Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-113

\$. ülése 1940 június 6-án, csütörtökön. 152 Az országgyűlés képviselőházának 11 kedvéért csinálunk és amelyben ilyen rapid módon, egy-két hónap alatt akarjuk bevezetni a nyolc osztályt... (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Öt év óta csináljuk!) Én tudom, hogy a gyakorlat most... (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Öt év óta készítettük!) Nem a javaslat elkészültéről mondom, hanem a végrehajtásról. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az is elő van készítve!) Hallgasson meg a miniszter úr, mutasson egy kis türelmet és megértést. Az én indítványom az, hogy tessék a közelfekvő községek számára úgynevezett iskolaközpontokat felállítani. Ügy képzelem ezt, hogy tessék a felsőbb négy osztályt az iskolaközpontokban összegyűjteni. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Maróthy Károly: Tisztelettel kérek 20 perc meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért húsz perc meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Egy órát is adunk!) Maróthy Károly: Tessék tehát iskolaközpontokat felállítani s itt a felső tagozatokat összevonni, miért ezáltal osztott lesz mindenütt a felső tagozat, ezenkívül pedig ebben az esetben szét tudjuk választani nemek szerint is a tanulókat és jobban is fel tudjuk szerelni ezt a felső tagozatot, ha nem 3—4 községbe kell a felszerelési tárgyakat szétosztani, hanem egy központba behozni. A 12—14 éves gyermek számára pedig nem jelent terhet az, hogy 2—3 kilométert gyalogol vagy kocsikázik. Ez lenne a helyes megoldás, mert ennek elfogadásával nem keretes törvényjavaslatot hoznánk, nem mondva csinálnánk meg ezt az istkolafajt, hanem a valóságban és az életnek. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ezt is akarjuk!) A törvényjavaslatból ez nem derül ki. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez nem is a törvényszövegbe tartozó kérdés!) Az erre vonatkozó felhatalmazást sem látom. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Erre nem is kell külön felhatalmazás. Nekem is van egy kis hatalmam!) Akkor örülök, hogy a kultuszminiszter úrral egy véleményen vagyunk; idáig ezt nem hallottam a vitában, most hoztam fel először; örülök, hogy a miniszter úrnak kitaláltam a gondolatát. (Derültség. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Jó visszavágás volt!) T. Ház! Azt mondta az előbb a miniszter úr, hogy nincs itt nagyobb teher vállalásáról szó a nyolcosztályos iskolával kapcsolatban. Elismerem, hogy bizonyos könnyítéseket kaptak az osztatlan iskoláik tanítói, azt azonban senki sem vonhatja kétségbe» hogy az a tanító, aki ezentúl nyolc osztályt tanít, míg idáig that osztályt tanított, idejét ezentúl nem ejryhatoidrészben fordíthatja majd egy osztályra, hanem csupán egynyolcad részben. Másik észrevételem pedig az, hogy ha mi kitűzzük azokat a hatalmas célokat, amelyeket a törvényjavaslat kitűz, hogy tudniillik itt többé nem népnevelésről, hanem nemzetnevelésről van szó, s iha mi valláserkölcsös nevelést és világnézeti nevelést is akarunk adni, — nagyon helyesen — akkor mindezeket a célokat teljesen elérhetetlennek látom, amíg egyetlenegy tanítóra nyolc osztály terheit akarjuk ráróni. Az volna tehát másik kérésem, hogy ha az iskolaközpontra vonatkozó indítványom nem teljesülne, legalább vágjuk ketté az iskolát, minden iskola legalább kéttanítós legyen. Itt van azután a másik kérdés, a gyakorlati ismeretek közlése. A legnagyobb hiba az, hogy amikor nálunk az

1 iparosnak és a kereskedőnek megvan a maga tanonciskolája, a földmívesnek nincs meg., Igaz, vannak nálunk középfokú fökknívesiskolák, (Demkó Mihály: Kevés van!) de ezekkel nem is az a fő baj, hogy kevés van, a nagyobbik baj az, hogy végül is lengyelbundás ispánokat neveinek, nem pedig kisgazda szakembereket. Ez a baj. Erre vonatkozólag volna egy indítványom és gondolatom. A polgári iskolával úgyis kell valamit csinálni, mert kétségtelen, hogy ez a javaslat érinti a polgári iskola sorsát. Az volná tehát az indítványom, hogy ihelyenkint a polgári iskolákat alakítsuk át inkább tökéletesebb szakiskolákká, mert most nem szakiskolák« Minden két járás területén mondjuk, ha a mezőgazdasági központiban van az a polgári iskola, alakítsuk át födmíves középiskolává, ide járjon ibe az a tanuló, aki kiválóan végezte el a nyolcosztályú elemi iskolát. A másik szempont a szakoktatás terén az, hogy a magyar faluban — kis faluban is ~ teremhet és teremjen is magyar iparos és magyar kereskedő. De most egy kontraszelekció folyik, mert aki a falusi iskolában tanulja a maga dolgát, az mégis csak inkább mezőgazdasági jellegű szakoktatásban részesül és abból iparos és kereskedő nem lehet vagy csak nagyritkán, viszont, aki városban nevelődik, az nálunk falura nem szívesen megy. Pedig a falu iparosát, kereskedőjét, kocsmárosát, szövetkezeti vezetőjét már a falun kellene szelektálni. Különösen fontos volna ez a második zsidótörvény idejében és még fontosabb lesz majd a harmadik zsidótörvény után, amikorra egyenesen kötelességünk felkészülni arra, hogy a magyar faluból szelektálódjék Magyarországnak iparosés kereskedőtársadalma. Evégből volna szükség arra, hogy azokat a polgári iskolákat, amelyek nem mezőgazdasági, hanem ipari központokban vannak, alakítsuk át a keresztény iparosok és kereskedők számára szakműveltségük kimunkálására.. Ezek után szólanom kell, t. Ház, magáról a tanítói karról is, amely igen nagy elismerést érdemel. Hogy a hatosztályos középiskola a mostani szűkös viszonyok mellett is ennyire meg tudott felelni feladatának, a magyar tanítói kar érdeme és kétszeres érdeme a falusi és tanyai tanítói karnak, akik a nemzet napszámosai, valóságos mezei napszámosai. Ezek a szerencsétlen tanítók nemcsak több munkát végeznek, hanem egyúttal sokkal súlyosabb helyzetben is vannak, nemcsak munkabeosztásuk következtében, hanem főleg a családnevelés szempontjából, mint szerencsésebb városi társaik. T. Ház! Előttem lebeg választókerületem egy igen kis községének tanítója, aki messze, Zalanémetfaluban lakik. Hat gyermeke van, faluja a vasúttól talán tíz, a várostól pedig 30— 35 kilométer távolságra van. Mit esinál ez a szerencsétlen tanító a maga hat gyermekével, miképpen iskoláztatja, miképpen neveli őket! Nekem ezzel kapcsolatban az volna a kérésem, hogy amiképpen egyes városi autonómiák már bevezették azt, hogy körzetükben a nőtlen és fiatal tanítók működésüket a külterületi faltm és tanyán kezdik és csak azután, bizonyos szolgálat után jutnak el a városba, (Helyeslés a baloldalon.) amikor már gyermekeik vannak,