Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

Az országgyűlés képviselőházának 11!+. ülése 19 UO június 7-én, pénteken. 187 ezt megérthetjük akkor, amikor szinte boldogan látjuk, hogy az állam képviselőj e, az államhatalom hordozója, a miniszter úr valláserkölcsöt akar belevinni az állami nevelésbe, az állam működésébe is, mert érzi, tudja, hogy szinte az örök Alkotó, a minden népek fenntartója, Isten kívánja azt, hogy az emberi lélek hozzá felemelkedjék és a vallás erejével tudjon az összefogásban, az emberi megértésben, szolidaritásban, a szociális gazdasági és kulturális utakon előrejutni és a fejlődést meg tudja találni. A három nagy nevelőnek, az egyháznak, a családnak és az államnak, szinte kéz a kézben kell végezniök ezt a munkát. Hogy milyen szerencsétlen, borzalmas nehéz csapás egy államra és népre, ha valamikép szakadás támad a három nagy nevelő közt, ezt különösen mi ma guük tapasztalhattuk a saját bőrünkön, ha szabad így mondanom, a nehéz húsz esztendő és ez különös indokot ad nekem arra. hogy röviden hozzászóljak a törvényjavaslathoz, amikor egy materialista, egy áldemokrata, nem tudom minek lehetne nevezni, szóval mindenféle nemzetközi, de egyáltalán nem igazi értéket képviselő eszméken kiépített koalíciós alapon működött cseh kormány akarta mindenáron kitépni a mi kezünkből is valláserkölcsi alapon álló iskoláinkat. Emlékezünk még rá, hogy maga a magyar nép megértve azt, hogy milyen kincset jelent az iskola az ő kezében, összefogott és a prágai parlamenttel szembehelyezkedve, aláírások gyűjtésével, demonstrálással, felvonulásokkal tudta (Zaj, — Elnök csenget.) a valláserkölcs-ellenes cseh huszita szellemet valamikép kordában tartani, megfékezni. Ezáltal tudta jhirdetni, ha talán többször is elkobozták hirdetményünket, hogy: a magyar gyerek magyar iskolába való, a magyar gyerek valláserkölcsi alapon álló iskolába yaíó. Nem egyszer elkobozták ezt a hirdetményt, engem magamat is szuronyos csendőrök fogtak el az iskolában, ahova betörtek, éppen egy ilyen alkalommal, amikor összefogtunk magyar népünkkel, hogy tiltakozzunk a cseh államosító tervek ellen. Meghurcoltak, törvényszék elé vittek, nem egyszer, ahol csak tehették üldöztek ezért, mert magyar falvainkba és mindenhová be akarták ültetni az ő még talán^ első elgondolásuk szerint magyarnyelvű, de később terveik értelmében már- elmagyairtailanított, sőt nemcsak érzésben, de később még nyelvében is csehszlováknak tervezett iskoláikat. Mi értettük és tudtuk azt, hogy tulajdonképpen az egyháznak és az államnak kell gondoskodnia a nép neveléséről, különösen ott, aihol mondjuk a család a maga fizikai erőtlenségénél fogva gyenge arra, hogy a saját maga erejéből végezze a gyermekek nevelését, az államnak kell tehát segítségére sietni. Most nézzük tovább az egyház tanítását. XI. Pius pápa 19274)

