Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-107

Az országgyűlés képviselőházának 1' (Közi Horváth József: Veszedelmes!) Veszedelmes- vagy nem veszedelmes, de sokszor szükséges s szinte elkér iilhe te tien. A francia kormány a maga 500 milliárdos államadósságát aranyalapon minden gazdagsága ellenére sem tudná soha megfizetni. Nem tudom, Anglia lesz-e abban <a helyzetben, hogy a maga 9 milliárd font. sterlingnyi államadósságát — amely az idők folyamán majd 10—12 vagy talán 15 milliárd lesz — aranyalapon meg tudja fizetni. Magyarország' ezzel szemben akármilyen szerény — éppen ez a lényeg, amit ezzel kapcsolatban ki akarok emelni: akármilyen szerény — és akármilyen szegény ország is, igenis abban a helyzetben van, hogy ilyen rendkívüli időkben is az állami szükségletek fedezésére igenis értékálló kölesönt vehet igénybe, mert biztosítani tudja az értékálló kamatot. Magyarország szempontjából a helyzet nem kedvezőtlen. Ennek az országnak 1914-ben, amikor a világháborúba belement és vállalta annak pénzügyi terheit, 7—8 milliárd aranykorona államadóssága volt, a csonkarországnak pedig ezidőszerint két és félmilliárdnyi adóssága van — lassankint emelkedik, de e körül mozog. Ha egybevetem ezeket az összegeket, akkor azt látom, hogy ez a csonkaország a pénzügyi teherviselés szempontjából igenis abban a helyzetben van, hogy 5—6 milliárdnyi tőketeher erejéig biztosítani tudja egy értékálló államkölcsön fedezetét. Ezt azért hangsúlyozom, mert szeretném, ha az ország minden néprétege át lenne hatva attól a tudattól, hogyha ezzel a kölcsönnel kapcsolatban áldozatkészséget tanúsít akkor mencsak egy egyszersmindenkorra szóló áldozatot hoz, hanem észszerűen is cselekszik, mert hiszen ezen keresztül ez alkalommal öreg napjaira tisztes kamatot és megélhetést biztosít magának. T. Ház! Kétségtelen, hogy a rendelkezésre álló összegek szaporodni fognak, mert vásárlóerő formájában nem fognak kielégítést találni; hiszen itt vannak a cukorjegyek, a zsírje

;

