Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-90

58 Az országgyűlés képviselőházának 90 járadékukról lemondtak abban a hitben, hogy ágy sem kapnak semmit, mert az amúgy is kevés és romló koronában kifizetett járadék nem jelent nekik semmit. Megkapták akkor a hadijárandóság harmincszorosát, ez párszázezer korona volt s a következő héten már nem ért semmit Rengeteg tragédia származott ebből, úgyhogy utóbb a hadirokkantakról szóló törvény is kénytelen volt kimondani, hogy a végkielégítéseket beszünteti, mert ezáltal a hadiözvegyek és hadirokkantak nyomorba jutnak. Most húsz évvel a háború után az a helyzet, hogy megöregedvén ezek a hadiözvegyek, munkára nem «alkalmasak, 'keresetre képtelenek, az utcára vannak kidobva, hogy koldulással tengessék életüket. Ugyanúgy felvették végkielégítésüket a száz vagy ötven százalékos hadirokkantak is, akik már akkor munkaképtöJeáek voltak. Szégyene és tragédiája a mm zetnek, hogy azok, akik annyit áldozlak a hazáért, ma teljes bizonytalanságban és leírhatatlan helyzetben vannak. Nagyon helyes tehát, hogy a honvédelmi miniszter úr összeíratta őket. Minthogy az adatok rendelkezésére állanak, remélem, valamilyen intézkedést is fog tenni és ha nera is törvényszerű járadék erejéig, de kegy díj formájáhan valamilyen összeget mégis csak juttat nekik, mert a végkielégített hadiözvegyeket és hadirokkantakat életük hátralévő idejében igenis támogatni kell. Szükséges ez azért is, mert ezek az emberek várják az intézkedést, s összeírás folytán bíznak abban, hogy valami történik. Ha ez nem fog megtörténni, ez olyan rossz hangulatot kelt majd künn az országban a falu népe közt, hogy annak káros következményeire nem is akarok itt külön rámutatni. Mélyen t. Ház! Egy másik ilyen rendkívül fontos és megoldandó kérdés lenne a rokkantügyekkel kapcsolatban a következő. Több mint húsz éve annak, hogy a háború végetért. Megállapították annakidején a hadirokkantak 25—50—75, vagy 100 százalékos rokkantságát. Ezek az emiberék az idő múlásával még rokkantabbak lettek. Egy 30 éves ember, aki akkor 50 százalékos rokkant volt, most 50 éves korában már 100 százalékos rokkantnak minősíthető, mert teljesen munkaképtelen. Ha egy 50 éves embernek féllába. vagy félkeze hiányzik, az már a sír szélén áll. Ennek ellenére nem emelik fel rokkantsági százalékát, mert azt mondják, hogy ez nem a háború következménye. Jó, elismerem, hogy nem a háború következménye, de akkor keressünk egy másik megoldást. Oldjuk meg a kérdést úgy, hogy korpótlékot folyósítsunk a rokkantaknak. Ha valaki 50 százalékos rokkant, kapja az 50 százalékos rokkantsági díjat és amikor elérte az 50, vagy 55 évet, akkor adjunk neki korpótlékot. Feltétlenül meg kell ugyanis állapítani, hogy a kor előrehaladtával a rokkantság nagymértékben súlyosbodik. Azt hiszem, erre van fedezetünk a rokkantadóbevételben, mert igen sokan kiesnek, ott állandóan felesleg mutatkozik. További kérésem és javaslatom a rokkantak vitézségi érempótdíjával kapcsolatos. Annakidején megígérték nekünk, hogy érempótdíjat fogunk kapni a vitézségi érmek után. Jó, akik egészségesek vagyunk, lemondunk erről a nemzet javára, de nagyon illő és méltányos lenne, ha az elöregedett rokkantaknak az I. és a II. osztályú Vitézségi érem után a pótdíjat kifizetnék. ÍSzöllősi Jenő: Ez a nemzeti becsület kérdése!) Tényleg ez a nemzeti becsület kérdése, a fenyegető jövő háború idejére szóló biztatás és megnyugtatás