en megjelent Divini illius magistri című enciklikájában ezt mondja: (olvassa): »Azonkívül az állam megkívánhatja és ezért gondoskodhat is róla, hogy polgárai ismerjék hazafias és nemzeti kötelességeiket. Tekintettel korunk helyzetére, a közjó érdekében megkövetelheti az állam az értelmi, erkölcsi és fizikai kultúra bizonyos fokát.« Amikor ezt úgy értettük és láttuk, hogy az egyház, ez az egész világot átfogó nagy erkölcsi testület és hatalom ilyen, minden államhoz irányuló szóval követeli a nemzeti nevelést is, éreztük, hogy íme, egyházi iskoláink és testületeink bátran szembeszállhatnak egy másik, magát^ hatalomnak felfújt tényezővel, mert éreztük és látKJÍPVLSELÖHÁZI NAPLÓ VT. tuk, hogy mellénk áll ez a nagy erkölcsi hatalom és védi is a mi nemzeti jogainkat. Ezek voltak azok a momentumok, amelyek megint biztatást és bátorítást adtak nekünk. Most, amikor a jó Isten kegyelméből már itt élhetünk magyar anyánk testén, különösen nagy boldogság tölti el felszabadult lelkünket, amikor látjuk és érezzük, hogy a magyar törvényhozás és az állam képviselője, a miniszter úr mindig valláserkölcsi alapon állt, most is ezen az alapon áll és ennek újból is kifejezést ad. Ügy érzem, hogy bár a miniszter úr nagynevű elődeire hivatkozott és azt mondta, hogy a nevelésnek, tanításnak, a népiskolázásnak tulajdonképpen az 1868:

XXXVIII. te. az alaptörvénye, — azt merném mondani, ő most új és megszilárdult alapot adott a magyar fejlődésnek a mi nagy, borzalmas forrongásban élő világunkban, mert a valláserkölcs alapjára helyezte az állami tanító és népnevelő munkát. Amikor néhány szóval általánosságban hozzászólva a javaslathoz, bátor voltam már rámutatni arra, hogy már annak eiső szakaszánál, amely tulajunkképpen megfogalmazza a népiskola fogalmát, elnevezését és célját, ami eddigi törvényeinkben talán nem volt meg, különösen nagy elismeréssel és köszönettel kell lennünk a miniszter úr iránt, mert már ott elénk tárul az a biztatás, hogy fejlődhetik majd a magyar nép, mert az örök érték, az örök szikla: a vallás és a valláserkölcs alapjára helyezkedik a népnevelés. Most röviden, néhány részletben bátor leszek még rámutatni a törvényjavaslattal kapcsolatban néhány pontra. Több képviselőtársam említette, hogy a javaslat talán későn jött és talán elmaradtunk más népektől. Az egyik ilyen megjegyzésre, hogy tudniillik a javaslat későn jött, azt feleltem én is, hogy jobb valamivel későbben, mint soha, de talán megint csak a magyar élet kálváriás és nehéz sorsa volt az oka annak, hogy néhány esztendővel megkéstünk. Elismerjük, hogy például az az új állam, amelyben akaratunk ellenére mi is éltünk, hamarabb megvalósította ezt. Éppen azért vagyok bátor hozzászólni a kérdéshez részleteiben is, mert a nyolcosztályos népoktatás a mi területünkön körülbelül tíz esztendeje megvan már. Csakhogy amikor az országunkat szétdaraboló, szétrabló erők megcsinálták a népiskolának nyolcosztályossá való fejlesztését, ezt tulajdonképpen a szegény és lerongyolt hazánk pénzével és verítékével csinálták meg, mert innen szedték ki a hadisarcot, amelyet kivittek külföldre és ők onnan kapták ajándékképpen, judáspénzképpen azt az idegen pénzt, amelyből meg tudták valósítani a nyolcosztályos népiskolát. Kaptak angol kölcsönt és kaptak a franciáktól is, de tulajdonképpen akkor is a magyar véren és verítéken tudták ők ezt ennyire fejleszteni. r Több érdemes és nagyon is beható hozzászólás történt arra vonatkozólag, hogy az iskolázás, illetve az iskolakötelezettség a népiskola felső tagozatában hat hónapra van törvényesen korlátozva. A kezem között van éppen az egyik községből egy tanító írása, amelyben ő maga is azt kéri, hogy ez lehetőleg kilenc hónapra terjesztessék ki. Én be; szeltem az egyszerű néppel, beszéltem tanító urakkal, tanfelügyelő urakkal, sőt az elmúlt években néhány esztendőn keresztül magam is mint tanfelügyelő jártam az iskoláikat, láttam azokat. Mindenfelé azt a tapasztalatot gyűjtöttem és most is azt a benyomást nyertem, hogy a törvénynek ez a rugalmassága igenis egészséges dolog, mert vannak olyan 28