Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-115
Az országgyűlés képviselőházának 115. illése 1940 június 11-én, kedden. 205 csak azt kívánjuk, hagyjanak nekünk nyugtot. A mi kis falunkból 200 év alatt három miniszter, 6—7 püspök, apát, kabinetirodái főnök, annyi meg annyi generális és magasrangú állami tisztviselő lett és mi mégis megtartottuk a nyelvünket, odahaza németül beszélünk, németül imádjuk az Istent, német prédikációt hallgatunk. Ha azonban egyszer összeveszítenek bennünket, akkor ennek vége, mert a marakodásbán elvész az elv. Erre csak az a szavam, hogy igenis sok történt tehát, annyi sok történt, amennyit azok nem is akartak önmaguk sem. Szólok a földkérdésről is. A földkérdés megoldása útban van. Amit a kormány megigér, azt be is tartja. Erre biztosítékot adunk az uraknak mindnyájan, akik itt ülünk ezekben a padsorokban. A magyar fai ismét új honalapítást akar. (Bodor Márton: A kormány nem akarja! — Borbély György: Fejjel nem megy a falnak neki, az igaz.) Mi igenis tudjuk azt, hogy a földkérdés megoldása folyamatban van, A falu népe fajunk törzse, ősi erényeink letéteményese ott azokban a fehér házikókban a falvakban. Az a célunk, hogy sok ilyen fehér házikó létesüljön, ahol — ismétlem, — a magyar ősi erények teremjenek és virágozzanak. A földkérdést természetesen magyar becsülettel, nem pedig demagógiáival kell megoldani (Űgy vanl Űgy van! a jobboldalon.), máskülönben ezzel vigyázni kell. Statisztikát tudnék mondani, hány embert tettünk szerencsétlenné az elmúlt földbirtokreformmal. (Szöllősi Jenő: Rosszul csinálták!) Nekem különösen nagy tapasztalatom van ebiben; én mint a Vitézi Rend egyik fő vezetője láttam, hogy annak idején megelégedett zsellérek és napszámosok voltak, azután koldusbotra jutottak. Ezt tehát megalapozás nélkül lehetetlen megcsinálni. (Rassay Károly: Roszszul csinálták!) Igen kis látókörre mutat az, hogy jelentéktelen kis fizetéseket, akármire vonatkozzanak, az urak egyszerre mint kormányzati tényt bíráltak. Mióta a világ világ, mindig is voltak emberek, akik a közgazdasági életben elhelyezikedést kerestek és találtak s ma, amikor a zsidó vezetést le akarjuk törni, inkább örülnünk kellene annak, hogy vannak emberek, akijk el tudtak ott helyezkedni zsidók helyett. (Egy hang a sgélsőbaloldalon: Nem egészen így van. — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Mátyás: Nem lehet képviselő akkor! — Borbély György: Újságíró ne legyen! — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Mátyás: Ez nem megy!) De mi a magyar ember sajátsága? A magyar ember sajátsága az, hogy ő eltűri, hogy a Kohn vegyen 5000 hold földet, de azt, hogy B. Szabó János vegyen 5000 holdat, már nem tűri el, azt megirígyli. (Matolcsy Mátyás: Ez nem politikai összeférhetetlenség. Ez téves. Ne legyen képviselő.) Elnök: Matolcsy Mátyás képviselő urat figyelmeztetem, ne méltóztassék folytonos közbeszóilásaival zavarni a szónokot. (Zaj a jobboldalon. — Paczolay György. Demagógiát lehet feudális oldalon is hirdetni! —Borbély György: Én lemondtam a nyugdíjamról! Azért szolgálok a cukorgyárnál, hogy megélhessek. Az államnak 70OO pengőjéről lemondok.) Kérem, méltóztassanak a közbeszóláéokat abbahagyni: (Borbély György: Itt többet kapok! Élni kell, tisztességesen. Nem kérek tanácsot, hogyan éljek! — Matolcsy