondotta: »Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz a szívében! «.Ilyen nemzeteket akarunk és fogunk mi a szívünkben hordozni, mert mi ezzel a szívünkben való hordozással igenis, el fogjuk érni azt, hogy ezek a népelemek együtt akarjanak velünk élni, nemcsak 10—20 évig, mert mi messzebb akarunk látni. Mi a nagy magyar politikát évszázadokra akarjuk kiépíteni és hogy ezt ki tudjuk építeni, ehhez igenis, meg fogjuk valósítani azt az előrelátó kisebbségi politikát, amellyel az előbb említett institúciókat megfogjuk teremteni és már készen lévő terveink alapján meg fogjuk szervezni. És most engedje meg a t. Ház, hogy rátérjek még két másik kérdésre. Egészen röviden a levente-kérdést akarom érinteni a mosr tani időkkel kapcsolatban. Tudom azt, hogy milyen óriási hatása van a leventeképzésnek, de annak ellenére, hogy még nem ropognak a fegyverek, mi háborúban vagyunk, hadgyakorlatra, fegyver gyakorlatra vonultak be a katonáink és ennek következtében nagyon sok munkáskéz hiányzik az otthonból. Engedje meg a t. Ház, hogy itt azzal a kéréssel forduljak az illetékes kormánytényezőkhöz, hogy most, ebben a pár hónapban, amikor a sorsunk dől el, tekintsünk el a merev szabályoktól és engedjük meg azoknak a leventéknek minden egyes hadtest területén, hogy ők csak 3J