Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-90

60 Az országgyűlés képviselőházának 90. időben a francia és angol hivatalos körök is óva- I tosabban nyilatkoznak, mint ahogyan nyilatkoztak a december 20-i angol levél, illetőleg az október 2-iki francia-csehszlovák konvenció idején. Ma már csak csehekről beszélnek a francia és angol hivatalos megnyilatkozások. En magam nem tulajdonítok túlságosan nagy jelentőséget egyelőre ennek a benesi propagandának, de vigyáznunk kell, mert egy nagyon veszedelmes emberrel és egy nagyon kipróbált módszerrel állunk szemben és amint az egyszerű magyar ember nagyon helyesen mondja a mi vidékünkön: akit egyszer a kígyó megcsípett, az a gyíktól is fél. Vigyáznunk kell nagyon, hogy Benes és társai a maguk kakuktojásait el ne helyezzék olyan fészkekben, amelyek nem az övék, el ne helyezzék a nagy államok közvéleményében azt a tudatot, hogy Közép-Európában rendet, boldogulást, békét teremteni addig nem lehet, amíg a csehszlovák államot újra vissza nem állítják. Principiis obsta ne sero medicina paratur: nekünk a kezdet kezdetén kell vigyáznunk arra, hogy ellensúlyózzuk ennek a propagandának minden megnyilatkozását. Éppen ezért tisztelettel arra kérem a külügyminiszter urat, világosítson fel bennünket az angol külügyminiszternek arról a leveléről, amelyet Beneshez intézett, továbbá a Daladier és Ossusky által aláírt francia cseh-szlovák | megegyezésről és nyugtasson meg abban az irányban, hogy a hivatalos magyar külpolitika már most mindent megtesz abban az irányban, hogy a magyar érdekek sérelmed ne szenvedjenek. Én itt csak a magyar érdekek szempontjából interpellálom meg a külügyminiszter urat, — engem egyéb nem érdekel, más országok is édes-keveset törődnek mivelünk, nekünk is elsősorban ebből a szempontból kell néznünk minden eseményt, így ezt is, magyar érdekből --- hogyan áll ez a kérdés, nem kell-e félnünk esetleges meglepetésektől? (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Elnök: A külügyminiszter úr kíván szólni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Csáky István külügyminiszter: T. Ház! Közi Horváth József képviselőtársam az 1914—18-as világháborúból ismeretes Benesféle csehszlovák propagandának ismétlődő kísérlete tárgyában volt szíves hozzám interpellációt intézni. Kitűnően van a »kísérlet« szó megválogatva. Tényleg csak egy kísérlettel állunk szemben, amelyet ászért a magyar kormány, ha nem is becsül túl, de nem is becsül alá. A dolog hisztorikumára visszatérve, el kell mennem egészen 1939 elejéig, amikor Benes, az egykori oseh-szlovák köztársaságnak egykori elnöke, az Egyesült Államokba vándorolt és ott megpróbálta âz úgynevezett oseh-szlovák propagandát feléleszteni, szimpátiát kelteni, nein túlzottan meghatározott irányban, mert a keserű tapasztalatok alánján, amelyeket Európa és az Egyesült Államok húsz év után szereztek, nem nagyon merte hangsúlyozni, hogy államát megint úgy akarná visszaállítani, mint ahogy az volt. De mégis megpróbálta a cseh és szlovák nép iráni illetőleg a cseh-szlovák nép iránt szimpátiákat kelteni. Az a tény. hogy az egyébként eléggé mozgékony, általunk jól ismert volt köztársasági elnök feladta Amerikái mint tevékenységi színhelyet, bizonyítia legjobban, a birtokunkban lévő tájékoztatásokon és információkon kívül- bogy a kísérlet éppen csak kísérlet maradt. Sőt, tudomásunk van arról, hogy például Pittsbnrgban erőlködése súlyos kuülése 19 W március 6-án, szerdán. dareba fulladt. Ezután a cseh-szlovák emigráció egyes tagjai Párizsba tették át székhelyüket és utána Londonba. Nem kívánok annak részleteibe bocsátkozni, mi'volt az oka, amiért Benes és Ossusky nem tudtak sokáig együttműködni Párizsban és kvázi, a befolyási zónákat felosztva egymás között, Benes jobbnak látta Angliába átvándorolni, míg Ossusky Párizsban maradt, de tény az, hogy hosszas kínlódás után az európai háború kitörésének folyományaként sikerült végre Ossuskynak, ennek a még mindig csehszlovák követnek nevezett úrnak múlt évi október hó 2-án Párizsban Daladier francia miniszterelnökkel egy egyezményt kötnie, melyben megállapodtak egy cseh és szlovák hadsereg felállításában. Azért hangsúlyozom ezeket a »cseh és szlovák« szavakat, mert ennek különös története van. Mikor a trianoni békeszerződóst aláírtuk és én azt életemben^ először kezem tje kaptam, akkor még egy kötőjelt láttam a két szó, illetőleg a két állam között. Az idők multán ez a kötőjel mindig rövidebb lett és a 30-as években pedig teljesen eltűnt és nemzetközileg jogellenesen, talán kivéve az egy magyar kormányt, minden egyes külföldi kormány a »csehszlovák« szót egybeírva használta és egybeírva alkalmazta az egyes jegyzékváltásoknál, akár hivatalosan, akár nem hivatalosan. Az a tény, hogy rájöttek arra, Párizsban és másutt is, hogy ez a kötőjel igen átgondolt és szükség?« valami volt, bizonyítja, hogy az, amit busz év előtt ilyen vagy olyan eszközökkel papiroson sikerült megteremteni, bármilyen körülményeket is idézzen fel a sors, újra előállani nem fog. (Ügy van! Ügy van! — Taps a Ház minden ni dalán.) Amint t. képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, a »csehszlovák bizottság«, ahogyan nevezi magát, arra törekszik, hogy európai érdeknek tüntesse fel bizonyos valamilyen határok között lévő »Csehszlovákiának« újra való felállítását. Merem állítani a tapaszul üttök alapján, amelyeket személyesen, és inas úton szereztem, hogy ha van európai érjlak, az az, hogy ez az államtákolmány többé soha fel ne támadjon. (Ügy van! Ügy van! — Taps a Ház minden oldalán.) Áttérve lord Halifax angol külügyminiszter és Benes úr levélváltására, amely multévi december hó 22-én folyt le, tehát bizonyos időbeli spácium kellett, amíg az angol kormány elhatározta magát arra, hogy ezt a levélváltást lefolytassa, ez ugyanazokban a keretekben mo zog, mint az a levélváltás, amely Ossusky és Daladier között lefolyt, vagyis kizárólag katonatechnikai kérdéseket ölel fel és kerülte akár a jelenben, akár a jövőre vonatkozólag minden politikai ígéretnek a megtevését, valószínűleg okulván a múlt tapasztalatain. Hogy a francia köztársaság, hogy az angol birodalom, vagy esetleg más államok is igyekeznek a saját fiaikon kívül bármilyen címmel elke resztelt idegenlégiókat, is harcba küldeni, ezt megértem (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és éppen abban az »Illustration«-ban, amely Közi Horváth t. képviselőtársamnak a kezében volt, bizonyára láthatta, hogy igen sok más államnak az alattvalója szintén szerepel ebben az úgynevezett idegenlégióban, vagyis, hogy lényegileg nagyon kevés eltérés van a csehszlovák hadseregverbuválás és más állam alattvalóinak a francia és más államok hadse regeibe való becsalogatása között. Hogy a to borzóirodát »csehszlovák bizottság«-nak nevezik-e, vagy pedig »Bureau des Êtrangers«-nek,