Mátyás: Képviselő nem lehet kartel-ember!) vitéz Magasházy László: Az előadó úr által ismertetett törvényjavaslatot teljes bizalommal a kormány iránt, pártom nevében elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Ezekben 1 a nehéz időkben nem is tehetünk mást, hiszen a kormány gyakran, napról-napra kerül új dolgok elé, hogy nem ér rá vitatkozni, azonnal cselekednie kell. Ez a törvény 1931 óta van hatályban és különböző kormányok kezelték, de soha vissza nem éltek vele, mindig a nemzet üdvére használták fel. A kivételes hatalommal necsalk a gazdasági, de a politikai téren is éljen a kormány. (Helyeslés a középen.) Éljen ezzel a kormány, mert jegyezzék meg az urak, hogy én, aki képviselő vagyok, akiről az urak nagyon jól tudják, hogy a bizottságiokban a mentelmi jogot és a képviselő sértetlenségét mindig védelmeztem, (Éljenzés balfelől.) mondom, én voltam az, aki abban az időben két képviselőt letartóztattam és amikor azt kérdezte a mentelmi bizottság: »Kapitány úr, miért tette?« — azt feleltem: »Salus rei publicae est suprema lex«. Ezt kérem én a belügyminiszter úrtól. A belügyminiszter urat évtizedek óta húsevő embernek ismertem, tehát csapjon le az egyszer a növényevőkre s ha megtette volna tegnap vagy tegnapelőtt azt, amit én elgondoltam, a Ház tapsa kísérte volna. (Űgy van! — Taps a középen.) Éljen tehát a kivételes t hatalommal, éljen minden tekintetben. Nehéz időket élünk. Az ország talán Jászi Oszkár idejében vMt annyira alul. Adja Isten, hogy ez vissza ne térjen, de a kormány ne keltse fel éjfélkor Budavárában az alvókat, hogy lövessen, bilincseket rakasson, hanem tessék energikusan belevágni ott, ahol a salu s rei publicae ezt szükségesnek tartja. Uraim! Köztem és az ellenzék között alig van különbség. Az én lelkem ugyanazt kívánja, ugyanazt várom a jó Istentől, a magyarok Istenétől, amit ők. Mi találkozunk sok helyen. Érintkeznek, súrolják egymást a mi véleményeink. Én egy éve ülök itt ezen a helyen. Soha egyetlenegy,^ az ellenzéki padsorokból felszólaló képviselőtársamat meg nem bántottam, soha ellene szót nem szóltam, közbe nem szólottam, (Egy hang a szélsőbaloldalon- Nagyon okosan!) nemtetszésemnek kifejezést nem adtam. Én mindig azt vártam, hogy talán ki tudok hámozni belőle valamit, ami az én 4—5 évtizedes munkámmal összeegyeztethető. Ma azonban részben szomorúsággal állapítom meg, hogy nem mindnyájan ugyanazok, de örömmel is állapítom meg, hogy igenis, sokan vannak, akik ezt a néaetet vallják odaát is, hiszen a vezérszónokuk ezt nyilatkoztatta ki előttem. Ezekben a nehéz időkben ez a remény éltet engem és az, hogy mi magyarok ezen az alapon minden körülmények között megtaláljuk egymást, (Ügy van! Űgy van!) legyen az illető szélsőjobboldali, legyen ezen a párton, vagy a szociáldemokrata, vagy akármilyen más párton. Most pedig kérem az urakat, hogy ma, amikor kifelé meg kell mutatnunk a becsüle^ tünket, mondjuk meg itt a kormánynak azt a kívánságunkat, hogy adjon meg mindent a harcolló testvér teníae'lyhatalmaknakí, (Ügy van! Űgy van! balfelől.) mindent az utolsókig, mert mi tőlük várjuk a trianoni bilincsek öszszetörését. (Űgy van! Űgy van!) Én. mint öreg katona, ma is szégyenlem azt az időt, amikor francia kapitányok jöttek ide, mellükön a vaskereszttel és érdemrendekkel és kíséretet kel30*