Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-112

90 Az országgyűlés képviselőházának 112. ülése 19W június 5-én, szerdán. vitéz Hertelendy Miklós: Csak több kellene!) Nagyon örülök, hogy a miniszter úr ezt kijelentette, én azonban emelni kívánom ezeknek a számát, hogy az egész országot be tudjuk ezzel hálózni s így ne maradjon az országban egyetlenegy község sem, ahol nincsen ilyen intózmény. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyon helyes! — vitéz Hertelendy Miklós: Kiépítés alatt van!) T. Ház! Van még egy ezzel kapcsolatban álló megjegyzésem is, éspedig az iskolánkívüli népművelésre vonatkozólag. Mint gyakorlati nevelő magam is végeztem iskolánkívüli népművelést és így egészen tárgyilagosan megállapíthatom, hogy bizony a mi iskolánkívüii népművelésünk hibás módszerei miatt ma még nem áll azon a fokon, amelyen állnia kellene, ahhoz, hogy eredményeket érjen el. Nem akarom most vázolni, hogy mi történik ezidőszerint; mindenesetre nem jó úgy, ahogy van. Nem szabad azonban megelégednünk ennek megállapításával, hanem igenis keresnünk kell a módozatokat atekintetben, hogyan tudjuk a hibákat jóvátenni, tehát hogyan tudunk olyan iskolánkívüli népművelést megvalósítani, amelynek hasznos gyakorlati eredményei lesznek. E tekintetben nagyon kívánatosnak tartom, hogy a mi nevelői gárdánk, amely ugyan meglehetősen terhes munkát végez, falun és városban, ha lehet így mondani, egy kis hangulatot csináljon az iskolánkívüli népoktatásnak, hogy ennek a hangulatnak kihasználásával olyan iskolánkívüli népművelés induljon meg, amely az illető körzetnek vagy helységnek nemcsak a fiataljait gyűjtene maga köré és nemcsak a fiataloknak nyújtana az iskola elvégzése utáni nevelési módszerekkel ismereteket, hanem az idősebbeket is bevonná ebbe. Adjunk tehát az iskolánkívüli népművelésnek tekintélyt azzal, hogy az öregeket is odavonzzuk. Az iskolánkívüli népoktatás így az öregeken keresztül is hatni tud majd. (Hertelendy Miklós: A téli mezőgazdasági szaktanfolyamokon így van!) Igaza van Hertelendy igen t. képviselőtársamnak, de még ez is anynyira hiányos, hogy rendkívül kívánatos az elmondottak teljes mértékben való végrehajtása. Ugyancsak igen kívánatos volna ezzel kapcsolatban az, hogy a végzett növendék továbbra is Összeköttetést találjon iskolájával. Ezidőszerint ugyanis mi a helyzet? A tanuló elvégzi a 4 vagy g elemit és utána megszűnik közte és az iskola között a kapcsolat. Miért, t. Ház? Azért, mert az iskfola nem tud neki az ő gyakorlati életével, gyakorlati munkásságával kapcsolatban tanácsaival támogatást nyújtani. Ezt a kapcsolatot éppen az iskola gyakorlatiassága biztosítaná, szükséges tehát, hogy egyrészt az említett központok fennálljanak, másrészt az, hogy a mi iskolánk az élet iskolájává s nem pedig — ne méltóztassék félreérteni — a tudományókl iskolájává váljék. (vitéz Hertelendy Miklós: Az indokolásban benne van!) Egészen természetes dolog, hogy ha mi az oktatással kapcsolatban tényeket állapítunk meg és keressük a módozatokat, amelyek segítségével javíthatnánk, segíthetnénk az ezidőszerinti helyzeten, akkor minden személyi vonatkozás nélkül, a tények alapján, a legtárgyilagosabban le kell vonnunk a következtetéseket, az eddigi nevelő-oktató módszer és a jövő nevelő-oktató módszer közötti különbségből, egyrészt azért, mert mutatja az élet az eddigieket, másrészt azért, mert biztosítanunk kell, hogy a helyes változás a jövő szempontjából; biztosíttassak. Ilyen szempontból kívánok én egy és más dolgokkal még a t Ház elé jönni és ilyen szempontból kívánom a javaslatot a továbbiakban bírálat tárgyává tenni. Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért félórai meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Rapcsányi László: A legtárgyilagiosabban megállapíthatjuk, hogy eddigi nevelési és oktatási rendszerünk nem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna. Itt ne méltóztassanak politikumot gondolni kijelentésem mögött, mert bár erre igen kínálkozó alkalmak vannak a javaslattal kapcsolatban, ezeket a jelen pillanatban nem óhajtom felhasználni, hanem kizárólag a tárgyilagos szemlélő és bíráló véleménye alapján állapíthatom meg azt, hogy rendszerünkben volt a hiba, a nevelési rendszerben vblt a hiba éppúgy, mint politikai vonatkozásban is. Hogy ez így van, ahhoz nem kell részletesebb magyarázat, mert hiszen, hogy nevelési rendszerünk^ nem volt jó, azt egyrészt az elmondottak, másrészt pedig mindazok bizonyíthatják, akik gyakorlatilag foglalkoznak vele és akiknek módjuk van a gyakorlati foglalkozás révén ezeket a tényeket megállapítani. Bizonyos mértékben azonban nekünk is pontosan meg kell állapítanunk, hogy hol van a hiba, pontosan meg kell állapítanunk, hogy mi a hiba, de ugyanakkor pontosan rá kell mutatnunk a megoldási módozatokra is. Hiiba van szerintem elsősorban a legfőbb irámyításban, hiba van a nevelést biztosító intézményekben, hiba van a, nemzetnevelő szempontok gyakorlati megvalósításában, hiba van az iskola és az élet közötti kapcsolatok hasznosan való fenn nem tartásában.^ ugyancsak hiba van a nevelő-oktató-kar tekintélyének megfelelő szempontok szerinti biztosításában és anyagi helyzetének javítása szempontjából. Hogy ez így van, annak igazolására igen célirányos volna és énszerintem a. legmegfelelőbb is, ha összehasonlítjuk a liberálkapitalista nevelési rendszerű nevelői működést a szerintünk helyes nemzeti szocialista rendszerű nevelési rendszerrel. Ne méltóztassanak e tekintetben — megint mondom — politikumot látni, csupáin a ^multat és a jövőt óhajtom egymással szembeállítani azért, hogy a kettőnek összehasonlításából azután le tudjuk szűrni a helyes megoldásokat, pontot téve a múlt után ma és elkezdve a jövőt ugyancsak ma. E tekintetben szerintem — és itt bizonyos mértékig kétségtelenül látom a javaslat jószándékát — eddig hibás volt a legfőbb irányítás és a gyakorlati megvalósításiban az látszott, hogy elsősorban az oktatásra helyeztük à fősúlyt. Az, hogy az oktatásra helyeztük a fősúlyt, lehet, hogy az ismeretszerzés szempontjából ideig-óráig többletet biztosított, de amit^ nyertünk a réven, — bár nem is mondhatnám azt, hogy nyertünk a réven, mert ez sem százszázalékos nyereség volt — százszorosan elvesztettük a vámon azáltal, hogy nem neveltük nemzetünket úgy, ahogyan kellett volna. Sohase tévesszen meg ugyanis bennünket az a körülmény, ihogy vannak nagyszerű tudósaink, kiváló költőink, kiváló íróink, egyszóval a nemzeti géniusz válóban az. aminek lennie kell. Ez ne tévesszen meg bennünket, mert ugyanakkor — legyünk tárgyilagosak — vannak műveletlen és neveletlen, vagy, mondjuk, kevésbbé nevelt tömegeink. Ennek kijeién-