gyek és fennáll az a lehetőség is, hogy tovább kell mennünk ezen a téren. Nyugodtan beszélhetek erről, hiszen rendkívüli idők vannak, nem vagyunk kiskorúak, nem kiskorú az ország s még kevésbbé kiskorú a parlament; szembe kell néznünk ezekkel az eseményekkel; ha pedig ezekkel szembenézünk és józan megvilágításon keresztül vizsgáljuk, keressük ezeknek a kérdéseknek megoldási lehetőségét, akkor hiszem, hogy az egész ország egyöntetű megértéssel meg is fogja ezt találni. (Zaj és mozgás.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Horváth Ferenc: Időm is lejár, (Halljuk! Halljuk!) be fogom fejezni. Sajnos, rövid idő áll rendelkezésemre. A javaslattal kapcsolatban számtalan szó osett a szociális kérdésről. A pénzügyminiszter ÚT helyesen jegypztn meg, Hogy a törvényjavaslat nem szociális törvényjavaslat, annak csak a vonatkozásait, kisugárzásait szőtte bele ágy, ahogy lehetett a rendelkezésekbe, mégis Itt a vita során ez a kérdés meglehetősen •'ilénk hullámzást keltett és minden oldalról megvilágítást nyert. Voltak és^ vannak, akik azt mondják, hogy a szociális kérdés felvetése és sürgetése tőkeellenes álláspontot jelent. Vannak, nkik «ízt mondják, hogy ennek a kérdésnek sürgetése talán nem is indokolt, hiszen ezen a téren éppen elég lépést tettünk előre. És vannak, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. 7. ülése 1940 május 7-én, kedden. 537 akik azt mondják: nem is időszerű. (Közi Horváth József: Vannak, akiknek sohasem időszerű!) Méltóztassék megengedni, hogy ha már a vita során ezek a szempontok felmerültek, egészen röviden magam is válaszoljak ezekre az ellenvetésekre. A szociális kérdés megoldása sohasem lehet tőkeellenes. (Ügy van! Ügy van!) Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a szociális kérdéseket csak erőteljes, lendületes gazdasági életben lehet megvalósítani. A lendületes gazdasági élethez tőke kell és emberi munka kell. Mi tehát azt akarjuk, hogy e kettő közül a tőke ne legyen túlsúlyban, hanem a tőkének az emberi munka a partnere, egyenértékű partnere legyen, ahol a fősúly inkább a munkán van. Ebben a vonatkozásban sohasem ismerhetjük el, hogy a szociális kérdés megoldása és annak sürgetése tőkeellenes álláspontot jelent. Hogy vájjon ezen a téren eleget tettünk-e, (Közi Horváth József: Nem!) méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden felolvassak egy kis újsághírt, amely az Uj Sopronvármegye május 2-i számában jelent meg s ezt mondja (olvassa): »Két toprongyos, teljesen lerongyolódott napszámosember került a törvényszéken dr. Kiss Jenő egyesbíró elé. Kubájuk csupa folt és rongy és cipőjükből messzire kikandikált valamennyi lábujjuk. Lopás volt ellenük a vád, be is ismerték, hogy a vádbeli bűncselekményt elkövették. Kenyeret akartam venni, — védekezett az egyik — mert igen éhes voltam. Kérem szépen, bíró úr, egész télen szalmakazlakban aludtam és naponta egyszer ettem. Munkát pedig nem kaptam még a várostól sem. Kiderült, hogy ez a szerencsétlen ember vitézül végigküzdötte a háborút, mint káplár kitüntetéssel szerelt le, most pedig lopnia kell, mert éhezik és nincs munkája. Elmondta meg, hogy régebben 13 éven keresztül dolgozott a Marlovits-sertéshízlaldánál és minden vágya, reménye, hogy oda visszakerülhet.« (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mennyi ilyen van!) Azt hiszem, hogy szociális téren akármennyit teszünk, tehetünk egy lépést, tehetünk két lépést, tehetünk három lépést, de ameddig a szociális kérdés alfáját és ómegáját, a munkára való jogot meg nem oldjuk, (Taut'fer Gábor: Ezt kell megoldani!) addig a kérdést intézményesen meg nem oldottuk. Hogy időszerű-e? Időszerű, — és ezzel be is fejezem — mert elismerem, hogy olyan időkben, amikor a nemzetnek súlyos problémákat kell vállalnia és megoldania, akkor ezzel együtt az ilyen kérdést is nehéz tökéletesen megoldani. Nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet hozzányúlni. (Tauffer Gábor: Ez az első kötelesség!) Ha fel tudjuk kelteni az ország lakosságában, népében azt az érzetet, liogy igenis itt akarat van, hogy ezt a kérdést meg akarjuk oldani, hogy ebben a kérdésben nem állunk meg, tovább akarunk menni, akkor jöhetnek események, amelyek a teljes végrehajtásban megakadályoznak, de az a tudat, hogy az akarat itt van, az a tudat, hogy lépéseket tettünk, teszünk s akarunk tenni előre, igenis erőt, megnyugvást kölcsönöz, belső megerősödést jelent az országra, megerősödést, megnyugvást befelé s biztatást azok felé, akik ide^ akarnak jönni, hogy majd egy szociális érzésű államba jönnek ide. Igenis, időszerűnek tartom tehát ezt a kérdést, sohasem időszerűbbnek, mint ma és meg vagyok róla győződve, hogy amikor a magam részéről ennek a nézetemnek kifejezést adok, az igen t. Ház együttérzésével is találkozom. (Ügy van! Ügy van!) 82