a nép részére, hogy amikor bajban van és rá van utalva az állam ülése 19W március 6-án, szerdán. támogatására, szolgálataiért megkapja az ellenértéket. T. Ház! Rendkívül súlyos és érthetetlen előttem az a körülmény, hogy ha egy rokkant meghal, akkor a felesége csak abban azesetb<m hadiözvegy, ha a halottkém megállapítja, hogy rokkantságából kifolyó betegség következtében halt meg. Nagyon jól tudjuk, hogy a halál okának megállapítása rendkívül nehéz dolog és legtöbbször csak hozzávetőleg történik. Talán tüdőgyulladásban halt meg az a 75 százalékos rokkant és tényleg a tüdőgyulladás volt a közvetlen oka annak, hogy meghalt, de voltaképpen meghalt azért, mert törődött és halálraítélt rokkant volt. Ennek ellenére özvegye nem hadiözvegy és nem kapja azt a csekély 5, vagy 15 pengős járulékot, jóllehet az ura, aki mellett egy életen keresztül kitartott, rokkant volt, azt ápolta, azért dolgozott, vergődött vele egy életen keresztül. Most meghalt az ura és ő ott marad minden nélkül, mert nem hadiözvegy, mert az ura nem abba halt bele, hogy levágták a két lábát, hanem tüdőgyulladásban. A rokkanttörvény végrehajtási utasításának olyan módosítására tehát feltétlenül szükség van, hogy ha egy hadirokkant meghal, az utánamaradt gyermekek hadiárvák, a felesége pedig hadiözvegy legyen, függetlenül attól, hogy őt a vonat ütötte-e el. leesett-e az emeletről, vagy tüdőgyulladásban halt-e meg, holott más volt a rokkan tsneának az oka. T. Ház! Végül még egy családvédelmi szempontot akarok ezzel kapcsolatban felemlíteni, amit szintén érthetetlennek tartok, hogy eddig nem valósítottak meg. A törvény azt mondja, hogy csak azok a hadirokkant, tűzharcos, vagy más hadigondozott apáktól származott gyermekek számítanak hadigondozottaknak, akik 1933. előtt születtek. Most születhetik 1933 után gyermek a hadirokkant családjában, nem számít hadigondozottnak, nem jár utána gyermeknevelési pótlék. Egy pengő ötven fillér az a szomorú öszszeg, amit gyermeknevelési pótlék címén adnak a rokkant családoknak a gyermekek után. Ha azonban 1933-ban született gyermek egy rokkant családban, az után még ezt az 1-50 penírőt sem folyósítják. Mi folyton a s?vermekvédelemről és a családvédelemről beszélünk, folyton azt mondjuk, hogy gyermeket akarunk, nem tudom hát megérteni, miért van ez a különbség a között, ha egy családban 1933 előtt és a között, ha 1933 után születik a gyermek. Az egyik után fizetik az 1-50 pengői a másik után nem. Ez megakadályozza a nemzet szaporodását, ez téliesen érthetetlen és lehetetlen bánásmód. Az 1933 előtt született gyermekek felnőnek, lassan kiesnek a hadigondozottak sorából, hadd jöjjenek hát helyükbe más, ujjon an született gyermekek és tessék ezek után is megadni a gyermeknevelési pótlékot. Ezeknek a szegény embereknek az életében ezek olyan kirívó dolerok, hogy azt hiszem, mindnyájan helyesléssel fogadnók, ha ezt az állapotot a honvédelmi kormány rendeletileír, vagy más kormánvintézk^dés útján megváltoztatná és mes-javítaná. Éppen ezért .vagyok bátor rámutatni mégegyszer arra, hogy az évi adatok szerint a hadirokkantadó bevételében feleslegünk van. Volt felesleg, hiszen láttuk, hogy a miniszter úr ki is osztotta egyesek részére. De ne esetenkénti segélyeket, szinte azt mondhatnám, jutalmakat méltóztassék kiosztani, hanem olyan rendszert tessék megvalósítani, amely igazságos, becsületes, a nemzetvédelem, a honvédelem érdekeit szolgálja, s el-